NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-01-15 07:12 Összes olvasás: 68585| 888. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 129. | 2024-08-24 11:18 | Az ütemről és a változásról
„…csak nem papucsot húzni és szakállt ereszteni…” – milyen szemléletes kép ez a kétféle életfelfogáshoz!
A nyugati ember (még ha Közép-Európai is netán, keletről nyugatinak tűnik) számára az örökös mozgásban levés, utazás, zsizsegés és állandó tevékenység adja az életének savát-borsát. Ha nem tud e szerint az „ütem”, ritmus szerint élni, valamiféle „elmebaj” lesz rajta úrrá, és különféle civilizációs betegségek támadják meg, sokszor teremtésre, alkotásra képtelenné téve, s így sokszor helyhez (ágyhoz) köti őt. A polgár, vagy a polgáriasodott ember életéhez hozzátartozik-tartozott az utazás. Manapság is sokan vágynak arra, hogy világot lássanak, hogy környezetet váltsanak. Ez megérthető, természetes igény. Épp ezért szemléletes a „szakállas beszólás”. Aki ilyen, az nem hagyhatja el magát (már, ha szakállat növeszteni egyet jelent azzal, hogy elhagyom magam), annak minden apró részletre (külsőségekre) oda kell figyelni, és nagy jelentőséget tulajdonítani a külvilág ítéletének. Sokan azért öltöznek, azért utaznak (törökbe, görögbe, horvátba), azért foglalkoznak a látszattal, mert ehhez a világhoz bizony maga a látszat elengedhetetlen.
A mindig elegáns külső azonban nem mindig takar „elegáns” belsőt. Egész évszázadok, évtizedek telnek el egyes nemzetek történelméből úgy, hogy a belső rothadást a külső pompával (vagy annak látszóval) helyettesítik.
Mi a jobb akkor? – kérdezhetjük bátran. Jobb-e rendszeresen és ütemesen változtatni az életünket, vagy megelégedni a „szakálleresztéssel”, és azzal, ami azzal együtt jár? Mert a keleti kultúrában a szakálleresztés természetes folyamat, és egyfajta nyugalmat, megfontoltságot, és igen, igénytelenséget is jelent a szónak abban az értelmében, hogy kevéssel is beéri az, akinek az életfelfogása nem a látszatok világában vergődik, hanem csak egyszerűen megéli a saját életét. A nyugati társadalmakban a 60-as, 70-es években a fiatalok egyik lázadása volt a szabályok, a semmitmondó látszat, a mindig jólnevelt viselkedés ellen a haj és a szakáll megnövesztése, mert az apáik mindig jólfésültek és jólborotváltak voltak akkor is, ha épp állatként viselkedtek a feleséggel, családdal. A szakáll náluk egyet jelentett a lázadással, a külsőségekben is megmutatkozó lázadással, ami mellé TARTALOMMAL töltötték meg az életüket, és szabadabban fordultak más világnézetek, életfelfogások, és erkölcsök felé. Apáik, anyáik is szeretkeztek eleget fiatalon, lázadtak is a maguk módján, de aztán háborúztak is, ha arra szólította fel őket a hatalom. Ez ellen a hatalom és a hatalom borzalmai ellen is tiltakoztak azok a fiatalok, akik „elszakállasodtak”, bár papucsot soha sem húztak, inkább a mezítlábas életet kedvelték.
Márainál ez a javaslat persze nem teljesen erről szól, ám ennyire leegyszerűsítve akár sértőnek is felfogható. Sértőnek arra, aki DIREKTE ereszt szakállt, aki direkte nem akar foglalkozni a külsőségekkel, aki nem a látszatot tartja fontosnak, ha meglát vagy megismer egy embert. Természetesen azokban is megvan az a teremtő erő, amiről az író beszél, sőt! Gondoljunk csak a nagy orosz írókra, vagy a régi bölcsekre, vagy a keleti kultúra művelőire.
Nem hiszem tehát, hogy feltétlenül változtatnunk kellene megszokott és jól működő dolgainkon, nem hiszem, hogy lelkünk egészségét az jelentené, hogy elutazok-e bárhová, vagy felrúgom kellemes és jó szokásaimat. Mindezt csak akkor kell megtennem, ha valamelyikkel nem tudok már azonosulni, és szükségét érzem, hogy életütememet is megváltoztassam. Amikor beleunok a napi rutinba, akkor is végezzem el azt, ez elengedhetetlen, különben valóban lecsúszok egy olyan szintre, ahol már magamat is megvethetem, ha például megérzem mosdatlanságom szagát. Persze a belső szagtalan (a Teremtő úgy gondoskodott róla, hogy pl. emésztésünk, belső szerveink szagai nem „ütnek át” bőrünkön), így a lélek is mindig tisztának tűnik. Akkor valóban baj van, ha csak azért szakállasodunk el, mert igénytelenek vagyunk önmagunkra, és a környezetünk tagjaira is ezzel. Az ilyen „elszakállasodás” valóban rossz, és együtt jár azzal, hogy FELADTUK. Ilyenkor már nincs tovább, már csak az időpont bizonytalan, mikor lesz vége az egésznek. (Persze, ha borotválkozunk, akkor is így van ez, kérem!)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
