Elmesélem neked, hisztis vagyok, ne nevess ma ki! Pierre Unik, tudod az az elcseszett cseh kakaska, (még a tojáshéj a seggén) kihirdetett egy főzőversenyt az éttermében, amit úgy hívnak, hogy NEVET A SZEDER :
Beneveztem! Miért miért? Mert érdekesnek mondotok. Gegenbach a muris kicsapott lelkész – harsogjátok, de én legalább tudom, mi a jó az orosz matrjoskámmal! Hát persze! Mint Hokusai képén a polip, amint a halász feleségének erotikus álmába betolakszik egy sunghában. Na persze, látom magam előtt a polipot, ahogy száz kezével átfonja a halszagú csajt, isteni!
De ez a tikkadt Prevert meg nyomja a szövegét a "Hulló levelekről"! Esküszöm ha folytatja szájon kenem, legalább az utolsó levél is lehullik nyálas szája szögletiről! Unik nyikhaj, én vörös vagyok, Prevert meg valami nagykutya. Na barátom, csak itt kellett volna lenned! Unik mindegyikünk kezébe odanyomta a párisi hölgyfutárt, hogy keressünk benne ételt, amit majd én Gegenbach és Prevert készítünk el, de nekem sem kellett több, fogtam egy rozsdás szabászollót, egy kalapot, az újságot és találomra szavakat vágtam ki, majd az lesz, amit én kivágok az újságból! Bundáskenyér, a lá snidlinges thúró lesz a menü. Szódabikarbhone helyett olasz mazsola. Másnéven aszalt szőlő.
No, hát a főzésről.
A kuktám az Prevert volt, a kezem alá dolgozott. Trapéznadrág volt rajta és fülbevaló, a trikójára ez volt írva, hajra fradi oléoléolé, amikor megkérdeztem, hogy mit jelent, ez a hablaty, azt mondta a vén fasz, hogy most szeretkezem a nőmmel, azt mondja jó a farkam, bár kurta, de tud.… Hát odanéztem , és felröhögtem. Egy trapéznadrág volt Prevert-en, hosszú hajjal háhá, minden lógott rajta, csak a magyar mente tartotta össze, míg le nem vetette. Man Ray nem röhögsz rajtam. Prevert-et egy irodalmi estjén kapd le! Pont neked való a téma.
Felverettem vele a tojásokat, érted? Én a kis Geg a nagypapával. A fülbevalója platina, a fogai helyett koronák egymillióért, de ez igaz, mindenkinek ezzel dicsekedett! Amikor kellően lefáradt, beledobáltattam vele a tojásba a kenyereket, és akkor jöttem rá, hogy először tejbe kellett volna? Mindegy,jött az olívaolaj...Prevert szavalt, ötödfeles jambusokba írt is, csak azt nem tudom miért ötödfelesekbe!
A körözöttet kikevertem, hm..a legjobb a citromfű lett a tetején. Elővettem az őzgerincet, és taccsra vágtam bele a túrót, még megszórtam mazsolával is. Ami szőlő!!!!
Ha te azt a pikáns édes-savanyú-csípős hagymás túrónkat megkóstoltad volna, bepisáltál volna a gyönyörtől!
Gyere Ray a NEVET A SZEDERBE egyszer el. Jó kis pipik vannak, nehogy Dora Maart rábeszéld, hogy jöjjön, gyere te, katonásan, egyedül.
Úgyis olyan furákat fotózol! Mintha kísértetek lennének a képeiden!
Ne gyere nekem a rajogramme kitalálásával, gyere, idd le magad a sárga földig inkább Uniknál! Nőt meg jót csak itt találsz. Jaj! A múltkor Prevert becsődölt, olyan kanos volt , hogy nem volt rajta gatya, mármint alsó, a trapézgatya zipzára becsípte az összes szőrt. Gyere Man Ray, itt énekelhetsz is..
Zárom soraim, holnap egy pizzásdobozban találsz egy isteni francia Prevert a la carte mazsolát, ami szőlő, az ajtód előtt, de vigyázz, nehogy a kutyád egye meg!
