NAPLÓK: Vendég Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 02:05 Összes olvasás: 15927| 29. | [tulajdonos]: Élmény és még valami | 2019-08-25 14:21 | "Iamblichosz leült egy kőre, Julianus pedig lábához telepedett; a mester végigsimította a fiú durva fekete haját.
– Szomorú vagy?
– Igen.
– Tudom. Keresel és nem találsz. Nincs merszed azt mondani: Ő van! – és nincs merszed azt sem mondani: Ő nincs!
– Hogy jöttél rá erre, Mester?
– Szegény fiú! már ötven éve, hogy én is ugyanebben a betegségben szenvedek. És szenvednem kell még halálomig. Azt hiszed, én többet tudok, mint te? – Tán én megtaláltam? Ez az az örök vajúdás. Hozzá képest minden más gyötrelem semmi. Az emberek azt képzelik, hogy az éhségtől, a szomjtól, a fájdalmaktól és a nyomortól szenvednek; pedig csak attól a gondolattól szenvednek, hogy Ő talán egyáltalában nincs is. Ez a világnak egyetlen fájdalma! Ki meri magának azt mondani: Ő nincs! – és ki tudja, mekkora erő kell ahhoz a szóhoz, hogy Ő van!
– És te, te nem jutottál Hozzá közelebb soha?
– Háromszor éreztem át azt a gyönyört, hogy egészen egy vagyok vele; Plotinosz négyszer érezte; Porphyriosz ötször. Nekem három pillanatom volt életemben, mely az életet egyáltalában megérte.
– Megkérdeztem erről tanítványaidat; nem tudtak semmit.
– Mernek azok tudni? Nekik elég a bölcsesség héja; a magva pedig majd mindegyiknek halálos."
58. oldal, Hetedik fejezet (Dante Könyvkiadó)
Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: Julianus Apostata | |
| 28. | [tulajdonos]: telibe talált | 2019-08-24 10:05 | Gyermekkorom és jelenem kedves lényei:
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton." - Inuit eszkimó asszony
Minden mese erről szól!
A 7torony.hu-n találtam, Suliman Eleonora idézte, s milyen jól tette, mert egybe esik a tapasztalataimmal.
Minősíti az EMBER-t, ahogy az állatokkal bánik.
Ahogy a gyermekekkel.
S ahogy magával.
A testünk a lovunk, de lehet a sárkányunk is.
Kérdés, hogy megüljük-e, vagy ő ül meg minket?
Amikor átveszi az irányítást, elég közel lehet a vég.
Az állatot szeretni kisebb kihívás mint az EMBERT.
Nos, helyben vagyunk!
| |
| 27. | [tulajdonos]: "Bauhausi eszme" és Paul Klee | 2019-08-22 10:14 | Mies van der Rohe építész pályafutásának kezdetekor kialakított, és végig konok következetességgel
dédelgetett építészeti ideákat valósított meg,
mint az egységes, összefüggő tér gondolata (Barcelonától Illinois-ig),
vagy az üvegfalú felhőkarcoló, (ideális terveitől Chicagóig),
tiszta szerkezeti rendszerek,
az egyszerűség,
a szerkezeti igényesség és építészeti esztétikai maximálisra való törekvés (Barcelonától az egyetemi
és múzeumépületekig).
Munkáira jellemző az átláthatóság és
a modern építőanyagok használata,
mint az üveg, a beton és az acél.
Kőfaragómester édesapjának segítve ismerkedett meg az építészettel, de sohasem végzett építészeti tanulmányokat. 15 éves korában segédként aacheni építészeknél is dolgozott (jó rajzkészségének köszönhetően az épületek stukkódíszeihez készített rajzvázlatokat).
