NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-01-15 07:30 Összes olvasás: 68591| 884. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 126. | 2024-08-21 12:38 | A remekműről és a tündériről
Valóban nagy a csábítás arra, hogy ha valami tetszik, ha valamit tökéletesnek, ha valamit remekműnek látunk, azt a jelzőt is hozzátegyük: tündéri. Bár a tündér ugyanúgy létezhet akár az angyal, mégis, az egyik a mesék birodalmából került elénk, a másik pedig inkább a később szakrálisnak tartott szövegek szereplője, Isten melletti valóságos lények (persze kinek-kinek hite szerint). János vitéz Iluskáját egy remekműben végül a tündérek országában találja meg, élve, vagy legalább is élve látva, ahogy önmagát is élőnek látta, hitte. Miért is mondjuk tehát, hogy tündéri? A jelző maga utal a meseszerűségre, de mégis a tökéletességre is, ám mindemellett a profánnak tartható gyönyörködésre is utalhat. Ami „csak” tündéri, az végső soron valami ideális, valami emberek által tökéletesnek elképzelt valami, amin javítanivaló nincs, mert úgy szép és gyönyört keltő, ahogy van. Az ilyen „alkotás” lehet akár egy ember, egy állat, vagy egy remekmű (festmény, szobor, vers) is.
Ám mégiscsak emberi alkotásokról beszélünk ebben az esetben, hiszen az ember többre nem képes, munkájának csúcsa lehet akár a tündéri jelző, és minden esetben helye és jogossága van, vagy lehet. Még akkor is, ha csak pusztán emberi alkotásról beszélünk, és Istent nem „vonjuk be” az alkotói folyamatba sem mint ihletet adót, sem mint segítőt, sem mint sugalmazót.
A tündéri jelző (a kitalált, mesebeli lények után) párhuzama lehetne az angyali jelző is. Ám mégsem használjuk így szinte soha, mert vagy az évezredek alatt ránk rakódott sztereotípiák miatt, vagy csak egyszerűen „túl szentnek” tartott angyalok miatt nem tartjuk illendőnek valami emberi, földi alkotásra azt mondani, hogy angyali. Csodálatos remekműveket készítettek például a Vatikánba a világ legnagyobb művészei. Olyan emberek rendelték meg azokat tőlük, akik maguk is csak végtelenül gyarló „földi emberek” voltak, s nemhogy az angyaliba, de még csak a tündéribe se voltak méltóak betekinteni. Csak pénzük volt, és nagyravágyó terveik, hatalmi óhajaik, uralkodási vágyaik. Ám a művészek, akik azokat a remekműbelet létrehozták, bűneik ellenére „fényévekkel” a megrendelőik előtt jártak erkölcsileg, sőt, bátran kijelenthető, hogy Isten áldott emberei voltak. Az én hitem szerint az angyali jelző ezekre a remekművekre akkor sem alkalmazható, ha szent helyeken vannak, ha akár dómokban, templomokban, vagy akár a Vatikánban vannak. Ha pedig a megrendelőik életét nézzük, akkor a végtelenül primitív, de a szépre, a tündérire, vagy helytelenül az angyalira vágyó bűnös emberek álmainak megvalósulásai ezek a remekművek.
Isten talán azért adott tehetséget az akkori szobrászoknak, festőknek építőknek, hogy megtanítsa a megrendelőket arra, bár a pénzt ők biztosították a remekművek megszületéséhez, de a művészek munkája által mégis az istené a dicsőség, és egyetlen remekmű sem kisajátítható, azt egy ember sem mondhatja magántulajdonának.
Végtére is a művek születésének körülményei kevésbé fontosak, mint a befogadókra tett hatásaik. Így minden emberi gyarlóságot el lehet és el is kell felejteni egy-egy ilyen mű élvezete-szemlélése közben, s csak arra kell gondolni, bennük van az „Isteni” is, sőt, ez által válnak tündérivé.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
