NAPLÓK: új világok Legutóbbi olvasó: 2025-03-28 22:39 Összes olvasás: 6148| 13. | [tulajdonos]: Kálnoky | 2013-11-25 19:43 | KÁLNOKY LÁSZLÓ: Hangok szólítanak
1
Hangok szólítanak a hangokat tompító sötétségben.
A tükör is sötét. Nem látom ősz hajamat,
se homlokomnak ráncait.
Éles sikoltás messziről:
dobhártyám ráspolya,
mozdonyfütty vagy papagájrikoltás.
Ívlámpák fénye tör át
lombjaimon, ahol ágak göcsörtjein kuporgó
szárnyas kutyák nyüszítenek.
2
Egy réges-régi hang
gazdája nincs már.
Nem volna benne semmi különös,
ha a szavakat annak idején
magnószalagra vették volna fel.
Hallom a földbe temetett
intelmeket. Verssorok hangzanak el
a szétporladt ajkak közül. Egyetlen egy sem
jelent meg nyomtatásban.
Rég porrá lett a költő teste is.
Talán az egyetlen vagyok,
aki emlékezetének rozsdásodó lemezébe
véste be őket. Ma már alig lehet
kiböngészni egynéhány töredéket.
3
Temetésre készülődöm.
Csattanó hangot ad
egy sárgarézből ötvözött
arab váza üvegbetétje.
Gyászos zene szivárog
a falból és a bútorokból.
Gyászindulót kopog az írógépen
egy gyászkeretes körmű,
élettelenül sárga kéz.
De a halott már egyiket se hallja,
hisz elbúcsúzott önmagától.
Egyformán idegen neki
az ismerős és az ismeretlen:
mindaz, ami valaha volt.
4
Bennem zeng a világ,
ki a világot visszazengem.
Évek óta kongatom a harangot
azokért, akik az örökkévalóság
telhetetlen bendőjében tűnnek el.
Hiába minden filozófia,
hiába minden öncsaló féligazság,
én is a legfeketébb
felhőkben sodródom majd egyedül.
Egyedül tévelygek évmilliárdokon át
a homályos csillagködökben.
Talán csak az önmaga titkait kutatni vágyó
mindenségnek egyik kinyújtott csápja volt
az életem, vagy egy haldokló isten
lemondó legyintése.
De ha még emlékezni tudnék,
büszke volnék rá akkor is,
hogy egy enyésző pillanatra
visszazengtem a világ hangjait. | |
| 12. | [tulajdonos]: Deguy | 2013-11-23 20:24 | MICHEL DEGUY: Próza
Hiányzol nekem de most
Nem jobban mint akiket nem ismerek
Kitalálom őket arcodból rostálva ki
A földet melyen annyi világ lelt helyet
(Mikor minden király jogos juss szerint -
Kormányozta szigetét [madár-
Hamvak, mangánérc és szalamandra]
És hány hajótörött kapaszkodott a hajókra)
Most hiányzol nekem de csak
Annyira mint akiket nem ismerek
Kiknek türelmetlenségét olvasom arcodon
Ábrándokba vetettem fogaidat
Félvállról vettelek
(Vannak szűzek kik visszavezetnek a Csendes-
Óceánhoz A víz gőzöl A hívek távozása után
A tenger nyálzik mint egy mongoloid a párnán
Meztelenül kuporgó hulla a csatornában
Elefánt káromolja Poszeidónt)
Nem hiányzol nekem jobban mint azok
Akiket nem ismerek most
Orphikussá lettél Völgytorkokba
Hajigálom feldarabolt hiányodat
Vendéggé tettél Amit nem tudok
Azt kitalálom
(Somlyó György) | |
| 11. | [tulajdonos]: Rousselot | 2013-11-09 18:23 | JEAN ROUSSELOT: Az erdőbe megyek
Az erdőbe megyek,
És megmutatom,
Hogy mennyire hasonlít rátok
Holt lombjaival,
Melyek zörögnek lépések alatt;
A szív parazsából kipattant isteneivel
És gyermekkori poklaival, melyeket az eső kihantol.
(Fordította Tóth István) | |
| 10. | [tulajdonos]: Guillevic | 2013-11-03 19:27 | GUILLEVIC: részlet A sziklák című ciklusból
De a legrosszabb mindig:
Magunkon kívül lenni.
Mikor a téboly
Már nem világos.
