NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-04-28 20:26 Összes olvasás: 1700221062. | [tulajdonos]: real | 2019-12-17 18:30 | Csak hogy szembeköpjem magam. Nem könnyű elviselni. Én próbálok máshol lenni, mint ők ketten. Próbálom nem nézni, mással foglalkozni. Az, h ez se először történik így, nem segít számottevően. Mert igaz ugyan, h túléltem 17 évesen, de pont utána váltottam iskolát (a pont, ahol ketté tört az életem. Na nem a szerelemtől, hanem az iskolaváltástól. Akkor voltam utoljára a helyemen, na jó, a fiam születése utáni napon is.)
Szóval az, h én ezt hosszabb távon nézzem ezt, az viszont még nem lett túlélve. De valamiképpen most lesz. Egyrészt pl el fogok menni szakorvoshoz, ami esetleg eltávolít a munka világából, mert ha nem érezném magam most így, már rég meg kellett volna rémülnöm, és fogok is, gondolom, ha. (Hogy meg lehet szokni a test abnormális működését, ha tudok tőle reggeltől estig dolgozni. Tényleg nem vagyok normális.)
Nem szól rólam az élet többet. Mondjuk, ez 2017 ősze óta így van, azóta csak úgy teszek, mint aki előtt áll még a halálon kívül más is. Mint aki él. Nem, ne értse félre senki, nem vagyok elkeseredve, jó, h legalább itt elengedhetem a tettetést. Mert egyébként pénzt kell keresni, ahhoz meg ezt el kell rejteni.
Szal nincsenek terveim, s talán ez végre a valóság, ahol vagyok. Paradox módon, ahogy most idáig eljutottam, megsuhintott, h talán fogok én még szívből örülni. De ha igen, kizárólag e szigorú, illúziómentes valóság keretei között. Mert az örömhöz nem kell a dolgoknak hibátlannak lenni. ( Pl el tudom képzelni, h betegen is tudnék boldog lenni, ámbár ebben tévedhetek is. ). Pontosabban nem hibátlannak kell lenniük. Hanem valódinak.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|