DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2811 szerző 36301 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György
  Arany - Kertben
Új maradandokkok

Filip Tamás: Kaleidoszkóp
Sági Ferenc Dénes: lábjegyzet egy randevú megfigyeléséhez
Ötvös Németh Edit: keserű pillanat
Boris Anita: haiku (6)
Wesztl Miklós: Hosszú-rövid (jav.)
Bara Anna: ahol találkoznak az égi óceánok
Kiss Anna Mária: Cicarapszódia
Natalie Danaisz: Gyermekosztály
Hepp Béla: Akkor...
Mórotz Krisztina: Tíz igaz ember
FRISS FÓRUMOK

Petz György 3 órája
Steszkó Juli 4 órája
Nagyító 4 órája
Ötvös Németh Edit 9 órája
Pillanat 10 órája
Dobay Katalin 13 órája
Sági Ferenc Dénes 14 órája
Francesco de Orellana 18 órája
Bara Anna 18 órája
Tiszai P Imre 22 órája
Filip Tamás 1 napja
Doktor Virág 1 napja
Kántor Zsolt 1 napja
Szakállas Zsolt 1 napja
Aranyi Gábor 1 napja
Boris Anita 1 napja
Kiss Anna Mária 2 napja
Kiss-Teleki Rita 2 napja
M. Szabó Mihály 2 napja
Ilies Renáta 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Jó, ha a vége jó 1 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 6 órája
Játék backstage 7 órája
efmintszerint (Sági Ferenc) 8 órája
Volt egy pillanat 9 órája
Héderváry Luca 11 órája
történések 13 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 16 órája
Hogy vagy? 17 órája
Baltazar 18 órája
enigma 22 órája
Hetedíziglen 1 napja
Juli 1 napja
Zúzmara 1 napja
nélküled 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK
pink bloggernek 1 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.


NAPLÓK: pink
Legutóbbi olvasó: 2019-06-23 22:59 Összes olvasás: 1849

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
9. Vajdics: metán[tulajdonos]: 62019-01-26 18:50
Nem lehet elégszer újraolvasni. Mindig más fontos belőle. Most pl. ez:

"Attól a prózából nem lesz vers, hogy zavaros./ – De igenis, mert ha jókor zavaros, akkor a vers a próza."

Meg a "kimeríthetetlenben" való eltévedés. A saját lábát lerágó róka.

Az én vagyok, azt hiszem.

A.

8. [tulajdonos]: 62019-01-26 11:23
Erdély Miklós

METÁN



– A leglényegesebb körülményre majd máskor térek ki, ha egyáltalán kitérek.

– A leütött alaphang a továbbiakban változni nem fog, ez azonban semmiféle büszkeséggel nem tölt el.

– A nyelvezet mindenképpen szomorúan nevetséges – nem ám tragikomikus –, ezt elkerülni nem, csak feledtetni lehet.

– Ezért versírás közben kerülni kell, kívül-belül, a költői magatartást. Egyrészt erősen el kell határozni, másrészt alig kell tudomásul venni, hogy most költemény készül.

– Egy kis elengedettség, és azonnal megindul valami egészségtelen, báva, . . . . . . . . 1 lüktetés, minekutána minden töltelék, szakaszonként elkötve.

– 1A kipontozott szó: erotikus: külön tetszeleg, szemforgató és degusztáló. Sokan örülnek, ha ilyesmit sikerül belesütni a költeménybe, ezek azonban rosszfajta emberek.

– A lelkület felvesz egy bizonyos, századokra kötelező hajlásszöget, amely a révület és emlékezés felhőkbe vesző csúszdája, ezen keresztül toppannak elénk a felednivalók.

– Az elhatározás, hogy verset írok, ugyanis rajtahagyja majd érintését a szövegen.

– Csak a lélek ne adja hozzájárulását, mert a lélek, a költészettörténet tanúsága szerint, a leguniformizálhatóbb.

– Egyszerűen2 a vers nagyobb szabadságfokáról3 ismerhető fel. A költőiség örvénye, ha nem vigyáz, könnyen behúzza a költőt, majd messzire veti attól, ami voltaképpen foglalkoztatja.

