NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-05-04 13:04 Összes olvasás: 55749| 819. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 70. | 2024-04-23 07:36 | A boldogságról
Aki sokat akar MAGÁNAK, az sosem lesz boldog. Az az összes elképzelhető emberi gyarlóságokat el fogja követni MÁSOKKAL szemben, mert elvenni mindig gyötrelem: annak is akitől, és annak is, aki elvesz. Ha megvárod, míg odaadják a vágyott dolgot, tárgyat, érzést, tiszteletet, megbecsülést, szerelmet etc., akkor te is és az is boldogabb lesz, aki neked ad. Próbáld ki egyszer azt is, hogy te adsz!
Talán valamilyen genetikai „deformáció” miatt a tulajdonságaim között nagy szerepet játszik a lemondás. Mindig is olyan voltam, hogy MINDET szerettem volna magamnak, DE ha egy barát, vagy rokon, vagy akár egy idegen „megkívánta” azt ami az enyém, szó nélkül odaadtam neki. Ilyenkor mély és valós döbbenetet láttam az arcokon, senki sem akarta elhinni, hogy „csak úgy” oda lehet valamit adni a másiknak, érdek és elvárás nélkül, pusztán jóakarattal, pusztán szeretettel. Általában zavarba jött a megajándékozott, ám azt is láthatta, komolyan gondolom azt, amit tettem, később sem fogom megbánni, visszakérni tőle semmit! Sőt, NEM IS VÁROK TŐLE ezért semmi viszonzást.
Valahol ott kezdődik a boldogság, ha két ember úgy ad egymásnak (akár önmagukat is), hogy közben nem vár viszonzást. Az önzőség ugyanis mindent tönkre tehet, még a legszebb szerelmet is. Még a legjobb barátságot is. Még az életet is.
Számomra hatalmas tapasztalat az, hogy ha lemondok a saját érdekeimről, és másokét teszem az első helyre, ha nem tőle, akkor MÁSTÓL sokkalta többet kapok vissza. Évekig dolgoztam úgy, hogy egy ugyanilyen felfogású ember teljesen törvényesen bőrhulladékokat hozott nekem: ha már autóval volt, akkor bepakolta és elhozta a kidobásra ítélt anyagokat. Óriási ajándék volt tőle, a sorstól. Nem tudtam neki meghálálni igazán, mert nem kért szinte soha semmit „cserébe”. Persze igyekeztem NEKI meghálálni, de amikor láttam, nem megy, akkor MÁSOKNAK kezdtem el különféle dolgokat készíteni, segíteni, INGYEN, hogy meghálálhassam mégis a nekem adott értékeket, ajándékot. Éveken keresztül dolgoztam ingyen öreg nénikéknek, özvegyeknek, szegényebb sorban lévőknek, hogy abból a sok jóból amit kaptam, VALAMIT visszaadhassak. Mindig is úgy fogtam fel, hogy az Istennek. Mivel neki nincs leszakadt táskafüle, ezért Katikának, vagy Rózsikának, vagy Pista bácsinak segítettem, „Istenpótlékok” voltak tehát számomra.
Sokan egyszerűen csak lehülyéztek emiatt. Sokan megdöbbentek, és elgondolkodtak. De ahogy a gazdag ifjú nem tudta szétosztani a vagyonát és követni Jézust, úgy nem tudták ők sem abbahagyni a „szerzést”, az önzőséget. Kevesen vagyunk ilyenek, mondhatom, de nagyon is sokan vagyunk ilyenek, ha (megint csak a Bibliát idézem) ötven, vagy negyven, vagy tíz igaz embertől függ valami. Például a szebb élet reménye. Hogy van emberibb élet. Hogy lehet MÁSKÉPPEN is, nem csak úgy, ahogy azt elődeinktől láttuk.
Én végtére is, boldog vagyok. Folyamatosan. Amilyen mélyről (és amilyen hátránnyal) indultam, ahhoz képest egy rossz szavam sem lehet az életem miatt!!! Ház, autó, étel, ruha, könyvek, laptopok, internet, kutyák, udvar, kert, fák, asszony, négy gyerek, hat unoka, s mind „rendben” van – mi kellene még, mondd ember, mit akarhatnál még az élettől?
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