Gegenbach
ps. te Ray, add kölcsön a tetűfésűdet holnap! Tudod, nagyon... Érted na!
Csend van, rég jártam kinn a rétemen, ahol a fák összekuszálják az ég haját ágaikkal. Szépek a kavicsok ma a folyó mellett, kobalt fehér, okker színűek, némelyik opál. Egy bokor szembecsap, a maradék csipkebogyó szőrétől majdnem megfulladok, kiszedem a pihéit, és majszolom, lekvárrá érlelte, sötétre csípte a dér. Nekitámaszkodom a matuzsálemnek, érzem a nedvet a törzsén, tele levelekkel minden, ami most már ronda barnásfekete, halott, talán az elmúlást érzik ők is. Elmorzsolok egy nyirkosat, hadd tűnjön el a ködben. Barátságtalan most a rétem, különlegesnek szeretném látni, a tejfehér köd leszáll, egyre sűrűbb, ez is ő, az ő arca a ráncos fehérségével, a csordakutat mintha mesében látnám. Hív az erdő, vagy csak én gondolom, kérgeket fényképezek, láthatatlan kavicsokat, paca némelyik, ki is törlöm, de az illúzió megmarad, a rózsa árnyalata az erdő fáit keretezi, a fák ettől feketébbnek látszanak. Lassan megindulok az erdő felé a derengés irányába, megbabonázott a köd, öregembert mintáznak a kérgek a fákon, gyönyörűek, végigsimítom érdes testüket, alig mozdulok, a nagy tölgy tekintetével követ, egyre halkabban megyek, felébreszteném a szendergő fákat, aludjanak a tejüveg-fehérségben, kérgek, köd, kövek között, egyre lassulnak lépteim, nem csinálok semmit, vagyok.
Midőn az est, e lágyan takaró fekete, síma bársonytakaró, melyet terít egy óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja s oly óvatossan, hogy minden füszál lágy leple alatt egyenessen áll és nem kap a virágok szirma ráncot s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot és úgy pihennek e lepelnek árnyán, e könnyü, síma, bársonyos lepelnek, hogy nem is érzik e lepelt tehernek: olyankor bárhol járj a nagyvilágban, vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban, vagy kávéházban bámészan vigyázd, hogy gyujtják sorban a napfényü gázt; vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel nézzed a lombon át a lusta holdat; vagy országúton, melyet por lepett el, álmos kocsisod bóbiskolva hajthat; vagy a hajónak ingó padlatán szédülj, vagy a vonatnak pamlagán; vagy idegen várost bolygván keresztül állj meg a sarkokon csodálni restül a távol utcák hosszú fonalát, az utcalángok kettős vonalát; vagy épp a vízi városban, a Riván hol lángot apróz matt opáltükör, merengj a messze multba visszaríván, melynek emléke édesen gyötör, elmúlt korodba, mely miként a bűvös lámpának képe van is már, de nincs is, melynek emléke sohse lehet hűvös, melynek emléke teher is, de kincs is: ott emlékektől terhes fejedet a márványföldnek elcsüggesztheted: csupa szépség közt és gyönyörben járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség mind mire való? mégis arra fogsz gondolni árván: minek a selymes víz, a tarka márvány? minek az est, e szárnyas takaró? miért a dombok és miért a lombok s a tenger, melybe nem vet magvető? minek az árok, minek az apályok s a felhők, e bús Danaida-lányok s a nap, ez égő szizifuszi kő? miért az emlékek, miért a multak? miért a lámpák és miért a holdak? miért a végét nem lelő idő? vagy vedd példának a piciny füszálat: miért nő a fü, hogyha majd leszárad? miért szárad le, hogyha újra nő?
nem kötelező, sőt megkérek mindenkit, hogy ne nézzen bele a 2018-as naplóba, süsse le a szemét, és tegyen fel fekete napszemüveget az akvamarinhoz:))) Köszönöm szépen ::)))
üdvözletem
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
