NAPLÓK: Kisvirág Legutóbbi olvasó: 2026-02-07 18:13 Összes olvasás: 25547| 4. | [tulajdonos]: szerelem2 | 2004-06-13 08:54 | | Képtelenség leírni azt az érzést ahogy N szeretett engem. Talán néha súrolta az őrültség határát is. Tény és való nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. N annyit elért, hogy legalább elhittem. De egy kicsit mindig reménykedtem, hogy nem úgy van, vagy valahogy elmúlik. Persze a másik oldalról kíváncsi is voltam. Májusban két napra elküldtek minket fejtágításra. Este egy darabig a többiekkel voltunk, aztán elmentünk sétálni. Holdfény, nagy fák egy kis szél, susogó lombok. Kész romantika. Egy csók. Aztán hirtelen félelem. Felnéztem rá és valaki mást láttam. Valami hideg keménységet, idegent a szemében. Persze sötét volt és mégis. Átjárt valami megmagyarázhatatlan félelem, de ma sem tudom miért nem hátraléptem, hanem közelebb bújtam. Erről később sokat beszéltünk. Mármint, hogy mi történt valójában. Először nem mondta el. Kitalált valami magyarázatot. Ezt mindig is utáltam. Én a lehetőségekhez mérten sohasem szépítem a dolgokat. Mindig igyekszem igazat mondani. N egyszer azt mondta nekem, sportot űzök az igazmondásból. Pedig szerinte néha jobb egy kicsit szépíteni, hogy ne fájjon annyira. Nekem mindig jobban fáj, ha utána rájövök a valóságra. Szóval - persze egy pszichológus, pszichiáter vagyis hozzáértő nyilván jobban tudná miről van szó - N elmesélte végül hogy évek óta küzd valamivel, vagy valakivel ami benne van és folyton felszínre akar törni. Én úgy mondanám a gonosz énje. Átcsaphatnánk valami horrorfilmbe, de egyáltalán nem volt vicces. Azt mondta ez a belső valami neki fizikai fájdalmat okoz. Olyannyira, hogy egyszer orvoshoz is fordult de semmi szervi eredetű elváltozást nem találtak. Gondolom nyilván nem mondta el ezt a lelki dolgot, úgyhogy az orvosnak szerintem esélye sem volt megtalálni a probléma okát. Szerintem rajtam kívül elég kevesen tudtak a valóságnak erről az oldaláról. Szóval én a "másikkal" találtam szembe magam. Jóval később láttam még egyszer a szemében ezt az idegen keménységet, de csak pillanatokra. Minden esetre a romantikának ott az árnyas fák alatt egy csapásra vége lett. De valami mégis megváltozott. Kettőnk közé állt a vágy. Ha végre loptunk néhány perc magányt kettőnknek, akkor az erről szólt. Nekem hiányzott a barát, meg a beszélgetések. Ő tudta ezt, de távolság kellett hozzá hogy csak a szerelem legyen vágy nélkül. Így aztán ettől fogva beszélgetni, igazából csak telefonon beszélgettünk. Augusztustól három hónapig továbbképzésen voltam, úgyhogy gyakorlatilag nem találkoztunk. Minden nap beszéltünk pár percet telefonon, én mégis egy kicsit reménykedtem, hogy a távolság végre segít. Végre pontot tesz az én kettős életemre, amit nem tudok megoldani. Igen ez gyengeség. Választanom kellett volna, de képtelen voltam. Bűn vagy nem, de szinten tartottam mindkettőt. Ha a férjemmel voltam igyekeztem teljesen vele lenni és fordítva. Természetesen ez lehetetlenség volt. Márcsak azért is mert N belelátott a gondolataimba. Legalábbis elhitette velem. Igy aztán folytonosan valamiféle nyomást éreztem a lelkemben. Néha úgy éreztem agyonnyom a szerelme. Néha úgy éreztem N az igazi és nélküle nem tudok élni. Máskor egy tiszta pillanatban el akartam felejteni, megszabadulni ettől az érzéstől és visszatérni a kényelmes berendezett nyugodt családi életembe. A racionalitás is folyton beleszólt és azt mondogatta, hol fogtok élni, dolgozni, a közösség nem fogja elfogadni, mi lesz azokkal a dolgokkal amit eddig elértél, megteremtettél, stb. Ezt mindig elmondtam neki is. Csak azt értem el hogy meg akart felelni az elvárásnak. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
