NAPLÓK: akvamarin Legutóbbi olvasó: 2024-05-05 04:49 Összes olvasás: 106613| 323. | [tulajdonos]: Időtáv | 2015-06-21 07:19 | Nem járok a házadba, csak nagy ritkán, amikor én akarom. Lehet, hogy épp csak egy rács választ el tőled, mert még nem kezdődött el a mise, s ha már ott vagyok, figyelem azt a remegő kispapot, aki mesél. Elkezdi az életét gyermekkorától, mesél a szegénységről, az anyáról, a barátokról, a szerelmekről, a zsíros kenyerekről, a kis tehénkékről és arról, hogy milyenek voltak a kemény börtönévek. Kitartott a hite és az elvei mellett, de beleveszi mondandójába a kétségbeesését is, a vitatkozást a teremtővel. (én benne ismerem fel az istent) Az arca gyönyörű, átszellemült, és mosolygós. Végtelen az ő bölcsessége! Nem imádkozik, a végén csak lejön a pulpitusról és leül. Hallom a madarak énekében, a fák melegén, a virágokon, ahogy megjönnek az első fecskék. . Van egy házam, ott van az Isten, és ott borozik. Bizony, a Jóisten is borozik, amikor jó kedve van. Él ez az én kicsi és vályogfalú házikóm. Valaha itt éltünk magunk is. A mama csalánfőzeléket főzött nekem, mert olyan soványka teremtés voltam. Igaz, a melleim már akkor is meglepően nagyra domborodtak. Bemegyek a szobába, birsek vannak a tetején, a nagy púpos ágy, mint mindig, bevetve. Az ágy fölött ovális keretben az ifjú pár fényképe. Különös látvány a kert ebben a karamellszínű fényben. Olyan, mint az én elvakart szúnyogcsípéseim. . És most itt érezlek téged. Bár másé a ház, de a gazdája te vagy! Hm. De hát, ott vagy te a hazugságaimban, a tombolásaimban, s a pórusaimban, mi több, a tudatalattimban is. (Amikor először jártam itt, anyám a diófa alatt íratta le velem Szent Rita imáját. aki a házi- tűzhely őrizője. Aztán én Szent Ritát kidobtam az életemből, mert annál ájtatosabb szentet még nem láttam!) Van egy Bibliám, illetve kettő. Az egyiket a hó alatt találtam. Károli Gáspár kis biblia volt. Benne, hó- elmosta nevekkel. Hullámokat csinált a pici könyvből. . . Tudod, mit szeretnék most? Elvinni azokra a helyekre, ahol régebben már jártál, de most te az én szememmel látnál mindent, és az én hangomat hallanád. Azt kérded, miért vagyok most veled? Azért mert, akkor is ott voltam veled, amikor a rossz dolgokat átélted. Nem kellett volna hátranézned, akkor, amint éppen cukorrépát kapálok, és olyan volt a színem, mint aki a tengerparton nyaralt. . Kellett a pénz. Egy világ választott el bennünket egymástól. Én itt, te pedig éppen Rómában vagy, és ott iszod a kávét egy taverna teraszán. Én meg az aznapi port mosom le magamról. Azt hiszem, érett nőként kellett egymásra találnunk. Persze, azzal együtt, hogy félelmeim voltak a találkozástól. Féltem a kudarctól, hogy lerombolódik valami benned, esetleg másnak látsz már. A lelkünk viszont találkozott minden nap! Nem simogattattam magam naponta, ettől nagyon féltettél. Bíztam Istenben és magunkban. (Olyan legyünk, mint egy összeszokott házaspár: takaratlanul, már mindent tudva egymásról, nyűgről, bolondériáról.) A kutyám szemében is láttam Istent, és neki meséltem. Máskor egy macskával sírtam. Amikor, Marci született nagyon egyedül voltam. Annyi volt a tejem, hogy egy kórházban hagyott kisfiú a tejtestvére lett a fiamnak. Isten így akarta. .Az a kisfiú talán lehetett volna a te fiad is, miért is ne. . Egy imát nagyon szerettem, amikor hideg volt a talpam, akkor odabújtam a mamához és melegítette a lábujjaimat és mesélt Istenről. Én meg összetettem a kezemet, hogy gyerekimát mondjak. És most figyelj rám! Isten, most épp kint van a rétemen, de ott van minden ásításomban, minden hozzád írt levelemben. Isten megteremtett téged, adott fura gyermekkort, aztán jólétet, árulást, szépséget, verseket, de Isten nem azt mondta, hogy kelj fel és járj! Azt mondta, kelj fel, mert ez az élet! A folyamatos változás közepette, az állandó mi más lehet, mint a szeretet. Látod ezt a fehér kavicsot? Ez lesz a kezemben, ha imádkozom. Amikor, aput műtötték, állati orgazmusom volt. Maradjak itthon, ezt kérte. Mérhetetlen nyugalom szállt meg. Azt mantráztam magamban, hogy Isten, erő, Isten, adj erőt! De, egyszer csak, elhagyott az erőm. Fura érzésem támadt, és ki kellett elégítsem magam, egyszer, kétszer sokszor. Azt hiszem, a félelem így távozott belőlem. Szégyelltem magam.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
