NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2024-04-28 16:00 Összes olvasás: 63904| 678. | [tulajdonos]: ... | 2020-12-17 23:14 | ODI ET AMO. Ambivalencia és egyensúly a pszichodrámában
Pszichodráma záródolgozat (2006)
Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.
(Caius Valerius Catullus)
Ajánlás
Ezt a dolgozatot egykori mester-asszonyomnak, Gallus Klárának ajánlom, aki megtanított arra, hogy szeretni csak akkor tudunk igazán, ha meg tudunk bocsátani, megbocsátani viszont csak azután tudunk, miután a bennünket ért sérelmekért haragudni mertünk.
A címlapon Paul Klee Seiltänzer című képe látható.
TARTALOM
Köszönetnyilvánítás 4
Bevezetés 5
A dolgozat rövid összefoglalása 6
1. Az ambivalenciáról általában 7
1.1. Ambivalencia hétköznapi, nyelvi, irodalmi, képi megnyilvánulásairól 7
1.2. Az ambivalencia fogalom- és tárgyköre 9
2. Elméleti háttér 11
2.1. A pszichoanalízis mint az ambivalencia elmélete 11
2.2. Az ambivalencia fejlődéslélektani alapmodellje: az újraközeledési szakasz 13
2.3. Az ambivalencia fogalma a tárgykapcsolatelméletben 14
2.3.1. A tárgykapcsolatelméletről dióhéjban 14
2.3.2. A fejlődési pozíciók és az ambivalencia fogalma Melanie Klein elméletében 15
2.4. Az ambivalencia elhárításának mechanizmusai 17
2.5. Az "árnyék" fogalma C. G. Jung elméletében 22
2.6. Az ambivalencia kóros megnyilvánulásairól 22
2.7. A szülői "delegációk" ambivalencia-képző hatása 23
3. A pszichodráma elmélete és eszköztára 26
3.1. Moreno személyiségmodellje 26
3.2. A pszichodráma módszere 27
3.3. Ambivalens tendenciák a pszichodráma színpadán 29
3.3.1. A tudatosság szintjei 29
3.3.2 Az ambivalens érzések feltárásának és megjelenítésének pszichodramatikus eszközei 31
3.4. A továbblépés irányai 39
4. "Kell a gyereknek a korlát (?)" - esetmegbeszélő pszichodráma csoport
a XII. kerületi Nevelési Tanácsadóban 43
4.1. A csoport keretei 43
4.2. A csoport tagjainak bemutatása 45
4.3. Esettanulmány 48
4.3.1. Piroska 49
4.3.2. Rózsa 65
4.4. A csoporfolyamat szakaszai, csoportdinamika 72
4.5. A csoport életútjának egybevetése az énazonosság kialakulásának szakaszaival 74
Záró gondolatok 79
Jegyzetek 80
Irodalomjegyzék 82
FÜGGELÉK: A csoportülések leírása (jegyzőkönyv) 83
Bevezetés
A pszichodrámában sokszor tanácstalanul állunk, amikor a protagonista nem tud tovább lépni egy helyzetben. Érezzük, hogy üvöltenie kellene haragjában, elmenekülnie félelmében, tiltakoznia kellene valamilyen módon, vagy, ellenkezőleg, át kellene ölelnie a másik személyt, akivel interakcióban van.
Több oka lehet annak, hogy nem ez történik. Az esetek egy részében a bénultság oka az, hogy ambivalens érzéseket táplál egy dolog, személy, döntési helyzet stb. iránt.
Saját élményű önismereti csoportunkban és gyakorló vezetés közben számos példát láttunk olyan játékra, amelyben a vezető ambivalencia-duplázást alkalmazott. Az ellentétes érzelmek megjelenítésére a pszichodramatikus módszer különösen alkalmasnak tűnik. Azon túl, hogy a protagonista számára világossá válik tehetetlensége oka, csoport szinten is lehet hozadéka: akár az egész csoportot meg lehet vele mozgatni. Ez különösen jól jön olyankor, amikor a játék "leül", és a külső szemlélő számára unalmassá válik (amikor a csoport egy része láthatóan ásítozik, másik fele türelmetlenül fészkelődik).
Mindezek ellenére, nem egyszer előfordult velem is, gyakorló vezető társaimmal is, hogy "elfelejtkeztünk" az ambivalens érzések "kihangosításáról".
