NAPLÓK: Szalmagyopár naplója Legutóbbi olvasó: 2024-05-04 03:32 Összes olvasás: 27578| 91. | [tulajdonos]: Rozsdás szög | 2006-04-25 12:48 | Az éjjel azt álmodtam, hogy Zs-vel és E-vel egy asztalnál ültünk, és békésen beszélgettünk közös barátnőnkről, a másik E-ről, akinek tegnap -annyi viszontagság és várakozás után- megszületett a kisfia. Álmomban is éreztem, hogy van valami furcsa ebben a békés együttlétben, mert hát Zs. és E. legalább hét éve nem beszélnek egymással, és még most is mindkettőjüknek ott van a szívében az a bizonyos rozsdás szög, kiérezni a gesztusaikból, ha véletlenül a közös múltidőre terelődik a szó. Sosem fognak egy asztalnál beszélgetni, sajnos, de így van.
Megjavíttattam a sakkórát, itt ketyeg az asztalomon. Bár ki tudja, lehet, hogy egy ilyen óránál az a jobb, ha egyik fele sem jár, ha már mind a kettő sosem léphet egyszerre. Kivéve, ha tényleg sakkozáshoz használja az ember.
Tegnap megnéztem magamnak az ősz óta nem látott mamutfenyőt, hiányzott már.
| |
| 90. | [tulajdonos]: Leágazás | 2006-04-24 15:34 | | Most az jutott eszembe, mi lenne, ha innen folytathatnám. Ha nem lett volna ez a közel két év, ha vissza a kereszteződéshez, és nem erre, hanem arra. És mert vissza úgysem, akkor most merre, hogy két év múlva ne gondoljak rá, hogy miért nem arra. De mindig gondolni fogok rá, hogy miért nem erre vagy arra. | |
| 89. | [tulajdonos]: Bonn | 2004-07-01 12:18 | Akkor most elrepülök Bonnba,
és ha a gépen nem robban bomba,
(no meg nem csap belé a villám,
mert jön néha ilyen hír ám)
írok majd, ha odaértem,
hát ne tessék aggódni értem!
| |
| 88. | [tulajdonos]: Hangya | 2004-06-30 05:54 | Az utazásaimra mindig viszek magammal egy verseskötetet, mert buszon vagy repülőn jobb verset olvasni, mint prózát: olvasok pár sort, aztán elmélázok rajta. Az utóbbi két alkalommal pl. a Síró ponyvát vittem , és megint szembesültem azzal, hogy az emberek szemében a költészet valami, csak középiskolás tanulmányaikból rémlő, de azóta kipusztult állatfajtának tűnik, arról pedig, hogy létezik mai magyar költészet is, kb. annyit tudnak, mint az ódagesztáni dialektusok történetéről. Itt van például R., akiben még meg is lenne a jószándék, rendszeresen olvas, és általában irodalmat. Elkérte tőlem a könyvet és olvasgatta egy kicsit, egészen addig, míg el nem jutott a porszívóba tévedt hangyáig a Térkép című versben. Ekkor lecsapta a kötetet, és teljes felháborodással közölte velem: nem gondolhatom komolyan, hogy ez a költészet: versbe foglalni egy porszívóba tévedt hangyát! Különben is szörnyű, hogy valaki képes egy teljes köteten keresztül a széthullott házasságán nyavalyogni.
Z. már el sem kérte a kötetet, csak arról érdeklődött, hogy komor és nyomasztó versek vannak-e benne vagy vidámak is. Mondtam neki, hogyha valaki nem ír bordalokat - márpedig Tóth Krisztina nem - elég kicsi a valószínűsége, hogy vidám versikékkel tud megtölteni egy kötetet, és mondjon néhány vidám verset mondjuk József Attilától és Babitstól. Erre közölte, hogy ezért nem olvasnak az emberek verseket. Básti Juli meg azt nyilatkozza valahol, hogy beleolvasott a Szép versekbe, és legalább 20 perc kell ahhoz, hogy megértsen az ember egy verset, akkor inkább a régi nagyokat olvassa, az elsőre megy. Csakhogy ez nem így van. Ne mondja nekem senki, hogy mondjuk A közelítő telet vagy a Medáliákat, vagy a Szeptemberi áhitatot elsőre megértette. (Különösen azért ne mondja, mert tanítottam én magyart gimnáziumban.) Nyilván most már első (újra)olvasásra érti, hiszen felélednek az emlékei, ismeretei, mert olyan verseket fog újraolvasni, amikkel már találkozott korábban. De arra az emberek 99 %-a nem veszi a fáradságot, hogy új, számára addig ismeretlen verseket olvassan. Persze, mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a kortárs költészetben nincsenek értelmetlen, zagyva, mondhatnám hangyás versek. De Tóth Krisztina hangyái nem ide tartoznak. (Vigyázni is fogok legközelebb, nehogy összeporszívózzak néhány szerencsétlent :) ) | |
| 87. | [tulajdonos]: Brüsszeli anzix | 2004-06-25 12:35 | Brüsszel kétarcú város: a régire - részben elrejtve, máshol inkább kiemelve azt -ráépült a hipermodern EU-főváros, a belgák pedig (akik, mint tudjuk, nincsenek) megadóan tűrik egyrészről a turistákat, másrészről az eurokratákat. Két dolog foglalkoztatott most mindenkit: a foci (még a Maneken Pisre is focimezt húztak), és a pedofil-per, amit élőben közvetített a TV.
