NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-04-28 09:16 Összes olvasás: 169981| 1499. | [tulajdonos]: ropemakers | 2021-03-04 21:31 | Michael Longley: Kötélverők
Olyanok vagyunk néha te meg én, mint
akik gyékényből sodornak aranykötelet,
hátrálok, de olyan apródonként,
hogy észre sem veszed, s az ajtóig érek,
minden lépés parányi, haladék,
nem jön, de nem is megy, a dűlő
másik oldalán is még arccal feléd,
vagy, végre a napfényes mezőre jutva
küszködve kutat fel szemem a sötét
konyhában a szekrény, a lesúrolt asztal mellett,
ahol a másik véget rögzíti ujjad és nézel,
amíg ponttá zsugorodom a fény négyszögében. | |
| 1498. | [tulajdonos]: szerda | 2021-03-03 11:38 | | Gyógyulj meg. | |
| 1497. | [tulajdonos]: ford | 2021-02-27 16:47 | Az egyik jó dolog az életemben mostanában az ír versfordító szeminárium. Verset fordítani jó. Az is jó, h határidő van, s rákényszerülök. És csoda, ami most megint megtörtént, mert 1 verset, amivel kedden még egyáltalán nem boldogultam, most mégis összehoztam vmilyen szinten. Rímes, azért kínlódtam vele nagyon. 3 dolog, ami számomra érdekes még.
1. Szabadverset sokkal könnyebben és pontosabban tudok fordítani. Ott csinálok egy nagyon pontos nyersfordítást, aztán abból verset. A rímesek más tudatállapotot kívánnak tőlem, pláne, h magamtól félrímes vagyok, a bokorrím erőfeszítésbe telik. S itt közel se vagyok olyan pontos. A határon mozog, h ezt, vagy azt megtehetem-e még.
2. Brendan O'Connell Kenyér című verséből megtanultam, h hogy lehet úgy szerelmes verset írni, h látszólag teljesen másról beszél az ember. Írtam is utána egyet, itt van fenn, senki nem jött rá, h szerelmes, pedig az (is). (Ha viszont elméleti szinten foglalkozom a szerelemmel, az rögtön magánéletivé válik, az én, vagy az olvasó átérezhető magánéletévé. Én működöm abnormálisan, h másképp írom.)
Elfelejtettem, mi a harmadik, így inkább itt a vers:
Michael Longley: Perszephoné
I.
Nézem az agyamból tetőablakon
Esőben túr várat szerte a vakond,
Fecskék cikáznak volt fészkük felett,
S minden birtokomon úr az önkívület.
II.
A hideg s a tompaság kényszerzubbonyát
Hordja az álmában is ügyes idomulás -
Denevérszárny csukódik - téli falevél,
A mókus közben távol, odújában él.
III.
Görény és menyét, róka, hermelin
A napéjegyenlőséget titkon átszelik,
Hogy léptük milyen halk, elmondhatom,
Lépteik csenddé fagynak a havon.
| |
| 1496. | [tulajdonos]: b | 2021-02-23 18:27 | Most megint magamra haragítanálak, ha olvasnád. De nem. Gondolom, a tavasz, h lepucolta az érzéseim végződéseit, s ott vagyok megint ezekkel a letakarított, védelem néküli érzékelőkkel, porszemre száll rá, és már fáj is, ahelyett, h benőtte volna a dudva, vagy ami benövi az ilyet.
Nem akarlak szeretni, nem akarok annak örülni, ha ott vagy, ha nem mész odébb azért, mert én is ott vagyok, és nem akarok attól elbúsulni, ha elmész. Ki vagyok szolgáltatva remény nélkül, ez ennél jobb nem lehet, de bármikor, egyik percről a másikra rosszabb tud lenni.
Nem is okolhatlak azért, h szenvedek, nem szeretsz engem a szó semmilyen értelmében, azt se szereted, h nekem vannak érzéseim, nem sok közös van bennünk, de mindketten azt választanánk, h ne szeresselek.
Mi vagyok én neked? Minek látsz te engem? Ha tudnám valaha is, asszem szörnyű lenne, akkor újra megsemmisülnék, egész biztosan. De nem fogom tudni, talán ettől megóv a kommunikáció hiánya. Ki kéne kúráltatni téged, ezt a dolgot belőlem, vajon ki lehetne, ha telne rá? Mert nem a józan belátással van a baj, h abnormális, meg hülyeség, meg bűn, hanem azzal, amit nem irányítok, de van. És gyötör, igen. Hogy tavasz kezd lenni, attól meg asszem még rosszabb. Van egyéb, sokkal súlyosabb baj is, persze, a világom összeomlóban többek között, olyan jó lenne eltávolodni, perspektívában látni mindent. A lényegi összefüggéseimet.
Aztán látom, mint valami óriási hómezőt, vagy kifeszített néhol kockás papírt, és tudom, h ott lüktetsz mindennek ellenére valahol messze, egy metszéspontban, és ha nem figyelek oda, át fogsz vérezni.
| |
| 1495. | [tulajdonos]: sky | 2021-02-23 11:53 | Az üvegtiszta levegőt. A szépség is átverhet. Illetve nem. Megtéveszt akaratlan, hisz nem ígért semmit. Azok ott a perui hegyek, aranyfolyó a világűrből nézve. Mert néha esztétikus, ami már tünet. Szembogarad körül az aranysáv a kór jele. Ma nem vagyok alkalmas semmire. Ami optimista megfogalmazás, mert azt sugallja, ideiglenes. Pedig a vég is elkezdődik valahol. Bármelyik percben itt lehet.