– A 3szabadságfok nagyon foghegyről hangzik, pösze és nedves, mint a megnevező vakmerőség szavai általában. Ezeket a csúf teljesítményeket többnyire az 2egyszerűenvezeti be.

– A verset azonban be is kell tudni fejezni; ez olyan, mint mikor az ember a lufit4 fújja, fújja, és egy idő múlva az elkezd visszafújni. Ügyes csavarintással kell megakadályozni, hogy elszökjön, ami benne van. Nagy gumipattogás hallatszik.

– 4Tisztelet és kézrátétel azoknak, akiktől először hallottam ezt a kedves szót.

– Aki megtiltja magának a befejezést és helytállásra kötelezi magát a befejezhetetlenségben, bízhat abban, hogy megnyílnak az ég költői csatornái és csoda útján, ingyen és leleplező erőltetettség nélkül majd mégis vége szakad a folyamatnak egy olyan ponton, amilyenre senki, de főleg a költő számít legkevésbé: az a pont egyenértékű lesz mindazzal, ami megelőzi.

– A versíráshoz nélkülözhetetlen egy olyan belső mosoly, ami elég huncut és rezignált is egyszerre, de van átható tekintete is.

– A felsőbbséggel pedig különösképpen törődni nem kell, felettesednek amúgy is kisebbségi érzése van; minél felettesebb, annál kisebbségi az érzése.

– Az 2egyszerűenre visszatérve, annak hanyag eleganciája kelt visszatetszést. Azáltal, hogy mindig beválik, már nem válik be. (A beszélt francia nyelv – gondolom – másból sem áll, mint ilyen jól bevált hanyag eleganciákból.) A zárójel viszont5 a hanghordozást rombolja. Reméljük, a 5viszonttal ez az utolsó találkozásom. A viszont-látásra.

– Keresettnek is mondanám a zárójelet, ha ez a szó nem lenne ugyancsak keresett: akárcsak a párja: a modoros. A két jómadárnak kívül tágasabb.

– Magadról vett bolhácskákkal is oktathatsz higiéniát, mint ahogy ez a szöveg is attól vers, hogy saját lábába botlik, folyamatosan dől saját dugájába.

– A nagyotmondást erőltetni nem kell, mert az gyötrően kínossá válhat, mint némely elakadt diákbeszélgetés izzasztó csöndje6, hanem türelmesen ki kell várni, amíg alákap a felhajtóerő, mikor a lelki iram odáig gyorsul, és magasba emeli a gondolatot, ha már eleve7 nincs ott.

– 7Eleve: felbecsülhetetlen értékű szó. Idő- és térkezdeteken túlmutató.

– 6A diákbeszélgetésekről tett megjegyzés otromba naturalizmusával tűnik ki, megfigyelőkészségével kérkedik, mikor csak szemérmetlen.

– Ha ártatlanabb lenne ez a hiba, lehetne csacsiságnak8 nevezni, de korántsem az: hazug fölénnyel kezeli a jóvátehetetlent, miközben testiségbe züllik.

– Megfigyelhető, hogy a köznép beszédjére módfelett kényes, hatalmas nyelvi biztosítékkal dolgozik, hogy elkerülje a túlbeszélést; a közember az ilyesmitől módfelett szenved. Közösségi formulákat kreál, és inkább azt ismételgeti, minthogy eltévedjen a kimeríthetetlenben, ahonnan súlyos csonkulás nélkül nincs visszatérés. Le kell rágni saját lábát, mint a csapdába szorult rókának, ha menekülni akar. Mégis akad háromlábú róka szép számmal elég. Ezek az ún. süketek, s életútjukat nem kíséri részvét.

– A 8csacsisággal sincs minden rendben: kapkodó, ugyanakkor a leereszkedés édességét szopogató szó. De vajon miért a nagy sietség, amikor a leereszkedés lassú mozgás? Minden bizonnyal azért, mert egészen kis magasságból ereszkedik alá. Szárnyatlan szökdécselés közbeni csipogás ez a 8csacsiság.