Nyugalmas egy utazás volt ez, sokkal lazábban és kényelmesebben teltek a napjaim, mint itthon bármikor az utóbbi hónapokban. Délelőtt lefutottak a hivatalos programok, aztán mindenki azt csinált, amit akart. Néha megszöktem a többiektől, kiültem egy teraszra és bámultam magam elé - ez nálam hatni szokott, mármint versírásilag. Most is elindult valami, abból a képből, ahogy a Mont des Arts-on (innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mindezt most megspékelte egy levendulaszerű virágmező, a hársfák, és a ciprusbokrok illatorgiája) egy fekete fiúcsapat dobolt.
Amikor legutóbb Brüsszelben jártam, klausztrofóbiás rohamot kaptam az Atomiumban (oda most nem mentem), még azelőtt, hogy beszorultam volna egy McDonalds WC-jébe (oda se), és mielőtt hazaértünk, a buszsofőr megkérte a kezem. (A mostani luxemburgi volt, és kb. 60 éves.)
Egy kis számvetés egy brüsszeli könyváruházból:
Kertész Imre minden mennyiségben és kiadásban, Esterházy, Konrád György, Márai. Aztán Az utas és holdvilág, és számomra kellemes meglepetésként egy elfeledett soproni szerő műve - Pap Károlytól az Azarel. A költészetet egy Radnóti-kötet, és Oravecztől az 1972 szeptember képviselte. (Az a Marc Martin fordította, akinek emlékezetem szerint most, a könyvhétre jelent meg egy könyve.) A kiemelt újdonságok között pedig ott volt Bánffy Miklóstól a Megszámláltattál. | |
| 86. | [tulajdonos]: Pányva | 2004-06-17 20:00 | A múlt hétvégén elmentem kirándulni a volt munkatársaimmal. Minden évben elutazunk pár napra, és mióta elköltöztem onnan, nekem ez mindig egy kicsit időutazás is: mintha újra köztük lennék, mintha nem gurult volna egy másik sínre az életem. Az idén éreztem először, hogy valami megváltozott bennem, kevesebb a fájdalom vagy inkább belenyugodtam abba, hogy teljesen sosem fogok elszakadni, de együtt tudok élni ezzel. Már az gyanús volt, hogy három év után kitettem a falra azt a rézkarcot, amit még a tanítványaimtól kaptam a költözésem előtt, és ami a város főutcáját ábrázolja, mégpedig azt a részét, ahol naponta tízszer is átrohantam. Három évig a kamrában tartottam, megfordítva. Aztán ezen a kiránduláson ott volt E. is, aki 15 éves koromtól volt a barátnőm. A középiskolában egy kollégiumban laktunk, azért jött Pestre egyetemre, mert én is oda jártam, aztán - amikor egy évvel utánam végzett - egy munkahelyre is kerültünk. És akivel 3 évvel ezelőtt haraggal váltunk el, mert úgy éreztem (és még most is úgy érzem), hogy egy nagyon kiélezett szituációban mindenkinek meg akart felelni, és azzal választott, hogy nem választott, egyszerűen kivárt és hallgatott. Ennyi idő után most nehezen indult köztünk a párbeszéd, még veszekedtünk is egy kicsit, de aztán már egész normálisan tudtunk társalogni. Meg tudtam neki bocsátani. Azt nem mondom, hogy meg is bízom benne, és a barátságunk sosem lesz a régi, de azért ennek is örülök.
A bajor kastélyok már csak a ráadást jelentették ezen az úton.
