NAPLÓK: új világok
Legutóbbi olvasó: 2026-04-11 20:05 Összes olvasás: 6908| 13. | [tulajdonos]: Kálnoky | 2013-11-25 19:43 |
KÁLNOKY LÁSZLÓ: Hangok szólítanak
1
Hangok szólítanak a hangokat tompító sötétségben.
A tükör is sötét. Nem látom ősz hajamat,
se homlokomnak ráncait.
Éles sikoltás messziről:
dobhártyám ráspolya,
mozdonyfütty vagy papagájrikoltás.
Ívlámpák fénye tör át
lombjaimon, ahol ágak göcsörtjein kuporgó
szárnyas kutyák nyüszítenek.
2
Egy réges-régi hang
gazdája nincs már.
Nem volna benne semmi különös,
ha a szavakat annak idején
magnószalagra vették volna fel.
Hallom a földbe temetett
intelmeket. Verssorok hangzanak el
a szétporladt ajkak közül. Egyetlen egy sem
jelent meg nyomtatásban.
Rég porrá lett a költő teste is.
Talán az egyetlen vagyok,
aki emlékezetének rozsdásodó lemezébe
véste be őket. Ma már alig lehet
kiböngészni egynéhány töredéket.
3
Temetésre készülődöm.
Csattanó hangot ad
egy sárgarézből ötvözött
arab váza üvegbetétje.
Gyászos zene szivárog
a falból és a bútorokból.
Gyászindulót kopog az írógépen
egy gyászkeretes körmű,
élettelenül sárga kéz.
De a halott már egyiket se hallja,
hisz elbúcsúzott önmagától.
Egyformán idegen neki
az ismerős és az ismeretlen:
mindaz, ami valaha volt.
4
Bennem zeng a világ,
ki a világot visszazengem.
Évek óta kongatom a harangot
azokért, akik az örökkévalóság
telhetetlen bendőjében tűnnek el.
Hiába minden filozófia,
hiába minden öncsaló féligazság,
én is a legfeketébb
felhőkben sodródom majd egyedül.
Egyedül tévelygek évmilliárdokon át
a homályos csillagködökben.
Talán csak az önmaga titkait kutatni vágyó
mindenségnek egyik kinyújtott csápja volt
az életem, vagy egy haldokló isten
lemondó legyintése.
De ha még emlékezni tudnék,
büszke volnék rá akkor is,
hogy egy enyésző pillanatra
visszazengtem a világ hangjait. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