– Bárki kétségbe vonhatja, hogy amit olvas, az vers, hiszen a szövegben teljes mértékben prózai viszonyok uralkodnak. Mégis költőinek kell neveznem ezt a törekvést két okból: másodszor, mert az az elhatározás, hogy verset írok, a felelősségérzetet9 írás közben felfokozza. Hogy először miért, azt elfelejtettem, de később – bizonyos vagyok benne – eszembe fog jutni.10

– Addig a 9felelősségérzetről: ez a kifejezés, ha valaha jelentett is valamit, a szülői intelmekben teljesen elkopott. Azonban látnivaló, hogy a jelen környezetben egészen jól megállja a helyét, ha nem is jelent önmagában többet, mint egyébkor, mégis érthető, és a kívánt hatást fejleszti.

– 10Először is azért, mert amiről itt szó esik, nem annyira fontos, hogy prózában megjelenhetne. A költészet mindig is az elhanyagolhatóval foglalkozott, s éppen ezáltal jutott bensőséges fontossághoz.

– 10Emlékezetzavar: következmény és bűnhődés11 a biztosított, az előre átlátott mondatokért.

– 11A kettős, egymást korrigáló kifejezéseken és jelzőkön mindig átok ül. Rendszerint már az elhibázott indítás vezet a kettős szóhasználathoz. Ilyenkor ajánlatos az egészet visszagöngyölíteni. Az életben ezt nem lehet megtenni, és újrakezdeni.

– Ha már itt tartunk – hol máshol – az újrakezdésnél, akkor lehet folytatni, mármint12 az újrakezdések sorozatát.

– A 12mármint azért nem elfogadható, mert tréfás tudálékossággal operál, mely tréfa nem új. Az olvasót, aki nem láthatja előre, hogy mi következik, ilyen módon falnak vezeti és a 12mármint itt mint kaján hoppá, pardon szerepel. Ez kisebb visszaélés, amit az ment, hogy általában lehet tudni, mi következik. De a versben nem, a jó versben különösen nem.

– Amint gyűl a szöveg, gyűl a bűne is. Gyűlik a szöveg saját vétke. Nem a nyelvtani ügyetlenségekre gondolok13; azok már inkább a bűnhődéshez tartoznak. A fogalmazás sem más, mint döntések sorozata, így erkölcsi megítélés alá eshet. Ebből jó esetben nem az fog kiderülni, hogy milyen jó a szöveg, hanem az, milyen a jó erkölcs. Mitől és miért.

– Az előbbi okfejtés amennyire derék, annyira nevetséges is. A szűkebb és tágabb környezet teszi azzá. A félautó nem autó, de a fél alma az még finom alma. Van, ami megosztottságának arányában veszíti el értékét: a jó erkölcs ilyen, vagy nem ilyen. Ezen múlik, hogy a derék nevetséges-e vagy sem.

– A fentin nem arra 13gondolok: a rejtélyes gondolkodni ige egyes szám első személyben bekerül a szöveg közepébe, és helyét megengedhetetlen módon könyökli ki. A tetszelgésnek ez az arcpirító módja a szalonközlékenység korszakában alakult ki, és mint réteghez kötött hamis ideál, pusztulásra ítéltetett.

– Az okfejtés már nemcsak derék és nevetséges, hanem jószerivel14 zavaros is.

– 14Jószerivel: ártatlan ritmuskésleltető szó.

– Tehát attól vers a vers, hogy nem törekszik ellentmondásmentességre.

– Attól még nem lesz valami valami, hogy valamilyen nem.

– Azonban ez nem valamilyen, hanem igen zavaros. Attól a prózából nem lesz vers, hogy zavaros.

– De igenis, mert ha jókor zavaros, akkor a vers a próza.

– A kisegítő vitapartnernél is sötétebb egyén ilyenkor rukkol elő a „vállalással”15.

