NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 08:01 Összes olvasás: 170647| 767. | [tulajdonos]: hetetlen | 2018-12-04 16:55 | Mert mindig megutáltatom magam. Megkönnyítem, h 'lhagyjanak', h túllegyenek rajtam. Ha magamra gondolok, egy romló húsdarab ugrik be, vmi otromba, visszataszító, aki örüljön, ha megtűrik vhlol. A férjemmel is azért élhettünk évekig úgy, ahogy éltünk, h miközben én tartottam el, ő határozta meg, mire költünk, h a ház urára jellemző allűrjei voltak, majdnem zéró áldozatvállalással részéről, mert én úgy fogtam fel, h már az is épp elég áldozat, h velem van, h nem hagy el. (Nem, fogtam fel, h nem fog, mert belőlem él.)
Valahol mélyen meg vagyok győződve arról, h nem vagyok szerethető, nekem tepernem kell, teljesíteni, engedni, mert nem vagyok jó. Hogy ezt elhitette-e vki velem, vagy csak így születtem, nem tudom.
+++
Emlékszem, milyen tanácsot adott 2 exbarátnőm, mikor még szerelmi kínjaim élő emberrel és nem az internet nyilvánosságával osztottam meg. Az egyik azt mondta, h képzeljem el szerelmem tárgyát szarás közben, ahogy ott ül és erőlködik. Ezt vmi keleti vallásos izéből vette tán, mint gyógymódot. Hogy kikúrál, mert úgyis csak vmi idealizált képet szeretek.
A másik meg, mikor elmondtam, folyton és évek óta őrája gondolok, azt javasolta, h bántsam magam, mikor ez megtörténik. Nem épp korbáccsal, de vmi hasonlóval. Ő vmi szerzetesrendre hivatkozott.
Mindkettő elborzasztott. Mert a szerelem mélyén mégis csak ott a másik lénye iránti olyan elfogadás és nyitottság, amit képtelenség gyűlölni. (Még ha akkora állat is vki, mint én, h ebből a világon semmit ki nem fejez, sőt teszi az ellenkezőjét.)
+++ | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