1905-ben egy berlini építésznél dolgozott, majd Bruno Paul (jeles szecessziós bútortervező) segédje lett. Két évvel később készített első megbízatásaként tervezett hagyományos külvárosi háza annyira lenyűgözte Peter Behrenst, az akkoriban legmodernebb német építészt, hogy a 21 éves Miesnek állást ajánlott irodájában, ahol akkoriban Walter Gropius és Le Corbusier is dolgozott. Behrensen keresztül ismerkedett meg a Deutscher Werkbund nevű, művészekből és iparosokból álló szervezettel amelynek tagjai a művészet és a technika szorosabb kapcsolatát szorgalmazták. Egy olyan új tervezői gyakorlat kialakításán fáradoztak, amely szellemi értéket kölcsönöz a gyári termékeknek, beleértve az épületeket is. Úgy vélték, hogy egy újfajta építészet keretei közt életre kelthető az ipari korszak Gesamtkultur-ja, azaz az ember által átalakított környezet új, egyetemes kultúrája. Ezekből a gondolatokból eredt az a modern művészeti-, iparművészeti és építészeti irányzat, amely rövid idő alatt átfogó nemzetközi mozgalomban teljesedett ki.
Behrens Schinkel XIX. század eleji építész tiszta, bátor és egyszerű klasszicista formái iránti vonzalma Miesre is átplántálódott és döntően befolyásolta a Gesamtkultur építészeti stílusának keresésében. Szerinte Schinkel épületeinek elegáns tisztasága testesítette meg legtökéletesebben a XX. századi városi környezetet. Nagy hatással volt Miesre Hendrik Petrus Berlage, a modern holland építészet úttörője is, tőle eredt a tégla mint anyag iránti szeretete, és a holland mester filozófiájából táplálkozott Miesnek az „építészeti egységről” és a „szerkezeti őszinteségről” kialakult elve is.
1918-ban, a demokratikus Weimari Köztársaság megalakulása elősegítette a haladó képző- és iparművészek, építészek új ötleteinek felszínre törését. A Bauhaus, az építészet, a festészet, a szobrászat és iparművészet akkoriban megalakult avantgárd művészeti iskolájának kiáltványa szerint nemcsak új kifejezési formákat kell keresni, hanem létre kell hozni mindezek szellemi-, technikai- és funkcionális egységét (mint hangoztatták, az “egységes épületet”).
Ebben az időben Mies több haladó építészeti csoporthoz csatlakozott, kiállításokat szervezett, építészeti megbízatást azonban szinte egyáltalán nem kapott. Legnagyszerűbb műve e korból Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg 1926-ban felavatott expresszionista emlékműve volt, amit a nácik lerombolták.
Hú, a java még csak most kezdődik! :)
Az angyal a részletekben rejlik- től jutottam ide. | |
| 26. | [tulajdonos]: Kasza Tamás tréningjéről | 2019-08-21 06:51 | Ne a tökéletességre töregedj, hanem az ideálisra! Amikor ezt először, még Oláh Tamás asszisztenseként, a Nyerd Vissza Önmagad tréningen hallottam, úgy megütött az adat, hogy majdnem hanyatt estem a székkel. Lepörgött előttem az összes el nem kezdett tevékenységem és elválással végződő párkapcsolatom. Rádöbbentem, annak az okára, hogy a munkában és a párkapcsolatban mi volt minden bajom közös nevezője.
Csak a végeredményt láttam, az odavezető utat nem. Az egyik oka annak, hogy éveken keresztül nem mertem belevágni ebbe a szakmába, az volt, hogy nem adtam utat a fejlődésnek, hanem egyből a maximumot akartam hozni. Ezzel a hozzáállással a cselekvés helyett mozdulatlanságban maradtam, és elpazaroltam 3-4 évet. Az élet pedig arról szól, hogy haladjunk előre, nem pedig, hogy megálljunk. Ha a tökéletességre törekszel, akkor csalódni fogsz és meg fogsz állni.