Az ambivalencia megjelenítése a konfliktusok felszínre hozásában segít. Feltárja egyéni forrásait, érthetővé teszi, miért viselkedik a protagonista "érthetetlenül" egy helyzetben. Pl.: miért nem tudja kifejezni, hogy dühös vagy, hogy szeret valakit; miért nem menekül el egy számára kellemetlen helyzetből (mi tartja ott), miért nem tudja megmondani az antagonistának, mit érez iránta, miért nem cselekszik ésszerűen egy helyzetben...?
A saját személyes életemben is megélem az ambivalens érzések egyidejű vagy váltakozó jelenlét. Szeretjük egymást a férjemmel, szépen egyengetjük három gyermekünk útját, ám korántsem merném azt állítani, hogy mindig tökéletes közöttünk összhang. Kapcsolatunkat az együttlétre, együttműködésre és az önérvényesítésre való törekvés (a "szociábilis" és az "autonóm működésmód") (Beck) váltakozása jellemzi. Kapcsolatunk alapmintáiról (a szüleinkhez és testvéreinkhez fűződő viszonyunkról) ugyancsak el lehet mondani, hogy jelen volt bennük az ambivalencia.
Három fiam közül kettő van olyan életszakaszban, amelyre alapvetően az ambivalencia jellemző: a legkisebb az újraközeledési szakaszban, a legnagyobb kamaszkorban. A középső pedig már köztes helyzeténél fogva is részesül "jóból", "rosszból" egyaránt.
Dolgozatomnak különleges aktualitást kölcsönöznek a jelenlegi politikai események, amelyekben az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a hasítás, a kivetítés, a kivetítő azonosulás, az idealizáció és a leértékelés mozzanatai) jól tetten érhetők.
A dolgozat rövid összefoglalása
Dolgozatom első fejezetében az ambivalencia hétköznapi, irodalmi, képi, szimbolikus megjelenési formáit, majd az ambivalencia definícióját, tárgykörét írom le. A második fejezetben azoknak a pszichodinamikai (pszichoanalitikus, fejlődéslélektani, tárgykapcsolat-elméleti, illetve jungi) elméleteknek a témámhoz kapcsolódó részeit fejtem ki, amelyek a pszichodráma személyiségmodelljével és gyakorlatával összhangban állnak.
A harmadik fejezetben előbb a morenói személyiségmodellt és a pszichodráma módszerét ismertetem, majd azt, hogyan használható fel a pszichodráma eszköztára (a pszichodramatikus technikák) az ambivalens helyzetek, viszonyulások (vagy éppen azok hiányának) feltárására, tudatosításra és az ambivalencia meghaladására vagy elfogadtatására.
A negyedik fejezetben az általunk vezetett csoport kereteit, tagjait, csoportfolyamatait, valamint a témához kapcsolódó eseteket mutatom be.
A záró részben a csoportfolyamat szakaszait foglalom össze, majd azt szemléltetem, hogyan járja végig újra a csoport az integráns személyiség kialakulásának legfontosabb stációit azáltal, hogy:
• a bizalomépítés ("ősbizalom" kialakításának) időszakában még az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a negatív elemek "tagadása", megszépítése, a pozitívumok hangsúlyozása) dominálnak,
• a középső szakaszban a problémák felszínre kerülésével differenciálódik a kép (megjelenik az ambivalencia),
• a záró szakaszban pedig megtörténik a játékokban, bejelentkezésekben (és más megnyilvánulásokban) felmerült "jó" és "rossz" aspektusoknak egy "elég jó" képben való integrációja. Ez az "elég jó kép" mindannak az összefoglalása, ami a csoport tagjaival külön-külön és a csoporttal mint egésszel a csoportban történt. Hangsúlyozom, hogy a csoport tagjai számára az így megszerzett kép csupán kiinduló pontja újabb és újabb hasonló módon való "építkezéseknek".
A dolgozat szerkezetével kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, hogy számos olyan ambivalens megnyilvánulást, mozzanatot, amely nem szerepel az esettanulmányban, vagy nem került lejátszásra, mert csupán implicite volt benne jelen az ambivalencia, esetleg a jelenet fő sodra nem tette lehetővé játékban való tisztázását, az elméleti kifejtéshez vagy pszichodramatikus eszköztár ismertetéséhez gyakorlati "illusztrációkként" használtam fel.
