Függés
Üres poharak alatt sorsolnak felettem,
mint kiszáradt antiloptetem,
a semmibe foszlok.
Fanyar szagú sötét csarnokok
hideg kamráinál,
a csend reményt sikál.
Bosszúra éhező kielégületlenség,
mely unos-untalan nyomomba lép,
szikkadó csontomba hatol,
illan belőlem a lét mindenhol.
Pajzsára emel a tagadás,
az önámításba csapkodó más,
és a türelem virágát tépkedő
rozsdálló múlt idő.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2024-12-04 21:50:25
Utolsó módosítás ideje: 2024-12-04 21:50:25
