NAPLÓK: Kisvirág Legutóbbi olvasó: 2024-04-24 17:13 Összes olvasás: 24062Olvasói hozzászólások nélkül| 16. | Olvasó: Igen, | 2005-02-15 10:58 | | egy év után már muszáj továbblépni, és muszáj felejteni. Jól teszed, hogy elmész onnan, könnyebb lesz úgy. | |
| 15. | [tulajdonos]: 1 év | 2005-02-14 18:28 | Pénteken volt egy éve, hogy N meghalt. Azon gondolkodtam, vajon meddig kínoz még a lelkiismeretem. Valószínűleg örökre. Mégis valahogyan tovább kell lépnem. Persze vele kapcsolatban is vegyesek az érzelmeim már. Egyfajta tehetetlen düh tombol bennem, amiért nem lehet jóvátenni a dolgokat. Ez nem olyan, mint egy elesés, ami után fel lehet kelni. Dühít, mert velünk nevethetne. Néha hallom is. A másik, ami talán nem is szép dolog tőlem de folyton az jut eszembe, hogy ebben a fene nagy szerelemben N egyáltalán nem törődött azzal, vajon nekem hogy fog esni, ha elveszítem őt. Pontosan tudnia kellett, hogy mi a kollégái fogjuk megtalálni, sőt én voltam a legvalószínűbb esélyes. Mindig Ő volt bizonyosabb az én érzéseimben is. És itt maradni a tudattal talán nehezebb. Nos igen, ez tiszta önzés és önsajnálat. Szívesen visszamennék és másképp csinálnám. Persze nem biztos hogy el tudnám kerülni.
Ami még bánt, hogy soha egy szál virágot sem tehetek a sírjára. Talán jogom sincs hozzá.
Szóval megpróbálok új életet kezdeni. Munkahelyet váltani. Ez egyébként nem feltűnő, mivel félig-meddig megszűnik a mostani helyem. Azért félig-meddig, mert továbbra is lenne helyem, illetve ígéret van rá. És mégis valahogy mennem kell. Itt minden N-re emlékeztet, folyton az aláírásába botlom. A mostani életem mindig ugyanarra a pontra fordul, mint egy örökös körforgás. Így egyszerűen megpróbálok kilépni belőle. Nem szeretem a kudarcokat. Na ja, senki sem.
Új életem első lépcsőjeként eldöntöttem, hogy megsemmisítem a leveleit. Szép sorban egymás után. Eddig egyet sikerült. Kb. 10 van. Hülye érzés volt összetépni. Látni az összefonódott betűit széthullani...
Tehát készülök az újra!
Holnap találkozom az új főnökömmel és teszünk pontot a részletekre. Már ha lesznek. Persze majnem 100 % már, de még nem iszom előre.
Másabb lesz a munkám, sajnos be kell járnom Pestre, de szerencsére nincs messze.
Az egyetlen dolog amitől félek egy kicsit, hogy mostantól kb. 15 nő között kell dolgoznom. Ez borzaszt egy kissé. Egy ismerős mindig azt mondja, hogy 3 nő már piac. Eddig mindig elkerültem az ilyen munkahelyeket. Hogy most miért nem?
Mert nincs jobb választás. A mostani állapotnál ez is jobb. Ha nem működik jól, ez a hely egy ugródeszka lehet egy jobbhoz.
Várhatóan sokkal több munkám lesz, ami nem is baj. Az aktuális munkahelyem már úgyis csak vegetálunk.
Na fel a fejjel, így vígasztalom magam, néha sikerül... | |
| 14. | [tulajdonos]: sms | 2005-01-01 05:18 | Véletlenül letöröltem az egyetlen sms-t, ami még N-től származott. Oké, béna voltam, mert a telefonom persze rákérdezett én meg nyomtam neki, hogy jól van törölj le mindent.
Na mindegy.
Szóval leírom, mert elfelejtem és kár lenne érte. Mostanában már ez a napló a fő forrása az emlékeimnek. Már biztosan nem tudnám így leírni mint ahogy itt van. Nem tudom miért felejt ily hamar az ember. Talán egy kicsit önvédelemből is, nem tudom... Persze lassan eltelik egy év...
