most jutott eszembe, hogy te nem is tudod, hogy van könyvem. nem fogod soha megtudni tőlem. majd fogok egy füzetet, és teleírom azokkal a verseimmel amiket szeretsz. az első könyvem csak egy könyv. többet fog érni a második. majd veszek egy szép noteszt, és a gyöngybetűimmel beleírom a verseim.
benne lesznek a nem megjelent gondolataim. nem kell korrektor, hidd el nekem, hogy nem kell. csak a lelkem lesz benne. és csak egy lesz, érted? egy darab. és ha majd költő leszek( sosem leszek az) legalább sokat fog érni a kézírásommal:) merjünk nagyot álmodni. mostantól neked írok. tudod mi lesz a címe? nem, nem krisztina hol a te utad:) valami más, már tudom.
Dést hallgatok, kicsit unom:) Hazajöttél, hát itt vagy megint. Nem kérdeztem, hol voltál. csak elhajóztál, és visszajöttél:)))) És próbáltál madaras verset írni nekem. :) Az a hosszú vers azt hiszem, hogy rólad fog szólni. És egyszercsak ráébredek, hogy magamat írom. Tudom:)) Kialudt a tűz, beteszek egy számot a Graffitibe:) Hiányoztál
"Valamikor még hiú voltam a versben. Most már szeretnék nagyon nem hiú lenni. A tökéletességigény kövületté fagyasztja a költészetet. Most már majdnem lompos vagyok. Azt is mondhatom: régi verseimet jobb kézzel írtam, most már csak bal kézzel írok. Majdnem ügyetlenül. Akkor mindent látni akartam, most már csak egy pontra figyelek. Mégis úgy érzem, így kevesebb dolgot rekesztek ki. Beléphetnek a véletlenek… Rájöttem, hogy egy rossz mondat a legszebb lehet, vagy a legpontosabb. Hogy szép egy… gárdatiszt, de a baka többet tud a háborúról. Most már bakákat írok. És azelőtt váltogattam a tárgyakat: erről szólni kell, arról nem. Most már mindegy a tárgy. Most már nem vagyok perfekcionista. Hisz úgy sincs tökéletesség…" (Pilinszky János)
Azért marad nálad Czé, mert már szerintem összeadtál, kivontál, lehet ez egy fricska, te szoktál opuszokat írni számmal:) a nőket ez a perc emberke nagyon izgatja:) már szinte tudom a poeton írt, vagy nem ő írt förmedvényét.:)
Én egyszer gyököt vontam a Holdon:))) Minden lehetséges.
A halál játszik velem, mondókával hívogat: gyere, gyere, gyere, sarkával sír, éjfélkor hív: zig, zig gyere velem, Saint-Säens szól valahonnan, és tudom, a haláltánc közben elalszom. Meleg az éj, ne félj ne félj ne félj, nyögi a hársfák mögül, rajtam fehér kendő zig-zig-zig, gyere velem éjfélkor szemedbe opál fényt öntök ne félj ne félj ne félj kacérkodom a halállal Milyen egyszerű lenne, Gyere, gyere gyere, hív, fejemen fehér kendő, vállamra csúsztatom, hajam megrázom: – gyere csókolj halál. Mert ez is vágy. Nem sírok, rosszabb ez, száraz a szemem, tudom, éjfélkor megteszem.... ZIG-ZIG-ZIG megteszem. csak egy mondóka. Gyere utánam, énekelj: Zig-zig-zig, gyere itt az időnk. Zig-zig-zig, csak harminckilenc vagyok, kacérkodom a halállal. A sötétbe bámulok. Valahol nyitva egy ajtó... Huzat van. Persze, a Halál.