– Ennek a sötét egyénnek meg kell magyarázni, hogy várja ki – ha ez bizonyos fejlődési rendellenességek miatt a kelleténél lassúbb folyamat is –, míg kinő15 ez a kifejezés a könyökén, azután vizsgálja meg tüzetesen. Aki vállal, nem hibát vállal – mert azt csak beismerni lehet, lehetőleg töredelmesen* –, hanem kockázatot. Hiba sok van, a kockáztatás ritka. Ezért kerül a könyökre ez a szó.

– Feltűnő, hogy a *töredelmesen mindig csak egy összefüggésben jelenik meg. Például törődötten sokmindent lehet csinálni, de töredelmesen csak egyetlen egyet: a bűnt bevallani.

– Az előbbi mondatfűzés azt sugallja, hogy nemcsak töredelmesen, de egyébként sem lehet mást tenni, mint a bűnt bevallani. Ez a mondatfűzés előnyére válik.

– Hasonló kifejezés a tüzetesen, ami a megvizsgál vonzata. Az ilyen, urukhoz mindvégig hű, szolgálatukban is előkelő jelzők adják meg végül is a rangját annak, akihez ragaszkodnak. Mint az urukkal élve eltemetett szolgák.

– De ha a vers demokratizmusa működésbe lép, és más összefüggésben lépteti fel a megláncoltakat, a szabadság fuvallatát érezzük.

– Nemcsak a bűnt bevallani, hanem töredelmesen be is lehet fejezni a verset.

– Más oldalról fölösleges azonnal elérzékenyülni, ha két szó a szövegezés folyamán váratlanul egymásra borul. A megindultság eltorlaszolja a továbbhaladást, olyannyira, hogy az leülepedő beletörődéshez vezethet.

– Az egymás hegyén hátán kígyózó képzavarokat óvja a mindenható.

– A befejezés fájdalmas méltóságába mindig egy kevés sértődöttség is vegyül, amit gyötrő űr egyenlít majd ki, amit a kivonuló maga után hagy.

– Úgy látszik ettől a folyamatosan érzékelhető rejtett ritmikai botladozástól már nem lehet megszabadulni, ameddig ez a sugallat tart. Ezek az ügyetlen szinkópák adják majd ki mindenen túl a vers körülményének lényegét, ez pedig nem más, mint a szigorú önvizsgálatot megkerülő felkönnyült felelősségérzet tetszelgése a tökéletlenben: mint minden szalonspiccben fogant szövegnél, a szív mindent belátni kész nyíltsága ellensúlyoz. Vél.

– Az írógép és tördelés tönkrezúzza ezt a szöveget, mivel elveszti a füzetben fekvés báját, a különböző minőségű golyóstollak ellenére megnyilatkozó azonos indíttatást; nyomát a gondolat sebességének, és azt, hogy ülve, vagy fekve vettetett papírra. A nyomdában a sterilizálás bevégeztetik.

– Nem bánnám, ha ez a mondat leszaladn

papírról. A kötőjel a levegőben lóg, és ez megnyugtató.

– Az ilyen gesztusok távol állnak minden újító szándéktól, inkább angolos különcködések ezek.

– A szöveg, hogy saját harangjában zúg, mint légy a lefelé fordított dunsztosüvegben, attól válik angolosan bolondossá és tökéletes ártalmatlanná.

– A fenti túlírt mondat még sokáig nyálkás csíkot húz maga után.

– Ha a szövegezés által felderül szerzője és feledteti végső, mélységesen indokolt szomorúságát*, az is hiba. A végét nem érő huncutság önmagában terjeng és megfeledkezik létrekínzójáról*, aminek okából és aminek ellensúlyozásaképpen. Ha túlnyúl is minden átkon és talál a semmiben is tintát vagy vitriolt, amibe tollát márthatja.

– A mondat befejezése ismét elhanyagolható, tekintve hogy a tollas közhely annyi régi illatot sodort a szövegbe és oly ábrándossá varázsolta azt, hogy a mondat értelme semmiképpen sem tudna kibontakozni, s ezt már senki sem bánja.

– Ha az ilyen kényeskedő szövegben felmerül egy jól megválasztott, hatalmas, omlós hiba, akkor az azt nyomtalanul maga alá temeti.