Kasza Tamás,
Lezárási Specialista, Best Seller Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer
| |
| 25. | [tulajdonos]: Másik mester | 2019-08-14 15:50 | | Ha elnézem azt, ami a dolgom, az a NULLA. Hülyének néztek amikor megkérdezték, hogy mi akarok lenni, mert azt mondtam színész akarok lenni. S nem csak hogy színész akarok lenni, hanem az is leszek. Ha bármilyen feladatot hoz az élet, ha abba nem rakod bele ezer százalékig azt, amit abba bele kell rakni, akkor az nem fog tovább menni. Nem személyesen vagyok állat, én az ügy miatt vagyok állat. Minden szakmának megvannak azok a pillanatai, amik gyönyörűek. A siker az jó dolog. S aki nem ezt mondja, az nem mond igazat. És azt mondom, érdemes szerintem addig kutakodni, keresgélni, míg egyszer csak valami jobban érdekel mint a világ többi része. Jó kimondani. Rómeó! Persze mindannyian arra vágyunk, hogy mindenki szeressen minket, de előbb-utóbb rájövünk, hogy ez nem nagyon fog összejönni. Nem kell bedőlni mindennek! sokkal érdekesebb, ha Te vagy! Alföldi Róbert vagyok, ez pedig itt az én Mesterakadémiám. Tanuljunk együtt! | |
| 24. | [tulajdonos]: Vers érkezett | 2019-08-09 12:27 | apokrifonline 2019. augusztus 9. Archívum,
Bödecs László
Lemarad
(megjelent az Apokrif 2016/2 számában)
Most már hátrébb állok magamtól,
hiszen meguntam,
itt nem sok minden van,
valljuk be, rajtam kívül,
sok kis eltört játék, sok pernye,
némi parázs és kevés por.
Ez csak egy ember.
Hát és gerinc, égeti a Nap,
nyúzza a szél, fázik,
vagy melege van,
lépései lépések, egyik a másik után,
körülötte a kiserkent tavasz,
előtte az idő és az utak.
Valahová megy, lépései
egymás után porzanak.
Utolérem, vele megyek,
velem jön és lemarad,
kicsit könnyezik a szembeszélben,
hunyorog, és égeti a Nap.
Nézem a nyakát,
ahol az anyajegyek nőnek,
ahogy hullik utána a haj,
hátulról engem figyel,
tükröződik a kirakatokban,
itt nincs sok minden, szegett lábú játékok,
utána megyek, majd beérem,
kevés parázs, sok kis pernye.
Valaki valahol vár valamire.
Hátrafordul, lemarad. | |
| 23. | [tulajdonos]: Élő beszédből | 2019-08-08 18:43 |
Hogyha föltennénk a kérdést, hogy a gótika embere…azt mondta, hogy hunyd le a szemedet, hogy lásd a valóságot, a reneszánsz embere azt mondta, hogy nem, nyisd ki a szemedet, hogy lásd a valóságot, tehát, akkor most melyiknek van igaza? Hát azt mondanám, hogy egységben az igazság, de, hogy ha meg akarjuk ismerni ennek az igazságnak a mélységét, a művészetben tulajdonképpen ennek a szintézisét adjuk. És mindenben ez a fontos: hogy mit adok? Na, én állítom azt, hogy eljön az az idő, amikor nem okvetlenül szükséges lesz az, hogy színnel fejezzük ki magunkat, mert hol van ez megírva?
Mert az emberi tökéletesedés a fontos A kiteljesedés, és én most azt állítom és hiszem, és vallom, hogy a művészetnek, hát az én munkásságomat is beleértve, elsődlegesen ez az egyedüli rendeltetése, hogy az emberi kiteljesedés létrejöjjön, ez, ennek az eszköze, namármost, akkor, itten, ez már lényegi dolog: minden az emberért megy úgyis, mindent az embernek, az emberért. Most azt mondom, hogy embertől az emberig.
1976 november 6-án nyílt meg a Műcsarnokban Tóth megjött kiállítása. A 72 éves festő életművét első ízben láthatta a budapesti közönség nemcsak ünnepség volt ez, hanem igazságszolgáltatás is. Hosszú évtizedek csendje után nyílt meg a kiállítás, Tóth Menyhért versével.
Tudom-e okát az örömömnek?
Értékét fölmértem-é a gyönyörögnek?
Ezerarcú magamnak tudok-e hinni?
Muszáj poharat fenékig kiinni?
Miért sírok titokban?
Mértem nem török ki szitokban?
Van-é fegyverem?
S ha van, miért tartom tokban?
Nem tudom, vagyok-e,
és miért vagyok, ha vagyok?
Van nekem lelkem is,
de gyámoltalan vagyok.
Kedves vendégeink! Mélyen Tisztelt Közönségünk!
Ünneppé vált számunkra, ez a mai, szombati nap, amikor Tóth Menyhért, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze életmű kiállításán jelen lehetünk.
