Fogási-apró
Itt ez a tó, furcsa hallgatag, pecázni jár ide néhány furcsa tag, sok a pecabot, de kevés a hal, de az egynek, mindig jut diadal. A pecások néha itt is összekapnak, egymás csaliját szidják, vagy beleharapnak, és mind csak lengeti, dobálja, de csak az egynek van mindig nagy kapása. Mindegy a napszak, reggel vagy éjjel, ha ő bedobja, rögtön marcangolja széjjel a sok kiéhezett hal, és fogja, viszi a csalit, csodálom ezt az egyet, ezt a csoda palit. Itt ülök éjjel nemrég, a minap, bedob ez az egy, és a hal harap, nem egy-két rántás majd kétszázat fogott, mire a reggel csak hét órát mutatott. Ez ám a pecás, nagyon penge elme, mindig hatszáz fölött a haljövedelme, nem számít az sem, a tó épp halatlan, akkor is megfogja, láttam, tapasztaltam. Itt az a tó, partján sok tehetség ül, nekik a kapásoktól a kezük nem kékül, a rekorder nyomába se lépnek, a csalik hiába jóízűek, szépek, húsz-harminc vagy néha száz meg egy kis apró, ennyi jut, ennyit mutat a szegény fogási napló. De bezzeg az egy, neki megy a fogás, a hatszáz után ezer és nincs nyafogás, hiába na, ilyen a tudás, a tehetség, mások a halat ne kutassák, ne lessék!
|