És egy vers, néhány sora már régen megvolt, de most fejeztem be.
A hosszú pányva
1.
Szobák közt téblábol szakadatlan,
bőröndöt kinyit, majd visszazár,
és benne van a pillanatban:
hiába vált retúrt, nem jön vissza már.
2.
Felejt, de részletekben: a régen hívott
számokat nem tartja már észben,
de gondol még rá, ha látja, ugyanazt a
cigarettát már egy másik kézben.
3.
Nem hitte volna, hogy majd ez hiányzik,
másfajta tájat várt, vadabb vihart,
a hosszú pányva lassan vásik,
az nem lehet, hogy örökké kitart.
| |
| 85. | [tulajdonos]: Sötét felhő | 2004-06-03 20:25 | | Tegnap hajnalban azt álmodom, hogy a szobám sarkában áll egy diófa. Hirtelen leszakad az egyik ága, aztán sorban a többi. A végén csak a gyökértönk marad, annak is odvas a belseje. Én meg csak sírok és sírok, amikor felébredek, vizes a párnám. Olyan kétségbeesett vagyok, hogy felkelni sincs kedvem. Biztos vagyok benne, hogy valaki hirtelen meghal körülöttem. Dolgozom, tárgyalok, de a sötét felhő nem tágít. Apámmal és a nővéremmel ebédelek, elmondom nekik az álmot, de semmi. Talán ezt is várom tőlük, hogy elhiggyem, nincs jelentősége az egésznek, ez is csak egy buta álom, mint a többi. De tudom, hogy nem az. Utazom, vizsgáztatok, sötét felhő. Még a várva várt könyvheti könyvek sem tudnak felvidítani. Aztán hazaérek, apám azzal fogad, hogy meghalt a legjobb barátja, aki a szüleim orvosa is volt. Szörnyű, de megkönnyebbülök, pedig látom, hogy apám mindjárt sír, és nagyon, de nagyon sajnálom a barátját, meg a későn született tizenéves kislányait. | |
| 84. | [tulajdonos]: F.É. | 2004-05-07 13:44 | Abban én sem hiszek, hogy az ember eredendően jó lenne, de találkoztam néhány jó emberrel, és megelégszem ennyivel. Írnék néhány sort egyikükről. F. Évának hívták, és p.g-t tanított nekünk az egyetemen. Megértő belenyugvással vette tudomásul, hogy a tantárgya nálunk -a statisztika mellett- valahol a sor végén következik. Megtanította, amit nagyon muszáj volt, de az órák inkább beszélgetéssel teltek. Minden érdekelte, ami kapcsolatos volt velünk, számontartotta a családunkat, a vizsgáinkat, a lelki viharainkat, de ő magáról szinte soha nem beszélt. Később, miután letudtuk a kötelező vizsgákat, néhányan elkezdtünk járni hozzá, először csak azért, mert olvastuk valahol, hogy kiállítása volt, és innen tudtuk meg, hogy festő is, nem is akármilyen, és kikönyörögtük, hogy megnézhessük a képeit. Volt egy figuratív és egy nonfiguratív korszaka, de összességében egy gömbölyű világ volt az övé. Kerek, élettől duzzadó asszonyokkal, kerek élettől duzzadó absztrakt festményekkel, naranccsal, vörössel és kékkel. Amikor mi megismertük, már nem tudott festeni, a keze túl merev volt hozzá. De ott, abban a hatalmas nappaliban körülöleltek minket a képei és a szeretete. A Veres Pálné u. 32., majd a Ferenciek tere 5. olyan címek voltak, ahová bármikor mehettem, ha szükségem volt rá. Egy rövid ideig laktam is nála. A lakásban ott kóválygott még Pisti, az elképesztően kövér lánymacska, és Morzsi, aki csak úgy volt hajlandó enni, ha partvissal taszigálták a tányérját. (Kölyökkorában ez rögzült nála, azt hitte ugyanis, hogyha nem eszi meg gyorsan az ételt, a partvis majd eleszi előle.)Éva meg ott ült a kanapén, egyre betegebben, egyre magatehetetlenebbül, állandóan cigarettázva, a keze ügyében mindig ott állt egy kanna kávé, és hallgatott minket, soha, egy szóval sem panaszkodott, pedig lett volna mire. Neki mi voltunk a fontosak, hogy velünk, azzal a három-négy emberrel a csoportból, meg a régi tanítványokkal minden rendben legyen.Szerette volna, ha feleségül megyek Gy-hez, egyik csoporttársamhoz, szerette volna, ha ott maradok a közelében. Nem így alakult. Utoljára akkor láttam, amikor Gy. apját temették, nála aludtam, aztán reggel úgy búcsúztunk, hogy két hét múlva jövök. Rá két napra halt meg, újságolvasás közben a kanapén, a hamutartón a félig szívott cigaretta, amit még elnyomott, a kannában a kihűlt kávé.
