NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-09-16 21:53 Összes olvasás: 92402| 933. | [tulajdonos]: saját | 2023-02-12 19:16 | 2023. 02. 12.
Álmomban valami láthatatlan, felső erőtől azt kívánom, hadd láthassak be felülről egy börtöncellába. A kívánságom azonnal teljesül: megjelenik egy ajtók nélküli, ablaktalan, tágas helyiség; a falai fehérek, a plafon helyén rácsozat, azon keresztül nézhetek alá egy összegömbölyödött, moccanatlan emberalakra. És ahogy nézem, már nem embernek, hanem kőnek látom. Zavartalan, békés, már-már szelíd kőtömegnek. A mérete még mindig egy összegömbölyödött emberé. De már nincs benne élet. Nem kell megmenteni. És ez megnyugtat.
2023. 02. 11.
Egy ismerősöm, miután bebarangolta Mexikót, ezt írja a Facebook-oldalán egy fénykép fölött: „Végre a saját agyamban alhatok.”
Virginia Woolf jut eszembe. Ha nincs is saját szobád, saját agyad attól még lehet.
2023. 02. 10.
„Van: valamit várni?” (Kukorelly Endre: A Petőfi Sándor effektív haszna)
| |
| 932. | [tulajdonos]: az-Üveghegyeken-innen | 2023-02-12 12:31 |
„Kövek a Vargyas-szorosból és a Szelters-forrás környékéről borkányban” – ezt írhatnám a befőttes üvegre, amelybe a legújabb kavicsgyűjteményet rakom, mintegy száraz dunsztba. A borkány a befőttes üveg székely neve. A leostyaant (lestányt) sóval és ecettel tesszük el télire borkaanyban, annak a levétől ollyan savanykaas ízű a csorbaleves, magyarázza a szentegyházi pincérnő, és elpirul, amikor megkérdeztem, mi az a borkaany. Nekem kellett volna elpirulnom, gondolom, miközben ezt írom, ugyanabba a tévedésbe esve, mint a pincérnő, mintha bárkinek szégyenkezni kellene. Pedig ez történik minden alkalommal, elpirulnak vagy a szájukra csapnak, amikor más szót használnak, mint „otthon”, Magyarországon szoktunk. Én pedig, merő együttérzésből, másodlagosan szégyenkezem. L. Gyurka felesége a „murok” szónál javítja ki magát röstelkedve. Arra is én kérdezek rá, mert hirtelenjében azt hiszem, valamiféle gyomnövényről beszél, és már látom is magam előtt az ernyősvirágzatot, pedig tudhattam volna, mit jelent, ittam már Erdélyben sárgarépaitalt. A pityókát tudtam. A „havasi meggyet” (áfonyát) és a „lúdordát” (pöfeteg gomba) megint nem.
Az elől lévő hegyek még biztosan földből vannak, a hátul lévők már csak fényből, nedvességből és levegőből. Üvegből? Sose gondoltam, hogy az Üveghegyeknek közük volna a valósághoz. Most értem meg, a Hargita mögül előtűnő Fogarasi havasok csúcsait látva, hogy az Üveghegy még nem mese, csak azért meseszerű, mert már az ismert és az ismeretlen világ határán van, ugyanúgy, mint az Óperenciás-tenger. A mese azon túl kezdődik.
Csillámló sziklafalak. Tegnap még fenn ültem az Almási-barlang felett a bércetőn, holnapután már József Attila szobra mellett „szoktatom szívemet a csendhez”, már ha „kapok” egy kis nyugalmat a lillafüredi nyüzsgésben. Magamba bújnék, nem lehet: Szentegyházáról – Debrecent egy éjszakára útba ejtve -- egyenesen Mályiba megyünk, a gyülekezetünk nyári táborába.
A márvánnyal és arannyal díszített cigánypaloták árnyékában bádogglóriás Krisztusok néznek maguk elé lehajtott fejjel, és ez így van rendjén.
Szentegyháza, 2018. 07. 29.
