NAPLÓK: akvamarin
Legutóbbi olvasó: 2024-04-29 15:38 Összes olvasás: 106566| 373. | [tulajdonos]: címek nélkül | 2015-08-07 21:09 |
ki kell gyászolnom valahogy, és nem tudom , hogy miért jutott eszembe a száz év magány, amit mindig rosszul olvastam lapokat átugorva, vagy egy sort aláhúzva, mert fontos volt. azon a napon született amikor a legjobb a bor cukorfoka (van ilyen ezredik Nap? ) édes asztali desszertboré ahogy a meséimben képzelem.aznap autózott, majd amikor kiszállt a kocsiból akkor látta egészben a regényét. két meddő év után megelevenedett egy falu élete ahol nem történik semmi. az asztali bor borostyán fénye kellett ahhoz hogy kiugorjon a kocsiból a bor és egy kérges férfitenyér az illat hogy eszébe jussanak ursulák és combjaik. a combokról jutott eszébe az egész követhetetlen laookon csoport aureliánók és buendiák amaranták és fernandák,josék és ursulák szeretkezve.
beletört a bicskám mondtad nekem aznap bevallom képtelen voltam elolvasni. cseppet sem csodálkoztam ez inkább az én világom volt. levélben ócsároltalak akár egy repedt sarkú kurva. akkor már tudtam hogy becsaptál hogy a barátságunk téged csak mulattatott én meg mindent komolyan vettem. lassan rájöttem minden férfinak minimum kell négy, öt, hat nő, akikről beszél és mindig ugyanazt mondja más hangsúllyal, és pont az élet adja ezeket a faramuci helyzeteket, odatolja az orrod elé és én megértem, mert én vagyok az a nő akit kiszemeltél arra hogy legyen aki rajongva felnéz rád. a nőkön át ismerlek meg téged, a nő is beszél belőled, akár az a borostyán asztali bor ami lassan pimpósodik a szádban. foltot hagy egy faasztalon amit már rég kifakított a Nap
pattogzik a barnája de sorban állókból sosem lesz zseni márpedig mi sorban álltunk. ne fojtsd belém a szót érezted már hogy fának döntesz egy nőt és és istenhez imádkozol könyörületért ami nem jött? nem jött a megkönnyebbülés csak mázsás súly.azon az éjjelen vadállattá váltál vérszagot akartál. azon a napon neveztél remediosnak, annak aki a nedvével megy a férfi elé mint egy méh amikor összegyűjti cseppjeit alázatosan magára kenve és az arcomba nevettél melyik aurélióhoz is mész? rossz költő vagy unalmas és áradó tudtad hogy erre ugrok és pofoztalak a a versekkel amin a tinta nem száradt meg és csillagok lettek, kéken világítóak, kéken gurultak fel az égre hogy sohasem lássam viszont a fényüket.
a vázában rothadó tűzliliomok fejét téptem kéjesen , miközben a narancs, narancsvörös szavakat mantráztam előre-hátra guggolva magamat ölelve hogy kócosan kibőgött szemekkel odarohanjak a vázához a síkos parasztliliomokat a szőnyegbe tiportam és közben még mindig hintázva azt ordítottam hogy gát egy hatalmas gát van bennem és nem tudom szikáran leírni mit érzek nem tudok semmit csak azt hogy ezt a gátat fel kell oldni egy zuhataggal bánom én mivel, és ne mondd meg mi vagyok.
élveztem
ahogy szétmállanak a talpam alatt a virágmaradványok s velük együtt
a gyűlölt verseim is. utáltad írásaimat mert oda már nem vittelek
magammal..egy ház volt ahová nem engedtelek be egy kert amit neked akartam adni egy fal egy V Á L Y O G F A L észak felé repülő madarak miközben fel és le rázott a sírás. egy madár és a legnagyobb hold érted? és vak kerítések maradtunk. végülis kő papír olló és a papír szakítja a követ."futott ön olajbogyóval a zsebében?" miközben felordítottál kétszer léptem ugyanabba a folyóba.
fülemben felerősödtek a fekete
bennszülött dobok: tirirá tirirá tam tam! és újra ez a tirirá tirirá
tam tam és újra. fekete holdsarló remegett égő szemem alatt . mit
tudsz te egy nőről - vágtam a képedbe.. tudod te mitől izzik egy nő
szemében a gyűlölet? csak futottam a magam teremtette lúdvércei elől
(- apa így hívta a lidércet) míg nem aztán elvágódtam a borostyán
gyökerében nem érdekelt a combomon vérző sebnem érdekelt hogy felhasadt a szoknyám az sem hogy sebekből véreztem összecsuklottam.
(emlékszel artemiszre? szarvastehenedet a fának döntötted s vadul
tépted le rólam őrületruhámat
mindent adj nekem vissza amit elvettél hogy
nyolckarú pókasszonyként átfonhassalak! nyolc lábbal szoríthassalak, miközben csak megvetést érezzek jéghideg laterna magica ez. életünk filmje.
elmebaj röhögtél elmebaj ez sárgán reccsenő liliomszirmok narancsizzásában kurvulunk na és?
elveszítem minden erőm, szakadt szoknyám tovább tépted és belémhatoltál dühösen nem lassan meg tudtalak volna ölni abban a percben abban az órában párduccá válsz ordítottam bele az éjbe és rázkódott a vállad most te voltál a sérülékeny aki elvesztette minden erejét és én ordítottam a kéjtől minden férfi kéjétől a dobok még mindig
hallottam a fekete dobok őrjöngését tiritárá és újra ez a tiritárá tam
lecseng
el kell hogy temesselek ahogy te temettél el engem szép lassan amikor hazudtál. olvastam az arcodból a nőkből a kurváidból ahogy az egyik rózsafüzért mormolt öt perc múlva a cseppjeid tudtam hogy olyan áhítattal nézett a megváltóra mint a férfi magjára, amikor szent rituálétokat végeztétek a magod a rózsafüzéren és a kék könyvjelzőn a zsoltároskönyvben de volt ebben valami buja és pogány
és gyóntál a papnővel is megírlak mondtam megírlak almát ettem halott deszkákon álltam és minden játék volt a deszka is a bábu is és te is élettelen márványfelület josé megírlak
nmidegy hogy ki vagyok hiszen csak a középszer van tisztában önmagával de ők félelmetesen én szeretem a bolondokat. nyár van kukoricát lopok tudom hogy a kunyhóban szeretkeznek minden olyan békés remeg a levegő tedd el az üveget marquez és írd rá :született 67-ben az auréliók vérét hordozva magában csend van semmihez nem hasonlítható követhetetlen csend
a borostyán kobalt ingben sétál szíja a fák nedvét öli a kérgét szíja az egész dacos-szép laookon vért
areuliánók és buendiák amaranták és fernandák, josék és ursulák laokon-csoportja vett körbe tekeredett rám éjjel nappal követhetetlenül és abban a rettenetes magányban
ahol már nem érek hozzád.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