Ez az sms is 2003.12.30-án íródott:
"Mintha csak fekete-fehér emlékeket őriznék abból az időből, mielőtt megismertelek. Azóta nevetést, színes lufikat hoztál életembe. (Judith C. Grant)
csak mert idézet azért NEKED szól ám!"
Szerintem magáért beszél. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 13. | epsylon: Figyelj, Alfa! | 2004-12-06 13:56 | | Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert. Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert.Én úgy látom, bármennyi hozzászólást be lehet írni, ha csak írod folyamatosan, és nem ütsz közben entert. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 12. | Alfa: Ne sírj! | 2004-12-05 21:37 | | Köszönöm a segítséget... de a sok "x" egy picit nehezíti az olvasást! Talán majd egy op. észreveszi, és tesz valamit! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 11. | epsylon: csendes megjegyzés | 2004-12-05 13:04 | | Alfa: ne üss entert, akkor nem korlátoz a szövegterjedelemben. Tulajdonos: csak folytasd, hadd jöjjön ki minden. xxxxxxxxx | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 10. | Alfa: Ne sírj! | 2004-12-04 20:36 | | Többet akartam írni... de "csak két sort" szabad! Pedig úgy éreztem, hogy sokkal több kell ide. Sorok, szavak.... hát nem kegyetlenség ez? Mi a megoldás? | |
| 9. | [tulajdonos]: álmok | 2004-12-03 20:35 | ...megint eltelt egy csomó idő. Lassan gyógyul a lelkem, de a kérdések megmaradtak. Még mindig nagyon hiányzik, de néha van egy-egy nap, hogy nem jut eszembe. Este néha azzal fekszem le, hogy hátha ma újra álmodom a szép dolgokat, de ez nem így működik. Egyébként is ritkán álmodom. Illetve, ritkán emlékszem rá reggel. Amire igen arra mondjuk évekig. Szóval azért egyszer-kétszer meglátogatott álmomban. De a racionalitás sem hagyott el még az álmok között sem. Egyszer az irodában találkoztunk, és odanyújtottam neki egy papírt, hogy írja alá. Semmi jelentősége nem volt, csak én tudtam volna haladni tovább a munkámban. Erre közölte velem, hogy nem teheti, mert ő már 7 hónapja elment és semmi joga ilyeneket aláírni. Természetesen felébredtem az éjszaka közepén.
Aztán végre sikerült kisírnom magam. Érdekes módon egy film indította el és semmi halálról nem volt benne szó. A Good Will Hounting (nem biztos, hogy így írják) volt, mikor a pszichológus azt mondja a srácnak, hogy nem ő a hibás, amiért ennyi rossz történt vele. Bőgtem, mint egy óvodás. Talán, mert N volt az aki nekem ezt mondta. Hogy a szüleim hibáiért nem én vagyok a felelős, nem nekem kell jóvá tenni.
Azt hiszem mindenkinek kell néha, hogy valaki azt mondja: erről nem te tehetsz. Hogy néha nekünk okoznak fájdalmat és mégis mi szégyelljük magunkat miatta.
Akkor, ott a bőgés közepette viszont átjárt a felismerés, egy mondat, amiben minden benne volt.
Ha nem békélsz meg magaddal, a világ sem békél meg veled.
Akár N is mondhatta volna.... Akkor így is éreztem.
Másnaptól igyekeztem valahogy jobban hozzáállni a világhoz. Nem mindig megy. Néha magamba nézek, és én sem értem hogy bírom. Mert kívülről nem látszik semmi, tudom hogy nem. De valahol mégis csak ki kéne jönnie a szörnyűségnek. Lehet, hogy az örök optimizmus visz mindig előre...
