NAPLÓK: egy kis pszichológia Legutóbbi olvasó: 2025-09-10 05:17 Összes olvasás: 9172| 4. | [tulajdonos]: az irigységről | 2017-11-30 17:48 | Az irigységről – pozitív előjellel
írta: SzabóElvira
Gyakran hallom, hogy a magyar társadalmat megfertőzte az irigység, a féltékenység, és hogy jótettekben a világ eme fertályán nagy hiány van, mert sokan szívesebben látják elhalni a jó kezdeményezéseket és embertársaik tehetségét, mint hogy előrelendítsék azokat, pusztán amiatt a frusztráció miatt, amit akkor éreznének, ha valaki vagy valami sikerre jutna (és nem ők lennének ezek). Ám az irigységre nem feltétlenül negatívan tekintenek az új pszichológiai megközelítések – megfelelő mértékben és megfelelően felhasználva az irigység nagyon hasznos lehet.
Szégyellnünk kell magunkat érte?
Az irigység pszichológiai szemszögből nézve: érzelem. Irigységet érzünk, ha valaki más kapta az előléptetést, ha valaki más jutott el a világ egy szép pontjára, ha valaki más vett új kocsit, stb. Mindannyian éreztünk már irigységet (én is).
Éppen azért, mert univerzális tapasztalat, nem kellene negatívan megítélnünk. Ám – sajnos – a jellemes ember képébe nem fér bele, hogy irigységet érezzen, egyrészt mert ez olyan képet sugallna róla, hogy rosszindulatú, másrészt mert arról tanúskodna, hogy ő kevesebbre vitte embertársánál (és ezért irigykedik). Az irigység érzésével éppen ezért kéz a kézben jár a szégyenérzet, vagyis az a homályos érzés, hogy „valami nem oké velem”.
Álljunk meg egy pillanatra, és ízlelgessük a következő két gondolatot: „irigységet érzek”, és „irigy vagyok”. Az előbbi egy érzelmi állapot, ami ebben a pillanatban, ebben a helyzetben érvényes; ideiglenes csupán, jön és megy a bensőnkben, ahogy az érzelmek általában. A második állandó tulajdonság, olyan, mintha a részünk lenne. S míg az előbbi kijelentés talán elfogadhatóbb számunkra, a második egészen biztosan nem fér össze az énképünkkel. A baj pedig azokból a sajátosságainkból, érzelmeinkből, vágyainkból stb. szokott származni, amikről nem tudunk.
Árnyékos oldalunk
Ha valami nem fér össze az énképünkkel, akkor kirekesztjük belőle. Vagyis elhárítjuk még a gondolatát is annak, hogy ez a sajátosság jellemző lenne ránk. Habár igaz a mondás, miszerint amiről nem tudunk, az nem fáj, ám az is igaz, hogy amiről nem tudunk, az még ugyanúgy létezik. Tehát az irigység – ha egy illetővel vagy egy helyzettel kapcsolatban feltámadt – bennünk marad akkor is, ha kirekesztjük a tudatunkból. A továbbiakban pszichés vakfoltjaink egyikét képezi, vagy egy más pszichológiai terminussal élve, személyiségünk árnyékos tartományába kerül. C. G. Jung árnyéknak nevezte azoknak a tulajdonságoknak, érzéseknek és vágyaknak az összességét, amelyeket elutasítunk magunkban. Nem akarjuk meglátni magunkban ezeket a sajátosságokat, ezért ezek „árnyékban” maradnak. Ám attól, hogy nem tudunk arról, hogy irigységet érzünk, az érzelem nem vész el – csak átalakul. Két irányba ágazhat el a történet:
1. Egyrészt kivetíthetjük irigységünk tárgyára: leértékelhetjük a teljesítményét. „Csak azért ért el ennyi mindent, mert jó helyre született.” „Jó helyen volt jó időben – ennyi.”
2. Másrészt alááshatjuk vele a saját önértékelésünket – tehát magunk ellen fordíthatjuk. Ez esetben elhisszük, amit sugall: „sikertelenebb vagyok nála, kevésbé vagyok tehetséges, kár próbálkoznom”. (Vagyis úgy fordítjuk le magunkban ezt az érzelmet, hogy „kevesebb vagyok”, és nem úgy, hogy „most kevesebbnek érzem magam” – amit valójában jelent.)
Árulkodó jelek
Az irigység tehát egy érzelmi állapot, amit negatív megítélése miatt általában elfojtunk magunkban – holott mindenki átéli, ezért sokkal elfogadóbban kellene felé közelítenünk. Ahhoz, hogy a hasznunkra fordíthassuk ezt az érzelmet – mert ez is lehetséges, ahogyan arról rövidesen szó lesz – először fel kell magunkban ismernünk. Az embernek a saját árnyékát a legnehezebb meglátnia. Nézzünk néhány nyomra vezető jelet:
Bizonyos mondatok: „Neki könnyű, mert…” „Csak azért sikerült neki, mert…” Vagyis a másik teljesítményének leértékelése irigységet sejtet.