– Bernáthegyi hűséggel kikaparva az eltemetett értelmet: a semmi nevű létbálvány mindig ott kísért a valamit író vagy készítő ember körül. Ahogy a kötőjel a levegőben lóg.

– A vitorlázógépével kifulladásig földön futó pilóta csak attól várhatja a levegőbe emelkedését, ha szakadékba zuhan.

– A teljesítményjellegű, minden önvizsgálatot nélkülöző írogatás önmegmentő bűntény. Tolsztoj utolsó szavai: „Uram Isten, még mindig fogalmazok.”

– Tolsztoj terebélyes árnyékában minden befejezhetővé válik, ha még akadnak is árván hagyott szavak, melyek a maguk idomtalanságában a szövegben meredeznek. Ilyeneket a Tolsztoj-házaspár sorra kijavított.

– Olyan pontatlanságok, mint a *szomorúság, ha túlélik szerzőjüket – nem is beszélve az *életrekínzójukról – utólag még sokszor elpusztíthatják. De örülhetünk – bár kis eredmény –, hogy mégsem Dosztojevszkij keveredett ide, hanem Tolsztoj.




7. [tulajdonos]: 52017-06-29 11:00

Vannak szomorú és visszafordíthatatlan dolgok, mint a Kockává változott gyermek esete.
V egyszer rajzolt egy kockát, amire fanszőrzetet biggyesztett.
Érdekes.

Milyen eredeti, mondták is neki.
Milyen gusztustalan, mondták neki.
Milyen csinos kis kocka, mondták neki.
Hát ez undorító, mondták neki.
Hát ez zseniális, mondták neki.
Beteg vagy? kérdezték tőle.
Milyen érdekes, rajongtak érte.
Ne hülyéskedj már, nevettek rá.

Elsietem. Nem egészen így történt.

V egyszer rajzolt egy kockát. Egy kockát, amire fanszőrzetet rajzolt.
Milyen eredeti, mondták neki.
V örült, és rajzolt még egy kockát, amit a hüvelykujja helyére csavart.
Milyen gusztustalan, mondták neki.
V-nek ez fájt, aminek örült, és rajzolt még egy kockát, amit a jobb füle helyére illesztett.
Milyen csinos kis kocka, mondták, neki.
V elhitte, és rajzolt még egyet. Még egy kockát. Amit a feje tetejére tett és a szemhéjait felszögezte rá.
Hát ez undorító, mondták neki. V-nek ez fájt, aminek örülhetett, mert rajzolt még egy kockát, amit a fenekére illesztett és szócsövet csinált belőle. V ontotta a kockákat.
Hát ez zseniális, mondták neki. Természetesen, bólintott V és nem mellesleg örült neki, és a lábai kockák lettek.
Beteg állat, mondták neki.
V ezt már nagyon várta, fájt neki és örült neki, mert már kockát sem tudott enélkül rajzolni, és rajzolt egy újabb kockát.
Ne hülyéskedj már, mondták neki, legalább egy kockát tudnál rajzolni. Satöbbi.
Valamikor kiállhatott volna ebből az egészből, de így csak maradt satöbbi.
Mikor öreg lett, gyerekek dobáltak bele pénzt, hogy mosolyogjon. A gyerekeknek fájt ezt látni, de örültek is neki.
Ha ezt olvassa valószínűleg kockák fognak potyogni az égből.
De már nem olvashatja, mert egy darabig ő is élt, aztán meghalt, szegény.
Vége.


6. [tulajdonos]: 42017-06-16 12:30
Ejnye, ezek az olvasók, már megint nem tudták jól olvasni a verseimet. Nem veszik észre a lelkemet, pedig én azt odatettem. Ott van benne. Nem látják? Nem érzik ugyanazt, amit én? Nem értik, hogy miről beszélek? Talán nincs elég tapasztalatuk. De akkor minek olvasnak? Akinek nincs élettapasztalata, mint nekem, az ne olvasson. Annak minek írok? Jó lenne erre egy törvény.

