NAPLÓK: Volt egy pillanat Legutóbbi olvasó: 2024-04-29 13:50 Összes olvasás: 50003| 64. | [tulajdonos]: Így folyik el a pénzem | 2017-06-25 08:22 | Megint jutalmaztam egy előadást. Igaz rendszeres színházba járó nem vagyok, de időközönként megtalál az élet néhány jobb előadással, s én taps helyett, készpénzzel fizetek. Hol többel, hol kevesebbel. Legutóbb egy ezrest. Most már tudom, hogy miért készítettem be az ezrest a pénztárcámba? Hogy legyen, ha szükség lesz rá. De hogy kinek lehet rá szüksége, azt nem döntöttem el előre.
Úgy jöttem el az irodából aznap, hogy éhes voltam. Sokáig maradtam, a boltba nem volt időm kimenni, a büfében pedig csak egy meggyes joghurtot vettem. Másra sajnáltam költeni a mézeladásból származó kis pénzecskémet, amit reggel a sógornőm tett le az asztalra. Egy ezressel kevesebbet, mint megbeszéltük. Nem szóltam érte, hiába megrendelésre vitte a mézet. (Remélem NAV-os nem olvassa ezt az írást! De ha mégis, annak üzenem, ha rosszat forgatna a fejében, hogy NYASGEM!) Elnéző voltam tehát!
Már itt kidobtam egy ezrest a sógornői szolidaritás ablakán. Majd, miután a maradék pénzből megspóroltam több mint ezer Ft-ot, öt perccel a busz érkezése előtt, a végállomáson állva, a mobilomba éppen verset pötyögve, fél szemmel látom, fél füllel hallom ám, hogy mellettem mi történik. Egy nálam kb. 10-essel fiatalabb jóképű, nyíratlan hajú, fizikai munkás kinézetű férfi, nem volt rosszul öltözött, nem emlékszem csörgött-e a telefonja előtte, de izgatottan, tőlem távolodva a következőket mondta bele.
- Nem tudom, hogy jutok haza, Anyu. Ellopták a pénztárcámat, de Pest határáig majd csak eljutok valahogy. Ne sírj anyu! Megoldom. Valamikorra csak haza érek.
Micsoda dráma! - gondoltam én. Egy édesanya aggódik fiáért, aki szeretettel nyugtatgatja, vigasztalja, s mindenre hajlandó, csakhogy ígéretét teljesítve hazatérjen, szerető szülőjéhez.
Gyermekért aggódó anyai szív, szülőjét szerető gyermek, akiket a gonosz tolvaj akadályozott meg, abban hogy egymás ölelő karjában leljenek megnyugvást, még ma este. Micsoda szerep juthat itt nekem – kérdezhetnétek - gyanútlan fültanúnak? Ekkor főhősünk, hirtelen felém közeledik. Nyilván, ő is angyalt lát bennem. Segítő őrangyalát. Meg se várja, hogy amit írok éppen, elmentsem.
Már mondja is. Tatabányára szeretne utazni,- nem is fáradozik a miértekkel, hisz azt úgyis végig hallgattam, határozottan így szól - 480 forint kellene jegyre, annyi hibádzik, segítsek már neki. Adjam meg a számom, ígéri, megadja. Önkéntelenül nyúlok a pénztárcámba, csakhogy gondolataimat ne felejtsem, közben ő csak mondja.
- 780 Ft kellene.
- Nem 480? Nem annyit mondott az előbb? Kérdezem kukacoskodva, miközben előkotortam a pénztárcámat.
- Adjon egy ezrest az elég lesz. - nyúlt gyakorlott mozdulttal a pénzért. Talán megköszönte. Fölszálltam a buszra, s mire leültem, megérkeztem a valóságba. Mosolyogva magamon, csóváltam a fejem, azt a buksit. Már megint elhittem valamit, - ráadásul, nem is nekem mondták - amit nem kellett volna!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