1. Az ambivalenciáról általában
"Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen."
(Pilinszky János)
1.1. Ambivalencia hétköznapi, nyelvi, irodalmi, képi megnyilvánulásairól
Minden fontos kapcsolatunkban felbukkanhatnak felemás, ellentmondásos érzések. Ambivalencia terheli a párkapcsolatainkat, barátságainkat, munkahelyi kapcsolatainkat és azokat az alapkapcsolatokat, amelyek a későbbiek ősmintázatát adják: a szüleinkhez, gondozóinkhoz (elsősorban anyánkhoz) és testvéreinkhez fűződő viszonyunkat.
Nem csupán személyes kapcsolatainkban, de más céltárgyakkal kapcsolatban is átélhetünk ellentétes késztetéseket. Számos példa lehet arra, amikor egy dolog egyszerre vonzó és taszító. (A horror-filmek nézőit például egyszerre szögezi a székhez a félelem és a kíváncsiság. A tiltott gyümölcs éppen azáltal válhat vonzóvá valaki számára, hogy a tiltás révén negatív érzések is kapcsolódnak hozzá.)
A kapcsolati céltárgynak is lehet két egymással ellentétes, különböző "arca", ennek ősi, keleti mintája a kettős arcú, kapuőrző Janus isten, aki egyszerre tekint a belépőre és a kilépőre. A középkori céhek Janus-fej két, egy főben egyesített, ellentétes irányba néző arcot ábrázolt. Mikszáth Kálmán Mikulás bácsija is "igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre, s haragos a másikra". A kétarcú vagy kétszínű emberek felemás érzéseket keltenek bennünk, és a hozzájuk fűződő viszonyunk is ellentmondásos lesz. Vegyes érzelmekkel hallgatjuk, amikor valaki úgy számol be a sikereiről, mintha kudarcsorozatról lenne szó; ilyenkor szok¬tuk megkérdezni az illetőt, hogy most dicsekszik vagy panaszkodik? A gyerek, ha mosolyogva dorgálják, maga is ambivalensen viszonyul majd ahhoz, amiért megintik.
Mondásainkban, nyelvi metaforáinkban is megörökítjük az ambivalencia élményét: amikor "az egyik szemünk sír, a másik nevet", mert "üröm vegyült az örömbe", amikor felsejlik előttünk a dolgok "fonákja", "hátulütője", amikor egy "húzd meg, ereszd meg" kapcsolatban találjuk magunkat, "két kő között őrlődünk", vagy amikor az "aranyközéputat" keressük, mert azt szeretnénk, hogy "a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon". Amikor "hisszük is, nem is", hogy egy helyzet végérvé¬nyesen megváltozott, mert még az előző állapot hatása alatt állunk, azt mondjuk, hogy "kellemesen csalódtunk". Vannak érzések, amelyek csak úgy férnek meg egymás mellett, mint a "tűz és a víz". Mint azok a házastársak, akik úgy érzik, sehogyan sem boldogulnak a másikkal: "se vele, se nélküle". Amikor valakinek egyszerre "kétfelé húz a szíve", joggal érezheti úgy, hogy bármennyire is szereti mindkét felet, "nem tud kétfelé szakadni". Van, aki az őt megbénító felemás érzések miatt "egyik lábáról a másikra áll", "egy helyben topog", "nem jut ötről a hatra". Aki viszont nem tudja elfogadni a dolgokban, kapcsolatokban rejlő természetes ambivalenciát, az hajlamos "feketén-fehéren" látni a világot. Amikor valaki, akit addig csak "rózsaszínben" láttunk, váratlanul "kimutatja a foga fehérjét", "egy világ dől össze bennünk".
A költészetben az oxymoron (ellentétes vagy összeférhetetlen jelentésű kifejezéseket tartalmazó szerkezet) örökíti meg az ambivalens érzéseket: pl."édes mostoha" (József Attila), "édes-jó iszony", "lágy erőszak", "emelkedő zuhanás" (Pilinszky), "imádtunk átkozódva" (Ady), "sosem-volt-megtörtént ölelés" (Petri György), "boldog, szomorú dal" (Kosztolányi), "ezerhangú esti csend" (Czóbel Minka).