Fogalmam sincs..
| |
| 8. | [tulajdonos]: túlélés... | 2004-09-22 21:30 | Azon a héten alig aludtam napi 1-2 órát. Nagy nehezen álomba merültem, aztán nem sokkal később felébredtem. Végül kínomban kiültem a WC-re olvasni, mert az legalább elterelte a gondolataimat. Folyton az járt az eszembe, mit tehettem volna, hogyan előzhettem volna meg. Mi történik, ha előbb megyek be. Megakadályozhattam volna-e? Mivel semmi értelme nem volt otthon maradni, bementem "dolgozni". Így utólag végiggondolva, mindenki vigyázott rám. Nem terhelően, csak figyelték, mikor borulok ki. És talán ezért sem volt alkalmam igazán kisírni magam. Otthon nem akartam, mert az a férjemet bántotta volna, de nem is nagyon tudtam. Bent meg nem hagytak rá alkalmat. Azóta is bennem ragadt az a mindent megtisztító sírás. Persze a közvetlen kollégákon kívül senki nem értett semmit, viszont mindent tudni akartak. Kérdezgettek és sajnáltak. Amiért én találtam meg. Valahogy mindenki sajnált egy kicsit ezért. Férjemet kérdezgették, túl vagyok-e rajta stb.
Én meg csak gyötrődtem, és nem jutottam semmire. Azt hiszem tulajdonképpen megértettem az indokait: nem élhetett velem, és nem tudott nélkülem. Elismerem ez egy megoldása volt ennek a paradox helyzetnek, de teljességgel elfogadhatatlan. A fájdalmon kívül valami belső dühöt is éreztem miatta, amiért így félbehagyta az életét. Azért mert mindent félbehagyott, csak felállt és kiment egy ajtón... Azért, mert az édesanyja is azt hitte boldog köztünk... Azért, mert semmit nem gondolt át előre, csak úgy megtette... Elképzeltem őt az utolsó pillanatokban. Talán butaság, de azt hiszem úgy gondolta végre megszabadul a fájdalomtól, a gonosztól. Hogy az utolsó pillanatban nem kínozta már tovább...
Rettenetesen hiányzott, és hiányzik ma is... Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá. Két hét múlva volt a temetés. Szegény édesanyját, szinte úgy hozták oda. Több volt a kolléga, barát, mint a rokon. Sírtunk, mindannyian. Elképzeltem őt ahogy fekszik ott bennt összekulcsolt kézzel. A részvétnyilvánításnál az öccse mélyen a szemembe nézett, mintha tudta volna, hogy én vagyok a hibás.
Hazafelé a buszon úgy éreztem hazahoztuk N-t. Hazahoztuk és itthagytuk, és egyre távolodunk tőle. Szinte éreztem ahogy abból a kicsi domboldali temetőből néz utánunk.
Aztán élni kellett tovább. Eltelt újabb két hét és mérhetetlenül üresnek éreztem magam. Magányosnak. Nem védett már N szerelme, nem voltam már legszebb... A leveleit olvasgattam. Kicsit ott volt velem. Ott éreztem a papíron az illatát, a keze nyomát.
A férjem megnyugodott. Ezt becsülöm, soha nem rótt fel nekem semmit. Csak örül hogy vele vagyok. Persze meg van a véleménye. Azt mondta N behülyített engem és ennek fele sem volt igaz.
Azt mondtam neki, mindegy már, de nem akarok semmi ellenérvet meghallgatni. Már nem változtat semmin, csak még jobban fáj, ha például leleplezek valami hazugságot.
Nekem ez a szerelem már így marad szép. Igen minden rossz ellenére is szép. Mert ennyire feltétel nélkül nem szeretett senki. Mert annyi szép dolgot elképzeltünk együtt, ha néha én is engedtem szárnyalni. Annyi szépséget és jót kaptam tőle, amire ha csak rágondolok is melengetnek. Például az az érzés, ahogy a szemében láttam magam. Vagy hogy elképzeltük, ahogy ülünk egy bárányfelhőn lóbáljuk a lábunkat és boldogok vagyunk. Ez mind ottmaradt a lelkem legmélyén. Rázártam az ajtót. De a kincseim ott vannak. Néha bemegyek szétnézek, kezembe veszek egyet-egyet, megtörölgetem, aztán visszarakom a többi közé...
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 7. | dromedár: Azóta | 2004-09-02 18:05 | | akart valaki más is letépni? Folytasd virágszálam! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
