Megszerettem Nerudát. Úgy tűnik érni kell hozzá, nem csak hozzá kell érni. Bele se merek gondolni, hány szerzővel lehet ez még így. Az irodalom birodalmában is csak soha napján nyugszik le a nap, vagy még inkább a hold, olyan frusztráló a végtelenség felszabadító ereje.
Végtelenül fáradtak vagyunk. Én meg én. A végtelen fáradtság félelmetesnek tűnik. Nincs belőle kibúvó. Tulajdonképpen sajnálom Böbbencset. Egy pszichoanalitikus nyilván megnyalná mind a húsz ujját arra a képre, hogy Böbbencs és a pasija minden este egymás hasába adja a véralvadás gátlót. "Önöknél tehát úgy telik az este, hogy a legnagyobb egyetértésben hasba szúrják egymást. Mond ez önnek valamit?" Oké, elmegy az őrült főnök, de mi van ha helyette jön a gonosz? Az Ica? A kórószerű, csoffadt fekete varázslónő?
Halott poéta versét olvasom, Ki tegnap élt még. Úgy-e, furcsa ez? Lelke szépsége reám permetez, Mint aranyharmat hűs hajnali tájra, Fürdik a lelkem áldott aranyába'. Belőle belém árad az erő. Koporsó, hát hol itt a fulánkod?
Igaz, igaz. - De vajjon tudja ő?
Elgondolom: e csöndes hegytetőn, Mint most én, úgy fog majd bolyongani Ha engem eltemettek, - valaki, Kezében enyém: könyv és költemény: Gyászom árnya s győzelmem fénye.
Szívem benső hajlatán három tárgy van dicsbe-fonva: szép Inésem meg a sonka és a sajtos padlizsán. Lányok, ífjak! Oly nehéz oly nagy volt Inés hatalma, hogy meggyűlöltem miatta mindent, ami nem Inés. Tébolyogtam lábnyomán, teljes évig félbolondja, míg egyszercsak az uzsonna sonka volt és padlizsán. Még Inésé volt a pálma, de nehéz volt döntenem, melyiknek lesz lelkemen most már ékesebb varázsa. Mert egyenlők jobbadán ízre, súlyra, fokra, fontra: hol Inés kell, hol a sonka, hol a sajtos padlizsán. Szép Inésnek bája húz, sonkám Aracéna éke, s padlizsánom főerénye az, hogy antik-andalúz. Nem tévedhetek, nem ám, mostmár pártatlan kimondva: egyet ér: Inés, a sonka és a sajtos padlizsán. Új szerelmem új igáját használnom jó arra lesz tán, hogy olcsóbban kapjam eztán szép Inésem drága báját. Ha szabódik szép babám, és magát csak húzza-vonja, ellensúlynak ott a sonka és a sajtos padlizsán.
Puzsér Róbert az egyik sznobjektívben szemérmetlen szégyentelenségnek nevezi azt az esetet, amikor a kortárs művész megfejti önnön művét (Tereskova és a műve).
Tóth Krisztina egy beszélgetésben azt találta mondani, hogy a par excellence dilettáns az, aki sosem kételkedik a tehetségében.
A magam részéről a zseni és a zsenialitás fogalmát a legótvarosabb, legkártékonyabb hazugságnak találom, amit az emberek valaha is felböfögtek magukból. Hamvas ódzkodása a zseni fogalmától példátlanul nagy szellemének a jele.
-YES
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.