Aranyba hajló


Negyven év immár elszelelt,
illessen egész rózsakert,
bokor
csokor.

Szerettél nyersen, édesen,
kettőnkből állt a végtelen,
pazar
csavar.

Rám hagytad, fejem merre vitt,
hajlékony gyám is merevít,
össze-
kötve.

Arcodra vájtam éveim,
rejtőzöm ráncok mélyein,
élet
véset.

Örömök, kínok, sóhajok,
nagyon fáj, hagyjál, jól vagyok,
minden
kincsem.

Mafla kis ifjú álmai:
Nem foglak Téged bántani,
ugyan!
Hogyan?

Esküsznek sírig, holtukig,
hiába szándék, elbukik,
rontom,
bontom.

Galád az idő, elvakít,
mindent, mi fénylett elfakít,
homály-
hodály.

De mégis itt vagy énvelem,
várom az újabb negyvenem,
tisztul,
indul.

Kezed kezemben itt lapul,
van, ami sosem csillapul,
örök
körök.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-12-27 06:25:55
Utolsó módosítás ideje: 2024-12-27 06:25:55