Valamiféle diffúz irritáltság egy helyzettel vagy egy emberrel kapcsolatban. (Az irritáltság sok mindent jelezhet, ezek egyike az irigység. Nem minden esetben irigység áll a háttérben, de érdemes megvizsgálnunk ennek lehetőségét.)
Az irigységet kiváltó helyzet/személy/téma teljes kerülése. Összeszorított szájjal ülünk az illetővel szemben, és még véletlenül se kérdezünk rá: „Hogy sikerült ez meg az?” Vagy még véletlenül sem gratulálunk. Nehogy értesülnünk kelljen az öröméről…
Mit üzen az irigység?
A cikk elején már pedzegettem, hogy mikor élünk át irigységet. Most, hogy tisztáztuk, az irigység egy elfogadható érzelem, majd elkezdtük megtanulni felismerni magunkban – és jól is tesszük, ha nem titkoljuk meglétét legalább magunk előtt –, ideje megvizsgálnunk, miről szól.
Irigységet akkor élünk át, ha valamire vágyunk, ám ezt nem nekünk sikerül megszerezni, hanem – másnak.
Tehát: az irigység érzése egy bennünk élő fontos vágyat jelez számunkra, amit meg kellene valósítanunk az életünkben – hogy békére leljünk ettől az érzelemtől.
Ebből a szempontból nézve az irigység, pontosabban annak felismerése nagyon hasznos tapasztalás, mert motiváló erőként szolgál. Hiszen ha ennyire vágyunk valamire, érdemes megvizsgálni, hogy valamilyen módon a mi életünkben is megvalósítható-e?
Irigység egy másik kultúrában
Az amerikai kultúrában bevett szokás elismerni mások jó teljesítményét, pozitív visszajelzést adni mások tehetségével kapcsolatban, és gratulálni mások sikeréhez. Azért, mert a másik ember sikeréhez úgy állnak hozzá, „hogyha neki sikerült, nekem is sikerülhet”. Vagyis erőt merítenek belőle a saját kitartásukhoz, a saját küzdelmükhöz. Nem arról van szó, hogy a világnak azon a fertályán nem élnek át irigységet – csak más a kulturálisan elfogadott kezelési módja. Vagyis hiába irigyek valakire, akkor is gratulálnak.
A magyar társadalom alighanem azért érdemelhette ki a negatív minősítéseket az irigységgel kapcsolatban, mert itt az irigység olyan reakcióhoz vezet, ami baromira káros az emberi közösségekben: ha valaki irigy egy embertársára, akkor valamilyen módon árt neki, hogy meggátolja a sikerét, de legalábbis hogy szerezzen néhány kellemetlen órát az illetőnek. Ehhez kapcsolódik „a legszebb öröm a káröröm” mondás, vagyis az a káros szokás, hogy sokan előbb – és inkább – örülnek mások kárának, mint mások sikerének. (Nemrég egy brazil barátomnak hosszú perceken keresztül magyaráztam a „káröröm” szó jelentését. Nem értette. „De hát ha valakinek baja van, akkor együttérezni szoktunk vele, nem?” „Sajnos nem mindenhol” – feleltem. Kis kitérő.)
Passzivitás kontra aktivitás
A két hozzáállás között óriási a különbség. Ha felismerem magamban egy vágyamat, akkor vagy próbáljam megvalósítani, vagy ha nem teszem, hát magamra vessek. Ebben az esetben, aktív, cselekvő, felelősséget vállaló módon közelítem meg a helyzetet. Ám ha utálkozásba, ne adj' isten önutálatba fordítom az irigységet, akkor nem változtatok semmin. Passzívan és lemondón állok hozzá az élethez, és kivetítem a frusztrációmat a külvilágba. Adott esetben mérgezem az emberi kapcsolataimat. Mindenekelőtt: elvágom magam a lehetőségeimtől.
Az irigység kezelése röviden
Tehát attól, ha irigységet érzünk, nem kell szívbajt kapnunk. Inkább valljuk be magunknak, hogy így van. Erről volt szó fentebb. Ha ez sikerült, és az utálkozás és önutálat helyett a harmadik utat (az aktivitást) választjuk, akkor két dolgot kell tennünk egymással párhuzamosan.
1. Tartalmazzuk ezt az érzelmet. Az érzelmek tartalmazása pszichológiai kifejezés, ami azt írja le, hogy egy adott érzelmet magunkban tartunk és elviseljük a jelenlétét. Nem törünk ki, nem öntjük rá, nem vetítjük ki a belső világunkat a környezetünkre (jelen témákra vonatkozóan: nem gáncsoljuk el az irigyelt személyt, nem szabotáljuk azt a kezdeményezést, amivel kapcsolatban irigység támadt bennünk).
2. Ha valóban erre vágyunk, ideje cselekedni! Az irigység löketet adhat az életünket megváltoztató célkitűzéseknek, nagy tervek kovácsolásának; majd tüzelőanyagot adhat az elérésükért tett erőfeszítéseknek. Ezáltal ellenségből szövetségessé válik, és mire eljutunk oda, ahova szerettünk volna, már nem is emlékszünk arra, hogy a kiindulásnál kellemetlenkedett nálunk ez az érzelem. Észrevétlenül kámforrá vált.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
