A reménytelenek szerelme

A reménytelenek szerelme vagyok én,
haldokló lelkem ül körük kellős közepén.
Egyre szűkül az, mint romlott ér,

s a távolban egy óra metronómja
mutatja szívem vele azonos ütemét.

Rozsdás ő, elhasznált szemét.

A reménytelen magány
vándorcirkusza vagyok én.
Bús életem kenyerére kenne békét,
ha tudna, a szél.

De el nem hagy e harmóniátlan gyötrelem,
még belőlem jól nem lakott.
Élősködik bennem,
pedig tudja, tudja jól, hogy romlott hús vagyok!

Könnyeim bor nedűjeként itatják,
s irányjelző táblák mutatják helyes útját,
de ő mintha direkt: eltéved!

- Tán már részeg, s aludni vágy.

A reménytelen szerelem maga vagyok én.
Haldokló lelkem a kör,

s egyedül ül saját közepén.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-31 16:20:48
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-31 16:20:48