NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-04-28 20:23 Összes olvasás: 55222| 782. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 44. | 2024-03-21 08:50 | A méltányos ítélkezésről
Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy körülöttem emberek élnek. Sokszor csak emberek. Hajlamos vagyok sokat elvárni tőlük, merthogy a név kötelez. Vagy kötelezne. Az ember mégiscsak ember, nemde? És ha ember, és ha már feltalálta a filozófiát, ha már erkölcsi szabályokat kapott, ha már vágya és szándéka van az igazán emberi életre, akkor… És igen, ha egy mondatot akkorr-al kell folytatnom, akkor már baj van. Akkor magyarázni kell azt, ami egyébként evidens. Vagy annak kellene lennie.
Önmagammal szemben semmiféle elvárásom nincs. Ha hiszik, ha nem, „automatikusan” élek. Mintha csak mennem kellene az úton, úgy „működök”. Nem kell gondolkodnom arról, hogy bizonyos helyzetekben mit és hogyan kell cselekednem: megkapom a választ úgy, olyan természetességgel, ahogy a bal lábam után a jobbot teszem. És nem borulok fel. Állom a sarat. Ha netán mégis beleokoskodok ebbe a csodálatos „rendszerbe” ami köztem, a testem, a lelkem és az Isten között kialakult, akkor jönnek a bajok. Akkor csetlek-botlok, és hibákat követek el. Persze csak ritkán, és utána kegyetlenül rosszul érzem magam még hetekig! Bánt a lelkiismeret. Igen, csak ritkán hibázok saját „rendem” ellen, mert legtöbbször még a hiba elkövetése előtt valami okból pillanatra megállok, és „újratervezek”. Valami, vagy valaki azt akarja, hogy ne hibázzak, és ezért biológiailag szól, az általam nem is ismert agysejtjeimbe olyan üzenetet küld, amitől meghőkölök, és végül nem a hibás verziót választom, hanem a tökéleteset. A számomra tökéleteset.
Hajlamos vagyok elhinni, hogy ami számomra tökéletes (mint a 8 milliárd ember közül az egyiknek), az másnak sem lehet rossz, sőt! Hajlamos vagyok azt hinni, hogy amit én látok, azt más is látja. Sőt, ugyanúgy látja. Mármint „emberileg”, törvényileg, erkölcsileg, a szabályok szerint, azt a valamit a saját értékén szemléli, akárcsak én. Hajlamos vagyok elhinni, hogy az ember mindig több mint a környezete.
Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy ez nem így van. Én is csak egy egyszerű ember vagyok, akire mások talán ugyanolyan nagy elvárásokkal néznek, mint ahogy én rájuk. És mégis, vannak problémák. Még nagyon sok emberi probléma van a világon. Talán azért, mert csak az emberi élet lehetőségének a felismerése van meg bennünk, annak gyakorlati megvalósítása már nincs. Mert csak emberek vagyunk nagy elvárásokkal mások és önmagunk felé, determinálja a hibákat. Főleg akkor, ha nem értünk szót egymással. Ha mások fölött ítélkezünk nagy vehemenciával, s magunkat nem ítéljük meg kellően erősen. Ha a saját hibáinkat elbagatellizáljuk, és a másokét hatalmasra növeljük, akkor érezhetünk valamiféle kellemesen hangzó felmentést. Ehhez persze az kell, hogy másokra rakjuk saját hibáinknak terhét. Mert szeretünk könnyűek lenni, mert könnyűnek lenni jó.
Az ilyen ítélkezés azonban nem vezet, nem vezethet jóra. Baj lesz belőle, baj van belőle. A világ értelmes szemlélésével láthatjuk ennek az eredményét: teljes káosz az emberek között, ezer istent imádnak, ezer vallást követnek, ezer szokást alakítottak ki, és így ezerszer elítélnek másokat. Aztán azt hiszik botoran, hogy a saját igazuk „védelmében” megtehetik, hogy mások ellen háborúzzanak. És vannak, akik a háborút kezdők mellé állnak, és vannak, akik a háborút ellenzők közé állnak. És ők is ítélkeznek, saját nézeteik szerint.
Hogy aktuális példával szemléltessem ezt: Putyin egy „nemzeti eszme” miatt elvett Ukrajnától egy hatalmas országrészt, mert az az övék, mondván. Természetesen ez az első lépés. (Az első lépések mindig perdöntőek.) Természetesen ezt az ukránok nem hagyták annyiban, és a sajátjuknak tartott területekért harcoltak verbálisan a „nyugati világ” segítségét várva, és sokszor fegyveresen is. Aztán Putyin erre hivatkozva megtette a második lépést (a második lépés már mindig okozatnak hívható, azaz ürügynek, casus bellinek), és 2022 februárjában egy totális háborút kezdett Ukrajna ellen. Feljogosítva érezve magát erre betört Ukrajnába tankokkal, több tízezer emberrel, és szétvert mindent ami az útjába került, lőtte a fővárost, minden nagyobb várost, emberek tízezreinek életét nem sajnálva. Ez egy tény. Mégis, ezt a tényt sokféleképpen vagyunk képesek megítélni: Vannak, akik azt mondják, Putyinnak volt igaza, és Zelenszkíjnek meg kellene adnia magát, hogy ne legyen több halott. Vannak, akik az önvédelem, a haza védelmét is megkérdőjelezik az ukránok részéről, és bűnösöknek őket tartják, amiért harcolnak. Vannak, akik mindenben segítik Ukrajnát, mert megítélésük szerint a honvédés alapjog. Az önvédelem alapjog. Aki betör más területére, az agresszor.
Nos, az igazságot itt is meg lehet találni, ha keressük. Mindig az első lépéseket kell megvizsgálni, megítélni. és a többit annak okozataként kell szemlélni. Az említett két ország népessége ráadásul nagyrészt ugyanahhoz az Istenhez imádkozik, mindkét nép ortodox keresztény. És mégis, a párbeszéd és a helyzet teljes megítélése, megvitatás helyett a fegyverekhez nyúltak. 2022-ben! Ez skandalum!!
Ez skandalum, mert ebből is látszik, hogy az emberiség mint olyan, megérett a teljes pusztulásra, hiszen nem ítél méltányosan. Sutba dobta azt az isteni kijelentést, törvényt, hogy csak azt cselekedd embertársaiddal, amit önmagaddal is cselekednél.
A méltánytalan ítélkezésnek csak akkor lesz vége itt a Földön, ha már egyetlen ember sem él.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