| |
| 931. | [tulajdonos]: dióbél | 2023-02-10 12:36 | Mamának soha nem kellett a szomszédba mennie egy kiló lisztért, cukorért vagy egy tucat tojásért, mert az éléskamrája mindig tele volt. Őhozzá ellenben sokan fordultak még a Kosssuthh utcával párhuzamos Felszabadulás utcából (sőt, olykor még a Hajnal utcából) is egy kiló lisztért, cukorért vagy egy tucat tojásért. A tojásnak mindig elkérte az árát, a lisztet és a cukrot vagy megadták neki később, vagy nem. Többnyire nem. A tegnap éjjeli álmomban csaknem teljesen üres volt a kamra, csak diót találtam benne több zsákkal, amikor felmásztam a létrán -- mert nem a földszinten állt az álombéli kamra, hanem a padláson, a valóságos spájz felett. Mama soha nem nevezte spájznak az éléskamrát, az Nyírmihálydiban volt szokás. Ott van a kamarában, mondta, ha valamit kerestem. Most álmomban nem tudom, mit kerestem ott fent a padlásra költözött kamarában, de amikor felértem, döbbenten néztem körül: itt nincs semmi! Ez amúgy visszatérő álmom; különféle változatokban élem meg a gyerekkori „paradicsom” pusztasággá silányulását. És mindig szomorúan ébredek. Ezúttal, mintha nem akartam volna belesüppedni a szomorúságba: itt nincs semmi keresnivalóm, jobb, ha visszaereszkedem a létrán a földszintre. Akkor vettem észre a dióval teli zsákokat. Nahát! Gyanakodva markoltam az egyik zsák belsejébe: lehet, hogy nem is igazi dió van benne, vagy, ha igazi, már avas. A puszta kezemmel törtem fel egy szemet. A dióbél épnek tűnt. Nem éreztem az ízét, mégis megnyugodtam: ebből egy darabig még elélek.
[Nekeresd országban Nevenincs királynak három fia, Nyakigláb, Telizsák és Dióbél királyfi azt a feladatot kapják, hogy nyíllal találják el apjuk képmását. Egyéb instrukciót nem kapnak; nekik maguknak kell eldönteniük, mire „kell” célozni. Nyakigláb a király bal fülét, Telizsák a jobb fülét célozza meg, egyedül csak Dióbél nem hajlandó lövöldözni: „Apám és királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom; de én inkább mindjárt beszegődöm kisbéresnek, mint hogy a nyilammal a te képmásodat összelövöldözzem.” Így talál egyenest az apja szívébe. Övé a jutalom: a korona és a libazsíros lángos.]
| |
| 930. | [tulajdonos]: széles/normál | 2023-02-03 22:35 | 2023. 02. 03.
Májusban másfél hétre Varsón keresztül Vilniusba utazom bibliodráma-vezetői továbbképzésre. Mivel a nagyobbik fiam a lengyel fővárosban él a menyasszonyával, az átszállásnál hosszabb időre fogom megszakítani az utamat. Tavaly nyár óta nem láttam a fiamat. A busz kényelmetlen, a repülő drága, mi lenne, ha vonattal utaznék, B. megveszi nekem Varsóból a jegyet. Igenám, csakhogy hetente egyetlen egyszer indul Vilniusba vonat, akkor, amikorra nekem már a képzésen kell lennem. A vonatút elvetve.
Az útvonaltervezés kapcsán szembesülök az ország másfél évszázados történelmével:
Litvánia első vasúti sínjeit az oroszok fektették le – normál nyomtávval -- az 1850-es évek végén.
1915-ben a német hadsereg megszállja Litvániát, a vasút lesz a német hadsereg fő élelmiszer- és lőszerellátója.
1918: Litvánia a függetlenségével együtt visszakapja a vasútjai feletti rendelkezést is.
1940: a Szovjetunió megszállja Litvániát – a vasúti síneket átállítják az európainál 10 centivel szélesebbekre, hogy a támadásokat nehezítsék.
1941: nácik -- normál nyomtáv.
1944: szovjetek – széles nyomtáv.
A szovjet időkben az összes balti állam vasútját Rigából irányítják. 1991: a balti régió minden országa visszanyeri a vasútja felett rendelkezést. Litvánia és Lengyelország között újra azonos nyomtávval (1435 mm) húzódik a „Rail Baltica”. Ezen utazhatnék, ha lenne vonat.
2023. 02. 02.
A hetedikes irodalmi munkafüzet borítóján szereplő Kölcsey-szoborról valóban lehetett volna kevésbé kompromittáló felvételt készíteni, olyat, amelyen nem tűnik úgy, a költő egy tekercs helyett a saját micsodáját markolássza. De ilyen alapon minden olyan felvételt kerülni kellene, amelyen mikrofont dugnak valaki szája elé. Valaki azzal érvel, hogy azt a látványt már megszoktuk, „Így viszont író, költő nem fog tekercset max. egyszer egy fényévben”.
| |
| 929. | [tulajdonos]: kötelező | 2023-01-31 20:37 | 2011. december 15-i naplóbejegyzésem:
"Ugyan az is lehet, hogy vannak olyan szobák, amelyekben bent kel föl a nap, és belülről süt kifelé a világra." Ennél a mondatnál tartok a Kincskereső kisködmön olvasásában, amikor a kisebbik fiam (öt éves) felkiált:
-- Képzeld, anya, én olyan vagyok, hogy látom, amit nekem olvasnak.
-- Ez nagyon jó – felelem. -- Képzeld, én is ilyen vagyok.