A kertész kutyája című Lope de Vega darabban a szerelméhez ambivalensen kötődő főszereplőt a hoppon maradt leány egy olyan kutyához hasonlítja, amelynek csak akkor kell a csont, ha egy másik kutya is "érdeklődik" iránta. Ez a darab jól példázza az olyan ambivalens helyzeteket, amelyekben a céltárgytól való távolodás közben az egyénben felerősödnek a céltárgy pozitív vonásai, a hozzá való közeledés közben viszont a negatív vonások erősödnek fel.
A témához kapcsolódó képi szimbólumok tárházából elég csupán néhányat megemlíteni annak érzékeltetésére, milyen fontos alapélményt jelent az ambivalencia: kereszt (keresztre feszítettség érzése), libikóka, hinta kötéltánc, mérleg, ingaóra, Jin és Jang, Janus-arc, az oldás és kötés ambivalenciáját hordozó csomó. A hatos szám a két ellenétes princípium, a kettes és a hármas szám ötvözeteként az ambivalencia, a kétértelműség, a habozás és a választás jelképe. "Mint minden ambivalencia forrása, magában foglalja a potenciális lehetőséget, úgy a jó, mint a rossz irányba való elhajlásra: próbatétel jó és rossz között."
(A Jin-Jang szimbólum az általunk vezetett csoportban is előkerült az utolsó előtti alkalommal egy kendő mintázatában. A hinta pedig az egyik protagonistánk játékában, éppen annak a játékában, aki egy kapcsolati "libikókában" szenved.)
A nyugvópontról való ide-oda való kimozdulást vagy közelség-távolság változásait olyan ősi népi játékok őrzik, mint az "ördögmotolla", vagy a "húzd meg, ereszd meg"-játék, a "ki jön az én házamba?", a "gyertek haza libuskáim!". És ki nem élte át gyerekkorában bújócska közben azt félelemmel és várakozással teli vegyes érzést, hogy szeretné is, meg nem is, ha megtalálnák.
Az ambivalencia az élet korai szakaszaiban megnyilvánulhat az anya belső reprezentációja tekintetében is, mint a "jó" anya és a "rossz" anya képe. "A jó anya képét az anyához kötődő kellemes, kielégüléssel járó élmények formálják, míg a rossz anya képét a frusztráló, kínos tapasztalatok. (...) Az anyának ezt a két arcát tükrözik a gyermekmesék boszorkány és tündér szereplői." (Frenkl¬-Rajnik, 43. o.)
A szeretet-gyűlölet fogalompár mellett a következő ellentétpárok tartoznak az ambivalencia tárgykörébe: szeretet-harag, rokonszenv-ellenszenv, vonzalom-taszítás, távolság-közelség, szeretet-irigység, szeretet-versengés, egybeolvadás vágya vagy az egyéni érdekek előtérbe kerülése, egység vagy elszakadás (szimbiózis-szeparáció), intimitás-autonómia, tiltott vagy lehetetlen vágyak versus realitás, öröm-csalódás, függés-függetlenség, félelem-kíváncsiság, öröm-csalódás, sikerérzés-szégyen, büszkeség-, együttérzés-aggodalom, szánalom-harag, szégyen-dac...
1.2. Az ambivalencia fogalom- és tárgyköre
•K. Erika Zeitlinger pszichodráma-elméleti tankönyvében így határozza meg az ambivalenciát:
"Egymásnak ellentmondó cselekvési késztetetések és érzelmek, melyek egyidejűleg vannak jelen, pl. szeretet és gyűlölet, ugyanazon tárgy iránt." (Zeitlinger, 177. o)
•Beck a különböző időpontokban érzett ellentétes érzéseket is az ambivalencia tárgykörébe sorolja: "Az ambivalencia azaz pozitív és negatív képek, hiedelmek, érzések és vágyak váltakozó vagy szimultán előfordulása igen gyakori, talán általános is a közeli kapcsolatokban. A legnyilvánvalóbb módon akkor jelenik meg az ambivalencia, amikor a partnerek egyik pillanatban szeretik egymást, a másik pillanatban legszívesebben darabokra tépnék szét egymást." (Beck, 153.o.)