És itt a napló is véget ér, Szalmagyopár elköszön. | |
| 83. | [tulajdonos]: Képek | 2004-05-05 21:52 | A szomszéd házban lakó sánta és öreg roma bácsi, ahogy reggel próbál az unokája után futni, mert a kisfiú otthonfelejtette a tornazsákját. Különben abból él, hogy hajnalban ki-, este pedig elrakja a környékbeli kávéházak teraszára/ról az asztalokat, székeket. (Esténként arra alszom el, reggel félálomban is hallom, ahogy kibogozza/összeláncolja a házunk előtt a kovácsoltvas székeket, asztalokat. ) Ugyanő délután ül egy padon a helyi ukrán ékszerkirállyal, (aki a napját azzal tölti, hogy sétálgat az öt boltja között, kopaszon, de vékonyan és választékos eleganciával öltözötten), szóval ülnek a padon és az ékszerkirály tört magyarsággal magyarázza a roma bácsinak, hogy működik az öreg valamelyik gyerekétől kapott mobilja.
Gépelt falragaszok a sétálóutca fatörzsein: "80. születésnapom alkalmából vasárnap délelőtt tíz órakor zenés műlovaglást mutatok be a B. majorban. Szeretettel várok mindenkit. Aláírás"
Egy apáca piros sportkocsiban, ahogy sportosan jobbra kanyarodik.
Újságcím: Esterházy Melinda 1000 üveg pezsgőt ajándékozott a városnak a hétvégi ünnepségekre.
Egy hársfasor ragyogó zöldben, jobbról és balról virágzó repcemezők.
Reggel a piacon: "Vártam már aranyoskám, félretettem magának a legszebb orgonacsokrot." Gyöngyvirág a nappaliban, orgona a hálóban, repcevirág a konyhaasztalon.
"Elszállt szerelem illatától kövér és fűszeres a lég,
halott szerelem illatából soha de soha nem elég." (Dsida J.)
A. megvékonyodott, szomorú arca, a kicsit lógó bőr a feszes állkapocs alatt, túl a műtéten, innen a többin. A saját arcom egy kirakatban, miután elbúcsúzunk | |
| 82. | [tulajdonos]: Mondatok | 2004-05-01 22:11 | Egyik kedves szomszédom továbbfejlesztette a Thalio- elvet. A biciklijére kitett egy kis táblát a következő felirattal: "Aki a szelepet kiszerelte, ha még egyszer meglátom, letöröm a kezét és kiszúrom a szemét." Így közlekedik vele már hetek óta. Szemet szemért helyett szemet szelepért.
Lementem a pincébe, mert sehol nem találtam néhány régebbi orvosi leletemet, amire az összehasonlítás kedvéért állítólag szükség lenne (EKG), és gondoltam, talán a költözésnél belekerült valamelyik dobozba. A leleteket persze nem találtam meg, de döbbenten konstatáltam, hogy kb. 10 doboz könyv lent áll a pincében két és fél éve, amikről teljesen megfeledkeztem. És én még naív módon azt hittem, hogy a múltkor vásárolt két könyvespolccal végleg megoldódtak ezirányú gondjaim, végre minden könyv szép sorban a helyén van. És nemcsak könyveket találtam, hanem leveleket, egy lepréselt rózsát, akitől kaptam, valamikor nagyon sokat jelentett nekem, egyetemi jegyzeteket, a hülye harapófogót, amivel egyszer szétcincáltam az ujjamat és még egy csomó mindent. Egy fél délutánt végigrégészkedtem a saját múltamban.
Meglátogattam a kórházban egy idős rokonomat, ugyanazon az osztályon feküdt, mint a múlt héten anyu. És ez a nyolcvan éves asszony, akinek most vették le a fél mellét, egyszercsak azt moondta nekem, hogy a szerelem a legnagyobb erő, nem érdemes harcolni ellene. Lehet, hogy mindenhol máshol nagyon giccsesen hangzott volna, de abban a vér- és váladékszagú, kanülökkel, katéterekkel tele kórteremben nem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