Hogy szembenézzek magammal? Azt már nem. Hogy a pózokkal leszámoljak? Soha. Hogy az önbecsapásaimmal tisztába jöjjek? Isten őrizz!
Hogy írjak egy érvényeset, ami költészet? Még mit nem. Tanuljanak meg ők olvasni!

5. [tulajdonos]: 32017-05-18 13:47
nem gond

Olvasói hozzászólások nélkül
4. akvamarin és vízkék: pink2017-05-17 22:12
irritál a neved:)

3. [tulajdonos]: 22017-05-17 09:10
Szerintem éles határ van a kettő között, bár nem kell, hogy feltűnjön, hogy az ember Madame Tussauds panoptikumába tévedt, esetleg élő emberekkel van dolga.
Pl. ott állok Petrivel valahol, nagyon jól ír, tehát ott állok vele, mert ő is ott áll, az kétségtelen, bejárok vele mindent, ami egyáltalán részemről lehetséges, nem követhetem mindenhová, gondolom, de mondjuk, hogy mindent, kintet-bentet-emléket-terveket-tényeket, stb., mindent, és már tök boldog vagyok, hogy ez is elég, mikor hátulról megérint a tenger.
Ez nem próza, ez nem próza.

Olvasói hozzászólások nélkül
2. Weinberger: költ[tulajdonos]: 12017-05-15 14:48
Érdekes meglátás, jelentős adag igazságtartalommal. Bár szerintem minden olyan írásmű beletartozik a "költemény" fogalomkörébe, amelynek szöveg szerinti mondandója nem csupán tükrözi a valóságot, de ahhoz hozzátesz, abból elhagy, átrendezi, átértelmezi, stb. Ugyanakkor tapasztalatból vallom, hogy - különösen kötött formájú versek esetén - a műfordítás bizonyos közelítésből tekinthető egyfajta gyakorlópályának a saját versek létrehozásához. És még valami: mivel az úgynevezett "kortárs versek" domináns aránya gyakorlatilag prózai mű, ez a határ is elmosódik a poéta és az író között.

1. [tulajdonos]: 12017-05-15 13:27
Nálunk a költő nem áll meg egy lábán. Nem anyagilag, pedig úgy sem. Költőileg. Mintha szégyellené magát maga előtt is, ha csak. Ezért úgy esik, hogy a Költő, író-költő-műfordító egyben. Különben komolytalan. Már nem is műfordít, csak költ. Már nem is ír tárcákat, csak költ. Minek költ annyit? Máshoz nem ért? Gyanús alak. Nem is költő. Jobb a biztos. Ez is csak egy szakma, tessék, a kaptafához, mindenki dolgozzon meg, mint a sebész-főorvos-úristen-úr.
Ez nem jó példa. De ez nem jó példa!!! Itt egy kabátban három személy, vagyis négy, ott meg három kabátban egy személy. Arról nem beszélve, hogy praktikusan épp fordítva van, az elsőnek van három kabátja, a másodiknak, jó, ha egy. S ha az is a kiindulópont, amit az elején elmismásoltam, hogy valamiből meg is kell élni, és micsináljon, menjen el vakolni, az meg milyen dolog, akkor is csak azt ismételgethetem, hogy meg-élhetetlenségéből épít magának várat a költő, hogy aztán onnan nézzen le reánk, Szegényke.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-06-05 10:21 lista
2019-02-11 10:51 Kosztolányi Mária
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-06-25 01:41   új fórumbejegyzés: Petz György
2019-06-25 01:26   új fórumbejegyzés: Steszkó Juli
2019-06-25 01:22   NAGYÍTÓ /furim:.../
2019-06-25 00:11   NAGYÍTÓ /Mórotz Krisztina:hm/
2019-06-24 23:22   Napló: Héderváry Luca
2019-06-24 22:51   Napló: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
2019-06-24 22:36       ÚJ bírálandokk-VERS: Steszkó Juli Miért
2019-06-24 21:34   Napló: Játék backstage
2019-06-24 20:54   Napló: efmintszerint (Sági Ferenc)
2019-06-24 20:12   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit