NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 20:02 Összes olvasás: 13509| 123. | [tulajdonos]: 30 | 2019-02-20 11:56 | 30, azaz harminc
Ha az ember lánya nem jön rá magától, hát az arcába tolják. Ma hajnali tizenegykor a dugimobilom csörgésére ébredtem. Azért dugi, mert a létezéséről kevesen tudnak, rajtam kívül jó, ha ketten. Ők pedig nem hívogatnak ok nélkül, hát felvettem.
- Halló, tessék – szóltam bele kómás, másnapos hangon.
- Üdvözlöm, én xy vagyok (a nevet nem értettem), az x (a cégnevet sem) kozmetikai szalontól.
- Gulisio Tímeával beszélek?
- Igen.
- Nagyszerű! Ön megnyerte az ajándék bőrfiatalító kezelésünket, amit 35 év felettiek között sorsoltunk ki.
- Sajnálom, téves, még JÓVAL 30 alatt vagyok – azzal kinyomtam a piros gombot.
Miért engem hívtak? Egyáltalán honnan tudták a számom? Miért gondolták, hogy bőrfiatalításra van szükségem? És főleg, miért hangsúlyoztam, hogy „jóval” harminc alatt vagyok, mikor csak néhány hónappal a kerek évforduló alatt. Pedig olyan pattanásos a bőröm, mint egy serdülőnek. Az önállóságom is egy tizenöt évesé. Mégis, valamiért mostanában nem kérik el a személyimet a dohányboltban. Még akkor se leszek gyanús, mikor szégyellősen azt mondom, nem nekem lesz a cigi. És szivárványszínű, pamacsos Furry-sapkát hordok. Tegnap kutyasétáltatás közben szembejött egy nagykamasz fiú, és jónapottal köszönt. A házunkban lakó gyerekre meg rászólt az anyja, hogy ne tegezze a „nénit”.
Valami elromlott. Örökre elveszett. De mikor? Észre se vettem. Az alkoholtól van? Az ujjaimon számolom, hány éve iszok. Már mindkét kezemre szükség van hozzá. Pontosan hét éve volt az első borkóstoló. Tetszett, pedig összehánytam a kollégiumot. Utána csak versíráshoz csentem egy-egy fél pohár vöröset a családi hűtőszekrényből. Ilyenkor igazi beatköltőnek képzeltem magam. Vártam, hogy a fővárosba költözhessek, és saját hűtőm legyen, ami csak az enyém. Hát azóta sincs, ám a borocskám elfér a barátom sörei mellett. A vodkám az ő whisky-jével került közelebbi barátságba.
A művészlét és a társasági élet megköveteli az alkoholt. És egyre szomjasabb. Múlt héten megfáztam, az orvos köptetőt, köhögéscsillapítót és Algopyrint írt fel. Az újságíróknak tartott banketten korlátlan fogyasztás járt minden résztvevőnek, még a gyakornokoknak is. Forralt borral kezdtem, majd, hogy felmelegítsen a hideg téli estén, kértem még egyet.
- Pedig nem szabadna – mondtam a velem szembeülő régi haveromnak, mire Karesz azt mondta:
- Látom, már igazi újságíró vagy, gyógyszerre iszol.
És akkor egyszerre voltam büszke, tanácstalan, és elkeseredett.
Nem, nem a piálástól van. Valami más változott meg bennem. Összehasonlítva a tavalyi képeimmel, hamvas, naiv arcú, sminktelen kislányból egy kiélt fejű, számító tekintetű vamp lettem. Egy ál-luxuskurva. Én tettem ezt magammal? Az exeim? Nem? Budapest. Itt senki nem ártatlan. Nem mintha vidéken nem lennének cafkák, meg bűnözők, meg italozók. De a pestiek másképp csinálják: elegánsan, és olyan profin, mintha mi sem lenne természetesebb, hogy ők valakik, és hogy minden eladó.
Vagy a munka öregített meg, amit kicsit megkésve, egy éve kezdtem el? Vagy az eddigi tespedtség? Hogy sosem sportoltam?
A húsom egészen elpuhult, olyan, mint a fehér kelt tészta.
Valami nincs rendben. Egyszerre hét féle arckrémet vettem, öt rúzst és három szemhéjtust. Ébredés után futok, napjában kétszer felüléseket csinálok. Hogy eltűnjön a háj a hasamról. Hogy a mellemről is lefogyok? Kár, mert már kezdtem megszeretni, hogy nő vagyok. Talán csak a hormonok teszik.
Mert tablettákat szedek mindenre: ciklust szabályozni, az alváshoz, allergiára, megfázásra, meg csak úgy. Emellett néha diétázási rohamok jönnek rám, ilyenkor vélt vagy valós betegségeim nevében nem eszem disznót, tejet, fehérkenyeret és cukrot. Maximum két hétig szoktam bírni, aztán előkerül a csokoládé a fiók aljából. Ebédre csülök, vacsorára sült kolbász, és fehér kenyér, mert csak azzal jó. Éjjel felkelek lekváros kenyeret enni. Marokszám tömöm a gumicukrot.
Az állandó torokfájásomra mentás mohakivonatot szopogatok. Azon töröm a fejem, hogy a fogfehérítést, vagy a bőrradírozó mélykezelést csináltassam előbb. Hámlasztó fülkenőcsöt kenek a képemre, hátha lehámlasztja az arcomat is, a pattanásokkal együtt. Pedig épp kezdtem megszeretni az ábrázatomat. Mostanában sokat nézegetem magam a tükörben, és ruhákat próbálgatok. Bundákat és cipőket gyűjtök. Nem, ez nem én vagyok! Ez Budapest!
Har-minc. Nem is hittem, hogy megélem ezt a kort.
Én nem akarok ilyen lenni, de csak így lehetek magabiztos, motivált. A pozitív gondolkodás fontos. Meg a spiritualitás, fittség, vega, vegán paleo, celeb, blogger-vlogger, influenszer, meg minden, ami divatos. Igen, ez mind kell, mert mint fontos. Mert csak így lehetek szép, fiatalos (fiatal többé már nem, mert a 30 az 30). A csúnyák és öregek nem kellenek sehova. Igen, fiatalosnak kell látszani akkor is, ha belül rohadok. A szagom majd elfedi a Chanel- Coco Mademoiselle. És akkor jöhet a várva várt SIKER. Az önmegvalósítás.
- Győztünk – motyogom - Gratulálok –válaszol fogatlan tükörképem, és leesik az álla csodálkozásban. Óvatosan veszem fel, vigyázva a parókámra.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
