NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-01-15 07:11 Összes olvasás: 68584| 883. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 125. | 2024-08-09 11:22 | Az emberi
Nehéz úgy létezni itt a Földön, hogy tudjuk, MINDENT A SAJÁTUNKNAK TEKINTÜNK, és önmagunkat nem tartjuk senkiének. Az egyén is azt gondolja, hiszi, hogy minden fölött hatalma van, és JOGA VAN BÁRMIVEL ÚGY BÁNNI, AHOGY CSAK AKAR. Ezzel szemben annak, aki csak egy kicsit is gondolkodik, rádöbben, hogy SEMMI, hangsúlyozom, semmi sem az övé, még a teste sem (a lélekről meg oly keveset tudunk, hogy majd csak a halálunk pillanatában tárul elénk a teljes igazság) a sajátunk, mert apánkból és anyánkból, majd különféle élelmiszerekből, földi anyagokból fejlődtünk, táplálkoztunk, nőttünk és lettünk felnőttek, és halálunk után is minden anyag visszakerül abba a csodálatos, ám egyben félelmetes körforgásba, amit keleten Samsara-nak hívnak, nyugaton pedig a „porból lettél, porrá (ásványi anyaggá, azaz fűvé, fává, búzává, élelmiszerré) leszel” elve uralkodik. Az anyaggal nem történhet más. A lélek az már más kérdés, mert annak (szerintem) nincs anyaga, és ahogy semmi, úgy az sem lehet teljesen a miénk, még akkor sem, ha a lélek (és a szellem) határozza meg azt, hogy ugyanazon anyagokból felépült testek közül az egyik Kiss István, a másik Nagy József lesz-e. A Samsara szerint újjászületik A LÉLEK, újjászülethet itt a Földön, sőt, ezt is teszi örökkétig, de más vallás szerint VALAHOVÁ kerül, hogy hová, az mély titok, amit csak a halál pillanata után tudhatunk meg. (Ha nem tudunk meg semmit, akkor mi vagyunk a legszerencsétlenebb élőlények itt a Földön, mert mi abban hittünk, hogy NEKÜNK halhatatlan lelkünk van (az állatoknak nincs, pedig ha egyik igen, a másik miért nem?), és a halál után is tovább élünk. Ha ez nem így van, egész életünk egy emberi ábránd, egy emberi álom csapdája volt csupán, ha tetszik ez, ha nem.)
Márai azt írja, hogy a lélek az, aminek „anyagával mérgezi meg egyik ember a másikat”, ha csak egy kis lehetősége is van erre. És a szomorú ebben a meglátásban, hogy maximálisan igaz. Persze Jézus ezt a meglátást már egyszer „elsütötte”, amikor azt mondta: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” Máté 15. 11. Miért is mondja ezt Jézus? Mert szerinte is az anyag az csak anyag, ha valamit megeszünk, lehet, hogy betegek leszünk, lehet, hogy belehalunk (ahogy Márai írja a légyölő galócáról), de az ANYAG AKKOR IS CSAK ANYAG, semmi több. Szerinte is sokkalta veszélyesebb az, ami az ember száján kijön, s itt nem a hányásra, vagy a köpetre gondolt, hanem azokra a SZAVAKRA, amikkel embertársaink lelkét tudjuk alaposan megterhelni, megmérgezni.
Egyik barátom (néhány pohár pálinka után) azt mondta a napokban: meg kellene tanulnunk mindenen röhögni, mert csak annak van értelme. És milyen igaza van! Ha megtanulnánk mindet a maga helyén, a maga értékében látni, és elfogadni, akkor sokkal vidámabb és „lazább” életet élhetnénk. Nem mérgeznénk egymást saját elméleteinkkel, és nem akarnánk másokat a saját téveszméinkre, vallásunkra, meggyőződéseinkre „téríteni”, sőt, talán rájönnénk, hogy mi magunk is csak egyek vagyunk azok közül, akik „megváltásra várnak”.
Mélyen emberi dolog, amikor tévedünk. És az is, amikor nem. És az is, ha egymáshoz szólhatunk, és az is, ha azt gondoljuk, az „állatok” erre képtelenek. Mélyen emberi, ha tudatlanok vagyunk, és mélyen emberi az is, ha azt hisszük, tudásunkkal az istenek között lebegünk valahol a végtelen magasságban (vagy mélységben). Minden tettünk végtelenül emberi, még az is, amikor elpusztítjuk önmagunkat, mert nem tanultunk meg nevetni mindenen, és egyszer, amikor itt lesz az idő, önként átadjuk helyünket az állatvilágnak.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