Külön szeretném köszönteni a szülőfalum, Miske, népes közönségét! Kincs bukkant fel. Ahogy körültekintően végig haladunk a termeken, valami olyannal találkozunk, ami eddig rejtve volt számunkra. Rejtve, hiszen 1940-től 64-ig, gyakorlatilag nem mutatkozott be a művész.
Hogy vallott? Én a földből élek. Vagy, legalábbis mind mostanáig abból éltem. 70 éves koromig kapáltam a művészetért, mert képeimből nem tudtam megélni, paprikát és majorannát termeltem.
Érzem, hogy nekem, ha én, például kapáltam, vagy kaszáltam, vagy valami földmunkát végeztem, az volt az érzésem, hogy ettől nem szabad nekem elszakadnom, mert ha elszakadok, akkor, a levegőben lógok, és nem vagyok otthon. Ezt éreztem és érzem ma is. És hát, de ez, hogy most itt vagyok, hát nagyon gyökeresen otthon érzem magam. Hát mondhatom, hogy boldog vagyok. Na az, hogy … (nagyon megindító, ahogy sírósra vált a hangja), de hát alig fogom tudni ezt elmondani, mert most már, valamit elértem munkásságommal, ez nem dicsekvés, csak az, hogy hát, állítólag, mert valamennyire megértek bennem a dolgok, és hát valahogy, már el is fogadják a dolgaimat, annak tartalmát, szerettem volna, ha magam, és a szüleim is, ezt megérték volna.
| |
| 21. | [tulajdonos]: tanítások | 2019-07-26 08:05 | Önmegtagadás és önérvényesítés
2019-07-21 20:51:30, vasárnap
"Individualista, fogyasztáscentrikus társadalomban élünk, amely nem önmegtagadásra, hanem önérvényesítésre nevel - vagyis arra, hogy mindig az egyéni szabadság, az érdek és a szükségletek álljanak az első helyen. Az önérvényesítést hangsúlyozó kultúrában azonban a megtorlás az első természetes reakció a sérelmekre, míg az amishokéhoz hasonló ellenkultúrák részéről - az önmegtagadás elvének köszönhetően - nagyobb valószínűséggel számíthatunk megbocsátásra. 'A többség tehát olyan kultúrában formálódott, amely a megtorlást támogatja, a kegyelmet pedig kigúnyolja' - vonják le a következtetést a szerzők nagyon helyesen.
Ez az oka tehát annak, hogy a gonoszsággal és szenvedéssel szemben tanúsított békesség és szeretet - akár a lancasteri amishok, akár a jeruzsálemi István, akár a kereszten függő Jézus mutat rá példát - az egyik leghatalmasabb bizonyságtétel Isten létezéséről, dicsőségéről és kegyelméről."
- Timothy Keller - | |
| 20. | [tulajdonos]: Feltörekvő ifjúság | 2019-06-26 06:21 |
Új bejegyzés Apokrif Online
A felnőttség kora lejárt (Feketemosó)
Készítő: apokrifonline
Régi naplók olvasása, régi sms-ek pakolgatása közben a bele-belepillantás, aktiválódik a szív és a nosztalgia, hova lettek a legszebb éveim párhuzamosan azzal, hogy mekkora hülye voltam, itt van feketén és fehéren, minden naivitásom, minden forró kakaó selymességű, giccses vágyam – Nagy Éva írja az Apokrif blogját.
Nagy Éva
Távlatokból is nehéz észrevenni a változást, aztán meg mégis találok egy jó szempontot. Hogy kb. pont egy éve láttam meg először a lakást, amiben élek, ami egyszer tényleg otthon lesz. Ahol automatikus a wificsatlakozás, ahol a legjobb, míg mindenütt csak simán jó, tudom, hol vannak a villanykapcsolók, csak azért botlom meg a bútorokban, mert béna vagyok, nem azért mert nem tudom, mi merre van.
