NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-05 01:13 Összes olvasás: 72340| 624. | [tulajdonos]: ... | 2020-02-28 00:30 | 2020. február 28.
Egyre többször jut eszembe úszás után a medencéből kijövet a Gravitáció utolsó jelenete, amikor a súlytalansághoz szokott Ryan (Sandra Bullock) a nehézségi erőtől „megrakottan”, bájos ormótlansággal kikecmereg a tó szélén a vízből.
2020. február 27.
Mekkora az esélye annak, hogy egy koncertről hazatérve, amelyen Dés András és kvartettje az erdő hangjait idézik meg, miután több napot a Bakonyban töltöttek a szabad ég alatt és kint a fák közt vették fel a lemezüket (Dés nem használt mást csak az erdőben talált ütőeszközöket, száraz faleveleket, csigákat, köveket, faágakat stb.), szóval, egy ilyen koncert után leülök fordítani, és a soron következő bekezdés így szól: „A levelek nyugtalanul zizegtek a felélénkülő szélben. Gyerekkoromban, amikor nagyapánál aludtam Villaverdében, órákig tudtam hallgatni a bükk- és a tölgyfalombok zúgását. Olyan volt, mint egy koncert.”
2020. február 26.
Az arányosság és az erényesség összefüggésein tűnődtem délelőtt. Nem a csapott evőkanállal naponta beszedendő erényekre gondolok, amelynek hatására az emberek csak messziről merik üdvözölni egymást, nehogy megfertőződjenek (lásd: Cortázar), és nem a zollstockkal vagy Petri-csészével ellenőrizendő arányokról, hanem azokról a barátságos, vonzó jelenségekről, amelyekről szemmértékkel is fel lehet mérni: nem aránytalanok, nem erénytelenek. Nyugodtan közel kerülhetsz hozzájuk, nem betegítenek meg. El mersz veszni a részleteikben, mert tudod, hogy piciben ott van bennük az egész, amire bármikor ráláthatsz, csak pár lépéssel hátrább lépsz. Tudom, ez így elég ködös. Üres semmi, amíg nem rakok mögé történetet.
2020. február 23.
Repülő a felhőben. Mintha a semmiben haladna. De a semmi, ugyebár, nem fehér. Hiszen az összes színt magába foglalja.
2020. február 22.
Sz. Kálmán, helyi bankszakmában járatos befektető szerint Udvarhely az egyik legdinamikusabban fejlődő erdélyi város. A város szerencsés fekvése teszi ezt lehetővé (megközelíthető, nem szorul be egy völgybe, mint pl. Kézdivásárhely), az ökumenikus vallási hangulat (se a katolikusokat, se a reformátusokat nem utálták ki, a mai román fiatalok is jól érzik magukat, a helyiek és a látogatók egyaránt), az oktatásban elfoglalt jelentős szerepe (Református Kollégium, a katolikus Tamási Áron Gimnázium).
M. J. apósom velünk egykorú, régi barátja, ezermester, egy szerelőműhely vezetője. Szerinte Erdélyben mindenki Orbán-hívő (mi tudjuk, hogy nem így van, a régi ismerősök között akad ilyen is, olyan is). Elvisz bennünket az Ugron-kápolnához. A kálváriadomb stáció Krisztus passióját az erdélyiek szenvedéstörténetével hozzák össze (Mohács, Madéfalvi veszedelem stb.) Minden stációhoz egy-egy nevezetes évszám van rendelve. Az utolsó stáció 2004, amikor Gyurcsány miniszterelnöksége alatt a magyarok leszavazzák az erdélyiek kettős állampolgárságát. A dombormű címe: A sírban. A sógorom megkérdezi J.-ét, mikor lesz a Feltámadás. Én azt kérdezem, mi van, ha kiderül, hogy nem 2004 jelenti a sírt, mert még annál is van lejjebb. Nevetgélünk, de nem jóízűen. A kirándulás után az Alexandra cukrászdában a világ legfinomabb krémeseit fogyasztjuk nem kevés pénzért. Én „belga csoki” nevű krémest. Egy órát ülünk a melegben a kávé és a süti maradványai mellett. Mindenki elmeséli, mit lát a politikából, a szerint, ki hol dolgozik. Nem véleményt, nem hitet: tapasztalatot cserélünk. Barátságos és tanulságos eszmecsere. Mindig arról álmodtam, meséli J., hogy amikor meghalok, a nevem mellé azt írhassák: magyar állampolgár. Nem gondoltam, hogy ez bekövetkezhet. Nem szerethetjük azt, aki arcon üt, teszi hozzá. Ugye értitek, kérdezi. Értjük. Ő is érteni vél pár dolgot, amit elég érzékletesen fogalmazunk meg.
2020. február 21.
Egy ember, aki családi szinten elviselhetetlen, társasági viszonylatban tűnhet elbűvölően ártalmatlannak. Annyira, hogy még én is meghatódom. Könnybe lábad a szemem, amikor az életrajzát végighallgatom. Amikor az asszonykórus kristálytiszta hangon rázendít a nevezetes nótára, már nem tudom visszatartani a könnyeimet. Rázkódom belülről. Így tapaszt egymáshoz bennünket a két kompononensű ragasztóanyag, az ambivalencia, erősebben, mint a színtiszta bizalom. Odetamo, quarid faciam fortasse requiris.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
