NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-05-11 20:10 Összes olvasás: 1713841497. | [tulajdonos]: ford | 2021-02-27 16:47 | Az egyik jó dolog az életemben mostanában az ír versfordító szeminárium. Verset fordítani jó. Az is jó, h határidő van, s rákényszerülök. És csoda, ami most megint megtörtént, mert 1 verset, amivel kedden még egyáltalán nem boldogultam, most mégis összehoztam vmilyen szinten. Rímes, azért kínlódtam vele nagyon. 3 dolog, ami számomra érdekes még.
1. Szabadverset sokkal könnyebben és pontosabban tudok fordítani. Ott csinálok egy nagyon pontos nyersfordítást, aztán abból verset. A rímesek más tudatállapotot kívánnak tőlem, pláne, h magamtól félrímes vagyok, a bokorrím erőfeszítésbe telik. S itt közel se vagyok olyan pontos. A határon mozog, h ezt, vagy azt megtehetem-e még.
2. Brendan O'Connell Kenyér című verséből megtanultam, h hogy lehet úgy szerelmes verset írni, h látszólag teljesen másról beszél az ember. Írtam is utána egyet, itt van fenn, senki nem jött rá, h szerelmes, pedig az (is). (Ha viszont elméleti szinten foglalkozom a szerelemmel, az rögtön magánéletivé válik, az én, vagy az olvasó átérezhető magánéletévé. Én működöm abnormálisan, h másképp írom.)
Elfelejtettem, mi a harmadik, így inkább itt a vers:
Michael Longley: Perszephoné
I.
Nézem az agyamból tetőablakon Esőben túr várat szerte a vakond,
Fecskék cikáznak volt fészkük felett, S minden birtokomon úr az önkívület.
II.
A hideg s a tompaság kényszerzubbonyát Hordja az álmában is ügyes idomulás -
Denevérszárny csukódik - téli falevél, A mókus közben távol, odújában él.
III.
Görény és menyét, róka, hermelin A napéjegyenlőséget titkon átszelik,
Hogy léptük milyen halk, elmondhatom, Lépteik csenddé fagynak a havon.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|