Az otthon kicsit olyan, mint egy állat vagy gyerek. Nem mondom, hogy lélegzik (bár most a friss beázáson a penész biztosan, köszönöm, felsőszomszéd hitvány vízvezeték-szerelője!), de idomulunk egymáshoz, valahogyan él, és ami a legfontosabb szempont, akármilyen nevetségesen hangzik: felelősek vagyunk egymásért. Az én dolgom, hogy minden működjön funkcionálisan és esztétikailag egyaránt, cserébe ő meg pihe-puhán körülvesz, jól érzem magam tőle és igyekszik teljesíteni alapküldetését, hogy az igazi otthonom legyen. Ennek mentén prosperáló gondolat végigmerengeni egy év viharait, hogy mi minden lett, és akkor talán én is közelebb vagyok valami olyasféleséghez, amilyennek lenni akarnék. Aminek a léte viselhető. Valamiért elég sokáig úgy tűnt, hogy a magam fejlődésének biztosan van egy végpontja, csak meg kell oda érkezni, elfogadom, hogy csatakosan és lehorzsoltan, de majd megállapodik ez a kuszaság. Nem hangzik nagyon izgin, de néha egy kis unalmat el tudnék viselni magammal kapcsolatban.
Folyamatosan a nemtudomság, folyamatosan a keresés, zsákutca, tévelygések. Öröm a stabil pontoknál, aztán keserű szájhúzás, nem valószínű, hogy mindegyik stabil pont marad, tudom már, hogy nincsen olyan, szívem kis kuglófjának annyi egyetlen mazsolája volt már.
Megnyugtató, biztosan az öregedéssel is így lesz (Kit áltatok? Így van.), észrevétlenül. Így van, hogy szerencsére nem egyik reggelről a másik csipás hajnalra nem ismerek magamra a tükörben, hanem szép fokozatosan, és csak néha villámsújt a döbbenet, hogy már nem vagyok annyira ilyen, végképp nem olyan, mint amikor még. Régi naplók olvasása, régi sms-ek pakolgatása közben a bele-belepillantás, aktiválódik a szív és a nosztalgia, hova lettek a legszebb éveim párhuzamosan azzal, hogy mekkora hülye voltam, itt van feketén és fehéren, minden naivitásom, minden forró kakaó selymességű, giccses vágyam.
Átverés meg áltatás. Mintha ezek mindig olyan nagy felismerések lennének, amitől ugrik a főhős egy következő szintre, miután lefejelt minden gombát és bezsebelt a sok arannyal együtt minden tapasztalatot. Ehhez képest a főhős időről időre bővíti a listát flitteres unikornisos noteszében, hogy mennyi mindent kell rendbe rakni, mielőtt most már tényleg a nagybetűs élet felé merhet tekintgetni, és nem csak unottan pilinckázza arrébb az élet kapujának cirádás kapukulcsát. Hogy köszi, de ez nekem még nem kell.
Eközben meg mégiscsak sajátlábon állás, tisztes monogámia, szeretem a munkámat, úgy tűnik, ezek olyan valamirevaló dolgok. Jönnek erre a nagymamai gondolatok, hogy akkor meg mi bajom van, becsüljem meg a jódolgomat. Nincs is bajom, csak kellemetlenül érint, ha ez már a nagy komolyság és felelősség, legalábbis nagyon meg lennék lepve, ha ettől valami komolyembernek kéne éreznem magam. Pláne felelősnek.
Tériszonyatosan sokrétű, hogy mikor mondhatom magam rendes fölnőttnek, lehet, hogy fel is adom. Sőt, valószínűleg nem is akarom. És ez elég nagy felismerés, hogy valami ennyire messzinek érződik még mindig, attól mégiscsak igyekszem távol tartani magam. Akármilyen látványosan is kapálózhatok. Lehet, hogy mindössze az a baj, hogy a nagy mérföldkövek, amiknek a bűvöletében felnőttem – muhahaha kacag a főhős, hát épp ez az, hogy nem -, nem jelentenek ma már semmit. Nekem biztosan nem. Bár rá kellett arra jönnöm, hogy a tradicionális értékek követése és egy XX. századibb életstílus választás hasznomra is válhatott volna, ha takarosabb háziasszony lennék, akkor valószínűleg jobb lenne a lakásfelújítás is. Ha tudnék rántást csinálni, könnyedén menne a csomómentes glett is.
apokrifonline | 2019-06-26 - 01:47 | Címkék: Nagy Éva | Kategóriák: Feketemosó, Nagy Éva | URL: https://wp.me/ppH5K-5BE | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
