NAPLÓK: útinapló Legutóbbi olvasó: 2024-05-04 01:32 Összes olvasás: 133962| 52. | [tulajdonos]: Vérszázadunk | 2011-02-03 11:17 | Persze, Bukovina elesett. Engem már akkor megfenyegetett az ég, s a muszkák. Abban a húsz éves testben, részarány hányadom a gyanútlan keringésben, zakatolt, mint ahogy a rabláncra fűzve, a marhavagonok is mind messzebbre el, egészen a gyapotföldekig, a mandulaszemű apró emberek, szikkadt vidékéig. Taskentig, meg még tovább, vagy kétszáz kilométerre a világvége irányába. Aztán jurtanyánk ajtó nélküli börtönében gyűltek, gyűltek rováserdőnyire a megkaristolt napok. A közeli falu megszokott bennünket, mi a falut. Cserzetté vált életünket a végeláthatatlan gyapotföldeken, a reményt, a hon- és miegyéb vágyakozások tartották ébren. A női szemek a csador mögötti illegalitásban villogtak. Tudván tudtuk, szoknyát, csadort felhajtani, azonnali fejbelövés terhe. De, idők multával ki ne vállalná ezt a nevetséges feltételt? A „halálos” aktusnak, bár tanúja nem volt, mégis apró lovakon, veszedelmes ítéletvégrehajtók indultak. Vészterhes csujjogások hangjai repdestek, mint a vérszomj, a bosszú sikoltozó madarai. Hozták a hírt. Egy téboly-rántással letépet kantár. Egy szökkenés a ló hátára. Egy szökés egy korán kínálkozó pusztulásból. Mindegy is merre, csak el onnan. Lehetőleg Nagylóc megszépült lankái felé. Oda, ahol Kocalik Erzsébet már javában felcseperedőben. Oda, ahol a jó cimborák a kocsmában röhögnek valami cigányviccen. Oda, ahol a gulyás, a Kutyahegy oldalából, minden este tárogatószóval tölti be a völgybéli falu csendjét. A sok ezer kilométer távolság, gyilkos közönnyel állta el a menekülés útját.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
