NAPLÓK: Vendég
Legutóbbi olvasó: 2019-09-23 19:21 Összes olvasás: 2051| 29. | [tulajdonos]: Élmény és még valami | 2019-08-25 14:21 |
"Iamblichosz leült egy kőre, Julianus pedig lábához telepedett; a mester végigsimította a fiú durva fekete haját.
– Szomorú vagy?
– Igen.
– Tudom. Keresel és nem találsz. Nincs merszed azt mondani: Ő van! – és nincs merszed azt sem mondani: Ő nincs!
– Hogy jöttél rá erre, Mester?
– Szegény fiú! már ötven éve, hogy én is ugyanebben a betegségben szenvedek. És szenvednem kell még halálomig. Azt hiszed, én többet tudok, mint te? – Tán én megtaláltam? Ez az az örök vajúdás. Hozzá képest minden más gyötrelem semmi. Az emberek azt képzelik, hogy az éhségtől, a szomjtól, a fájdalmaktól és a nyomortól szenvednek; pedig csak attól a gondolattól szenvednek, hogy Ő talán egyáltalában nincs is. Ez a világnak egyetlen fájdalma! Ki meri magának azt mondani: Ő nincs! – és ki tudja, mekkora erő kell ahhoz a szóhoz, hogy Ő van!
– És te, te nem jutottál Hozzá közelebb soha?
– Háromszor éreztem át azt a gyönyört, hogy egészen egy vagyok vele; Plotinosz négyszer érezte; Porphyriosz ötször. Nekem három pillanatom volt életemben, mely az életet egyáltalában megérte.
– Megkérdeztem erről tanítványaidat; nem tudtak semmit.
– Mernek azok tudni? Nekik elég a bölcsesség héja; a magva pedig majd mindegyiknek halálos."
58. oldal, Hetedik fejezet (Dante Könyvkiadó)
Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: Julianus Apostata |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
