NAPLÓK: Vendég Legutóbbi olvasó: 2019-09-20 20:52 Összes olvasás: 2036| 23. | [tulajdonos]: Élő beszédből | 2019-08-08 18:43 |
Hogyha föltennénk a kérdést, hogy a gótika embere…azt mondta, hogy hunyd le a szemedet, hogy lásd a valóságot, a reneszánsz embere azt mondta, hogy nem, nyisd ki a szemedet, hogy lásd a valóságot, tehát, akkor most melyiknek van igaza? Hát azt mondanám, hogy egységben az igazság, de, hogy ha meg akarjuk ismerni ennek az igazságnak a mélységét, a művészetben tulajdonképpen ennek a szintézisét adjuk. És mindenben ez a fontos: hogy mit adok? Na, én állítom azt, hogy eljön az az idő, amikor nem okvetlenül szükséges lesz az, hogy színnel fejezzük ki magunkat, mert hol van ez megírva?
Mert az emberi tökéletesedés a fontos A kiteljesedés, és én most azt állítom és hiszem, és vallom, hogy a művészetnek, hát az én munkásságomat is beleértve, elsődlegesen ez az egyedüli rendeltetése, hogy az emberi kiteljesedés létrejöjjön, ez, ennek az eszköze, namármost, akkor, itten, ez már lényegi dolog: minden az emberért megy úgyis, mindent az embernek, az emberért. Most azt mondom, hogy embertől az emberig.
1976 november 6-án nyílt meg a Műcsarnokban Tóth megjött kiállítása. A 72 éves festő életművét első ízben láthatta a budapesti közönség nemcsak ünnepség volt ez, hanem igazságszolgáltatás is. Hosszú évtizedek csendje után nyílt meg a kiállítás, Tóth Menyhért versével.
Tudom-e okát az örömömnek?
Értékét fölmértem-é a gyönyörögnek?
Ezerarcú magamnak tudok-e hinni?
Muszáj poharat fenékig kiinni?
Miért sírok titokban?
Mértem nem török ki szitokban?
Van-é fegyverem?
S ha van, miért tartom tokban?
Nem tudom, vagyok-e,
és miért vagyok, ha vagyok?
Van nekem lelkem is,
de gyámoltalan vagyok.
Kedves vendégeink! Mélyen Tisztelt Közönségünk!
Ünneppé vált számunkra, ez a mai, szombati nap, amikor Tóth Menyhért, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze életmű kiállításán jelen lehetünk.
Külön szeretném köszönteni a szülőfalum, Miske, népes közönségét! Kincs bukkant fel. Ahogy körültekintően végig haladunk a termeken, valami olyannal találkozunk, ami eddig rejtve volt számunkra. Rejtve, hiszen 1940-től 64-ig, gyakorlatilag nem mutatkozott be a művész.
Hogy vallott? Én a földből élek. Vagy, legalábbis mind mostanáig abból éltem. 70 éves koromig kapáltam a művészetért, mert képeimből nem tudtam megélni, paprikát és majorannát termeltem.
Érzem, hogy nekem, ha én, például kapáltam, vagy kaszáltam, vagy valami földmunkát végeztem, az volt az érzésem, hogy ettől nem szabad nekem elszakadnom, mert ha elszakadok, akkor, a levegőben lógok, és nem vagyok otthon. Ezt éreztem és érzem ma is. És hát, de ez, hogy most itt vagyok, hát nagyon gyökeresen otthon érzem magam. Hát mondhatom, hogy boldog vagyok. Na az, hogy … (nagyon megindító, ahogy sírósra vált a hangja), de hát alig fogom tudni ezt elmondani, mert most már, valamit elértem munkásságommal, ez nem dicsekvés, csak az, hogy hát, állítólag, mert valamennyire megértek bennem a dolgok, és hát valahogy, már el is fogadják a dolgaimat, annak tartalmát, szerettem volna, ha magam, és a szüleim is, ezt megérték volna.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
