NAPLÓK: 01 Legutóbbi olvasó: 2024-05-05 18:55 Összes olvasás: 5839| 28. | [tulajdonos]: 42 | 2017-01-02 19:21 | Koccintó
Csak az éles fájdalom. Ahogyan
Egymás után szétroppanak a
Bordák. Ahogyan milliméterenként,
Cikk-cakkvonalban szétreped a
Szív. A csöndbe robajló, morzeszerű
Zaj. A megsemmisülés eposza.
A kín oratóriuma. A szaggatott
Ritmika, a fület nem tűrő félhangok.
Közben azok a pillanatok. Mintha-
Öröm, mintha-óda, megkönnyebülés.
Nem tudni az időt, eltelhettek napok,
Hónapok, évek, egy emberöltő, de
Lehet, hogy csak pár perc. Hol vagy,
Sehol vagy, mindenütt nem vagy, élsz,
Halsz. A sínek hidege, a befeszült fék
Sikolya, a duda rikoltása, szirénák.
Ott ülsz az ágon, azon a szép hosszú
Ágon alattad a semmivel. Űrhideg
Gondolatok csipkedik a tested, fiastyúk,
Kegyetlenül tiszta az ég ma, hajnalban
Is fagyni fog. Ott lógsz a póznán, farkasok
Vonyítása lenget, a megtelt Hold kicsordul,
Burokba von, fuldokolsz, de sehol víz,
Szomjan halsz, éhkoppon süvít a szél.
És mindez nem létezik, csak betűk
Kígyózó sorai. Nincs szép hosszú ág, nincs
Pózna, nincsenek bordák, nincsen szív.
Korbács sincs, vagy rád merevedő burok.
Csak ő van valahol távol, annyira távol, hogy
Szinte benned. Csak közte van, csak közben,
Se eleje, se vége. Egyszer volt a hol nem
Volt. A képzeletbeli bordák elporladnak,
A nincsen szív hevesen hallgat. Talán igaz
Sem volt. Talán boldogtalanul is tovább éltek,
Amíg meg nem haltak. Egészségünkre. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