A fák csupasz koronája enyhe ködben, reggeli fény, zúzmara marta földek. Hogy szerettem ezt. Elbújni sok helyre lehet. De végül semmi nem véd meg. Magad mellett a hiány, mint odvas fog helye. Ő van ott végül minden szerelem helyett. Senki más. Jeges szél fúj. Aztán szélcsend és végleg hideg.
| |
| 1494. | [tulajdonos]: n | 2021-02-20 21:28 | Ezt felírnám, mert egy ideje, mióta nagyon határozottan nem a saját életem élem, csak azért élek, h kurva pénzt keressek és ne lakjak, csak aludjak a lakásomban, és ne töltsek időt a szeretteimmel, csak a munka itthoni részét elcsalva, s mivel édesapám egészségi állapota miatt egész nap:
Ahelyett
Mit mondasz majd,
mi volt fontosabb?
***
| |
| 1493. | [tulajdonos]: nomen | 2021-02-19 17:08 | Nem tudom kimondani a nevét. Se a becét, se a rendeset. Nem tudnám nevén szólítani, magamban se hívom sehogyan sem. De úgy se tudom kimondani, ha beszélgetés közben kellene vmiért megnevezni. ( Pl helyettesítés, nem kell másra gondolni, nem szoktam róla beszélni senkivel. Ha meg mások említik vmiért, akkor igyekszem ott sem lenni. ) Igazából egy esetre emlékszem, amikor muszáj volt így néven neveznem, alig jött ki a számon.
Ő viszont lazán kimondja a nevemet. Időnként, mint ma is, úgy hangzik a szájából, mint egy szitokszó. Időnként nem. Így is el lehet 2 ember egymáshoz való viszonyát mondani. | |
| 1492. | [tulajdonos]: f | 2021-02-19 13:43 | Ma ez megy a fejemben, franc se tudja, mért.
Weöres Sándor: TÜNDÉRSZERELEM
Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.
Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szívemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.
Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemű halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!
Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba.
Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be!
| |
| 1491. | [tulajdonos]: v | 2021-02-15 17:50 | Kaptam 1 Valentin napi üzenetet. Nem tőled, mástól, barátit, nem szerelmest. Nem írta alá, de 2 tippem van ki lehetett, s rá is fogok kérdezni, ill. megköszönöm, h ne legyen 'awkward', ami egyébként nem az.
***
Szeretni viszont a férjemet akarom. És nem téged. Sokkal jobban hatsz rám, mint ő valaha is, és ezzel nem tudok mit kezdeni, ettől szenvedni fogok továbbra is, de nem akarlak, és nem is foglak szeretni. A férjem az, aki megérdemli. Mert ő szeret engem. Nem szívesen ismerem be, de volt haszna a veled kapcsolatos szarnak, előtte én nem tudtam, mit jelent szeretni. Hogy mi az, és mi nem az. Az is gáz talán, h ha ez nincs, lehet, h a házasságom, ami a végét járta, véget is ér. Ehelyett meg ez a két vén hülye megtanulta egymást (újra/jobban/nem tom) szeretni.
A romantikához, ahhoz a belehalós, eget szaggató, költészetet termő, világ határait feszegető, igazinak, egyetlennek, valódinak tűnő szarhoz nincs köze. Az, sajnos, te vagy. Akinek elég a kisujját mozdítani és belepusztulok. Akinek az arca bedönti a hangyaszorgalommal évszázadokon keresztül felépített várfalat. Időnként. Talán mindig, ha arra jár. Nem tudom.
Azt hiszem, nem tartozom neked semmivel. Nem hagylak cserben, te nem akartad. Azt akartad, azt adtad írásba, és a végén semmi nem számít, csak ez, a 3 üzenet, mert a többit képzelhettem is, azt akartad, h ne legyek.
Eddig se voltam, nem leszek ezután se. Nincs rád ellenszerem. De ha beléd halok is ötvenszer egymás után, akkor se foglak többet szeretni. | |
| 1490. | [tulajdonos]: celebrating love | 2021-02-14 14:04 | A szeretet ünnepei, a karácsony, meg ez a Bálint-Valentin remek alkalmak annak megélésére, h nem vagyunk szeretve.
Mert még így is, h a tegnapi napot gyakorlatilag e világon kívül töltöttem, ma meg egész más témájú ír verset, meg pszichológiai egyebeket fordítok (utóbbit a lányomnak), meg végre a házimunkát is elkaptam úgy-ahogy, szóval még így is, h alig veszek részt az álközösségi virtuáramlásban, még így is átcsap rajtam tajtékja a szerelem/szeretet tömény ömlésének , mint ama örök zsidón a földi boly, és szar érzés.
Mondjuk, nekem könnyű, mert tegnap összeszedtem magam, és hagyom ott a francba, de aki ezen lóg naphosszat és véletlen nem ömöl rá személyre szabottan semmi?
Jók ezek az 'ünnepek', igen-igen jók. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