•Fontosnak tartom, és ahol lehet, külön kezelem az Atkinson és társai által meghatározott ambivalencia-fogalom másik fajtáját, "egy egyszerre negatív és pozitív céltárgy által okozott konfliktust". (Atkinson, R. L. és társai, 1999, p. 572.)
A tárgy ellentmondásossága a pszichodráma színpadán úgy jelenhet meg, mint az antagonista (vagy egy nem személyes céltárgy) kétarcúsága, egyszerre vonzó és taszító mivolta (Janus-arcúság).
Az ambivalencia fajtái
Az ambivalens érzések életünk szükségszerű velejárói. Gond, mint majd látni fogjuk, az esetek jó részében éppen abból adódik, hogy valaki nem képes elviselni az ambivalenciával járó feszültségeket, és tagadja, vagy más módon hárítja a jelenlétüket.
Vannak azonban az ambivalenciának olyan megnyilvánulási formái, is, amelyek túlmutatnak az egészséges vagy szükségszerű állapoton. Például akkor, amikor valaki soha nem tud elköteleződni egy kapcsolatban a benne dúló ellentétes késztetések miatt. (Lásd az Oltári nő /Runaway bride/ című nagysikerű film főhősnőjét, akit csak oltárig jut el a választottjaival, a házasságba már nem mer velük belépni.) Ilyen esetekben nem az ambivalencia további élezése a cél, hanem az elköteleződés akadályainak feltárása a továbblépés érdekében.
Más esetekben, amikor az ambivalencia a valóság és a teljesíthetetlen vágyak határán való megtorpanást jelenti, ugyancsak az a célszerű, ha kimozdulunk a holtpontról, hogy a realitás felé billenhessen el a mérleg. Idetartoznak azok az ambivalens helyzetek is, amelyekben a vágyaknak nem fizikai valóság, hanem az etika, a morál szab határt.
A fentiek értelmében különbséget kell tennünk
a) szükségszerű, elviselendő, egészséges ambivalenciákról, amelyek esetén inkább az ellentétes érzések elfogadása, elfogadtatása a cél,
b) és olyan tarthatatlan, káros vagy egyenes pusztító, kóros (patológiás) ambivalenciák között, amelyekből valamilyen irányban ki kell mozdulni, ahhoz hogy a személyiség egészségesen fejlődhessen tovább.
Beck szerint, aki könyve egyik fejezetében az ellentétes érzések párkapcsolati dinamikáját elemzi, ugyancsak kétfajta ambivalencia létezik:
1. Az a fajta ambivalencia, amely a kapcsolatok "szokásos apály-dagály mozgásából" következik. Egyszerű értékrendbeli vagy stílusbeli különbségeket foglal magában.
2. "Az a fajta ambivalencia, amely aláássa a kapcsolatot, és annak felbomlásához vezet." (Beck, 154.o)
A témához tartozik a fentieken kívül az ambivalencia feltűnő hiánya (pl. az eszményített anya és/vagy annak reprezentánsai Szilvia anyajátékában az 5. ülésen, vagy a kizárólag gyűlöletet ébresztő anya Piroska esetében), a hasításokban megnyilvánuló kettősségek, amelyek az ambivalencia elviselésének hiányából adódnak: "én képviselem az igazat, a másiknak nincs igaza", a "csak rossznak" megélt világból menekülés a "csak jóba" (lásd Rózsa fekete és rózsaszín falevelei).
Ennek megfelelően a negatív (illetve pozitív) érzések felvállalásának nehézségeit is az ambivalencia tárgykörébe sorolom. Nehéz bevallani, hogy nem mindig tisztán csak jó érzéseket táplálunk a környezetünk iránt. Mindenkinek természetes törekvése, hogy kedvesnek, türelmesnek, szeretetre méltónak, elfogadónak mutassa magát. Az olyan negatív indulatoktól, mint a harag, féltékenység, irigység, gyűlölet (hacsak nincs rá extrém okunk, mint Piroska esetében, aki a ló másik oldalára esve, csak gyűlölni tudja a szüleit), feszültség támad bennünk, és ennek a feszültségnek az elhárítására komoly eszköztár áll rendelkezésünkre.
Az olyan elhárító mechanizmusok tehát, mint a hasítás, a projekció, a projektív identifikáció, a mágikus tagadás, az idealizáció, ugyancsak az ambivalencia témakörébe tartoznak.
Folyt. köv.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