(Rónay György fordítása) | |
| 9. | [tulajdonos]: Kormos | 2013-11-02 22:25 | KORMOS ISTVÁN: Vonszolnak piros delfinek
vonszolnak piros delfinek koromtengeren éjszaka
partra kicsapnak az a part szívem leomlott partfala
álmaim-rakta házadig onnan vakon is elmegyek
de kapud nyitott-kés-kapu ablakon küldő fényjelek
s kezek kezek kezek kezek küldő kezek taszítanak
hangtalan hang eresszelek hangtalan hang elhagyjalak
gyerekkorodba nem hagyod magadat visszarántani
vergődnek csak homlokodon kérlelő szavam szárnyai
szemed nem-lehet-fényei elmondják ami mondhatatlan
hogy nem leszel hogy nem leszek kerékbetört nevetés csattan
jövőnk a halvaszületett koromtengereken libeg
felfalják piros lovaim kik vonszoltak a delfinek
egy árva kutyaugatás nem engem szólít nevemen
fenn salétromos menny ragyog hűvösen lehajtom fejem
cella-magány jön hallgatok ki voltam istenek fia
alámerül Atlantiszom Párizs Marlotte Normandia | |
| 8. | [tulajdonos]: Orbán Ottó | 2013-11-01 13:06 | ORBÁN OTTÓ: Az aranycsempész
Vagy itt-benn rohadni el?
Arany János
A versben a megszerzett tudás hol segít, hol meg félre visz;
még mindig ki tudok esni két verssor között a semmibe –
nini, egy UFO, bámul utánam Herr Lukács a teória-suszter.
A költőmesterség, akárhogy nézzük is, szerencsejáték.
Valaha érdekelt, mit ír XY, a nyerőtechnikája;
ma már tudom, hogy sorsom megjelölt, mint Kiplingnél Sir Khánt a fák –
ha vedlettem, csak a stílust, soha a csíkjaimat
s a közömbösíthetetlen, vadító vérszagot.
Sorsom vitt csíkos ruhámban a csempészetre is…
Zsákomban aranynál csillogóbb arány, az alkimista receptje,
hogy hány csöpp belátáshoz hány csöpp lázadás kívánkozik:
nagy érték, képzelhetjük! – vérbosszúk korában…
Egy őrült surran a nemzedéki vámon át, a fekete hegygerinc felé,
arca körül csendőrgolyóként sziszegő csillagok. | |
| 7. | [tulajdonos]: Petri | 2013-07-18 23:21 | PETRI GYÖRGY: Horgodra tűztél, uram
Horgodra tűztél, uram.
Huszonhat éve
kunkorodok, tekergek
csábosan, mégsem
feszült ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon. | |
| 6. | [tulajdonos]: Orbán Ottó | 2013-07-14 21:27 | ORBÁN OTTÓ: A vers
Lucsok. Valami sáros massza.
Gyümölcs vagy mocsár. Szerelemféle
A bugyborgás. Fuldokló sugallat. Iszap.
Éjszaka. Kioltott szempár.
Újból támad, most szemből. A kép.
Élesen: falu. A házfal, az árnyék.
Kimerevített fehér-fekete.
Mindent betöltő mészfolt. Karddal a Nap. Süket döfés.
Most hang. Belülről, a föld alól, a szélből. Zuhog.
Beszéd nélkül, szavak nélkül, hang nélkül: felejthetetlen.
Egy arc; kié? Egy mozdulat; milyen? Egy történet; miféle?
Valaki, valami; akkor, ott. Őrjöngő fény, porban fürdő szárnyak.
Kész a váz. Idegen csillogás. Suta fémmadár.
Fölszáll, lenéz, a pihés csillag a fekete fészekben csipog.
Bedőlt idő, lakatlan tűz. Kifele húz.
Határtalan csöndben mennydörgő, üres tenger. | |
| 5. | [tulajdonos]: Éluard | 2013-07-10 18:46 | PAUL ÉLUARD: A föld oly kék
A föld oly kék mint egy narancs
Nincs tévedés a szavak nem hazudnak
Nem engednek dalolni többé
A csókoknak kell megegyezniük
A bolondoknak a szerelemmel
Az ő jegygyűrű-szája
Minden titok minden mosoly
S megbocsájtás milyen ruhája kell
Hogy meztelennek lássuk őt.
Zölden virítanak a darazsak
Ablakok gyöngysorát
Fűzi nyaka köré a hajnal
Szárnyak födik a lombokat
Tiéd a napfény minden gyönyöre
Minden napsütés a földön
Szépséged útjain.
(Somlyó György) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 4. | krisztina: ez tetszik Ungarettitől | 2013-07-07 16:19 | Teher
Ez a paraszt itt
rábízza Szent Antal-
éremre sorsát
s könnyű a szíve
De én nagyon magam s nagyon mezítlen
ábrándjaim veszítve
hordom immár a lelkem
Csorba Győző
(ismerkedés Ungarettivel, hát ezért új világok a napló címe...) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
