NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-05-12 12:09 Összes olvasás: 171397| 1336. | [tulajdonos]: what would be needed | 2020-08-08 21:25 | most probably a miracle.
***
Azért azon a ponton, amikor majdnem minden fogam kihúzták (ha jól emlékszem 6-ot hagytak meg lecsiszolva, azok tartják most ez az egész látszatot a számban),és annyira nyomorultul éreztem magam, h a tragikus eredményű fogröntgent készítő asszisztens megsimogatta a karom, szóval sztem ott kurvára elmaradt egy jókora baráti ölelés. De nem volt ott senki, h megtegye. Se akkor, se máskor.
***
Mikor találkozunk, M. először 1,5-2 órán át szinte megállás nélkül beszél. Magáról, pontosabban a rémtörténeteket a munkahelyéről. Vmilyen hatásra megy, pl ilyen felvezetéssel, 'akkor, mikor vér folyt az órámon", amire nyilván megkérdezem, h az hogyan történt. Közben kémleli az arcom, vmi reakciót akar kiváltani, amit nem vált ki, mert meghallgatom figyelmesen, de nem vonódok be érzelmileg És egyáltalán nem értem, miért nem hagy szóhoz jutni, mikor elméletben azért jöttem.
Kb 1, 5-2 óra után közli, h bocs, de ennek ki kellett jönnie, s hogy most már én jövök. Akkorra már alig emlékszem, mit és hogyan akartam, úgyhogy megmondom neki, h amúgy is nehéz nekem kettőnkről beszélni, de ez a hosszú meghallgatása után még kevesebb az erőm, mint volt. De aztán csak megpróbálom magunkat irányba terelni: azért jöttem, mert olvastál vmit, amit nem neked szántam és szenvedsz, mert érteni akarod, miért kerüllek.
Aztán ugyan sikerül ezt-azt elmondanom, amit akartam, s amitől talán nem folytatható minden úgy, ahogy régen, de mikor hazaérek az a nyúlós érzés fog el, h kudarcot vallottam. Mert ő semmi olyat nem mond, amit ne tudtam volna előre, h mondani fog, tehát ugyanott tartunk, mintha nem beszéltünk volna.
Ugyanazt a példát hozom fel, amit V-nek is elmondtam, ami után levontam a következtetést, h ez nem barátság. 2018. február, abszolút mélypont, négyszeresen, aminek az alja, mikor megegyezünk Rebivel, h ebben a helyzetben az a jó, h már rosszabb nem lehet, és még aznap telefonon végighallgatom, h a fiamat megtámadják a pesti utcán (el tudott menekülni). Szóval abszolút padló, mikor is a közös csetben segítséget kérek a részletek nélkül jelezve, h nagyon szarul vagyok, mire M. visszaír, h ő viszont tud mondani egy jó hírt: azt, h mégsem lett öngyilkos.
Mikor V.-nek mesélem ezt, miközben a négyszeres csapás résznél tartok folyamatosan jelennek meg az arcán az érzelmek, a fogaim kihúzásánal az iszonyat, a fiamnál a szája elé kapja a kezét stb, és M. mondatára felkiált, h ezt vele kell megbeszélned.
M. arca viszont végig érzelemmentes, a végén meg csak annyit kérdez: Miért, ez nem volt jó hír?
De elmondja megint, sajnos, h ő tudja, h őrült vagyok, de azzal együtt szeret endem. Ezt biztosan nem vágytam hallani, mivel az őrült arra jön, h megosztom vele a gyerekeimmel kapcsolatos legbensőbb szorongásaimat (melyiket mitől féltem), ezt az azzal együtt/annak ellenére szeretlek dologból meg kifejezetten elegem van. Ha szeret AZÉRT szeressen, amilyen vagyok, ne annak ellenére. Másrészt meg ezt hallgatom évek óta. Csak épp nem érzem. Se azért, se ellenére. (Azt se szeretem, ha identitásokkal kínálgatnak (ilyen vagy)
ahelyett, h kiváncsiak lennének rám.)
Nem ismeri el, h cserben hagyott volna, ő megtett mindent, mikor rosszul voltam, mert szándékosan nem terhelt abban az időszakban. Tudtam, h így gondolja. Ez az, amit ő adni tud. Hogynem terhel. Viszont elképed attól, h sztem ez nem egy egyenrangú kapcsolat. Mert ő mindig is kiegyensúlyozottként tekintett rá. Visznt ha nem kapok segítséget, akkor azzal lehet baj, h nem fogalmazom meg pontosan, mire van szükségem.
Még egy furcsaság, h egy csomó mindenre megszépítve emlékszik. Hálistennek a rosszat elfelejtem, mondja. Nem vagyok benne biztos. Mert munkanélkülisége 6 évére emlékszik úgy, h akkor nem volt annyira depressziós, mint most, én meg közben tudom, mert végig asszisztáltam, h dehogyisnem. És azért veszélyes ez, mert most készül ott hagyni az állását, a rémtörténetek is azt célozzák, h bizonyítsa a világnak, h nincs más választása, csak épp úgy készül erre, h nem keresett másik állást, tehát, ha meglépi munkanélküli lesz megint.
Amúgy is elgondolkodtat ez a múltszépítő emlékezése. Az ígéretemre, azt, h ezt a szerepet elvárta/elfogadta tőlem, mikor öngyilkos akart lenni a nagymamája halála után egyáltalán nem emlékszik.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