Azért a Kincskereső kisködmön-t „olvassuk”, mert a kilencéves középső fiamnak ezt adták fel olvasmányként, de egyedül nem halad vele.
Mindez arról jutott eszembe ma 2023. 01. 31-én, hogy az M5-ön a kötelező olvasmányokról van szó. Egyedül Kukorelly Endre képviseli azt, hogy számít a minőség, hogy nem mindegy mit olvasnak, néznek a gyerekek, és hogy kicsi korban kell úgy „huzalozni” őket, hogy hozzászokjanak az olvasáshoz. Réz Pál is, mekkora baromságokat. Ha K. E. nem ülne ott, már rég kikapcsoltam volna a tévét.
| |
| 928. | [tulajdonos]: árnyék | 2023-01-31 08:11 | 2023. 01. 31.
Ezt több, mint tíz éve -- 2012. augusztus 18-án – írtam valakinek:
„ÁRNYÉKSZEMÉLYISÉG
Az árnyék saját „elfogadhatatlan” énrészeink eltagadása és kitagadása önmagunkból. Az, hogy mögénk kerül, még csak hagyján, de többnyire másokra vetül. Ez a szaknyelven projekciónak nevezett folyamat vezet az előítéletek kialakulásához, a bűnbakképzéshez. Saját eltagadott-kitagadott negatív vonásainkat szívesebben látjuk viszont másokon, mint hogy elfogadjuk: mi is ilyenek vagyunk. Minél inkább elfojtjuk az árnyékunkat, annál sötétebb és erőszakosabb lesz; annál sötétebbnek és elviselhetetlenebbek látjuk azt, akire rávetül. Fehér árnyék is van – írja Jung. – Az elfojtott pozitívum. A szeretet, az odaadás képessége, az önzetlenség, a tiszta szépség – minden, ami jó, kívülre kerülhet.
Milyen lehet az ördög árnyéka? Elviselhetetlenül fényes, vakító fehérség, mely éppen arra vetül, akit leginkább tagad: az Istenre. Az állandó Nem helyett a mindig Igenre.”
| |
| 927. | [tulajdonos]: vasárnap | 2023-01-30 12:09 | 2023. 01. 29.
"Amikor az élőlények jártak, a kerekek is jártak mellettük; és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek. Ahová a lélek akart menni, oda mentek; ahová a lélek akarta. És a kerekek is fölemelkedtek velük, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket. Ha azok jártak, ezek is jártak, ha azok megálltak, ezek is megálltak; és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek a kerekek is, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket.” (Ezékiel 1, 19-21) [Károli Gáspár fordításában az „élőlények”=”lelkes állatok”]
Debrecen, Nagytemplom, istentisztelet. A bevezető ige Ezékiel könyvéből. Szépséges, irodalmi igénnyel megkomponált szöveg, mintha minden sora egy zenei alkotás nyelvi megfelelője volna. A hangjegyek helyén betűk és szavak. Előző nap a vonaton éppen ahhoz a fejezethez érkeztem az újonnan lefordítandó könyvben, amelynek „Ezékiel” címe. Egy sorozatgyilkos neve, aki azt hiszi magáról, hogy ő jó ember, és hogy bármit tesz, azért teszi, hogy másokat is a jó útra tereljen. Nem tudom, mi az üzenete az egybeesésnek. Szívesen hinném azt, hogy igazolást kaptam: érdemes volt elvállalni a könyv fordítását. De lehet, hogy csak azt üzeni: nem vagyok épeszű.
A prédikáció Máté evangéliumának 17. fejezetéből az 1-től 4-ig tartó részre épül. Jézus maga mellé veszi Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felviszi őket egy magas hegyre. Szemük láttára elváltozik, arca fénylik, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyog, mint a fény. Majd megjelenik előttük Mózes és Illés, és beszélgetnek Jézussal. Péter egy idő után megszólal „Uram, jó nekünk itt lennünk.” Összeszorul a torkom, amikor ez elhangzik, mert ezt érzem én is, hetek, hónapok óta először, hogy jó nekem itt lennem. Ebben a templomban. Ennek a lelkésznek a prédikációját hallgatva. Találkozni azzal is, akivel a mi templomunkban csak ritkán szoktam (az erdőben egyedül mászkálván hamarabb összehoz vele a sors), pedig elvileg miatta jár Isten házába az ember fia/lánya.
Késő délután zoom-meetingen sikeresen megvédem a bibliodráma-vizsgadolgozatomat egy litván, egy finn és egy amerikai sorstársammmal együtt. Három kiscsoportra osztottak bennünket (a tavalyi brommai alapképzés részvevőit), a többiek már túl vannak a dolgon, mire mi sorra kerülünk. Vizsgáztatóink egyike német hölgy, a másik lengyel, mindketten a Nemzetközi Bibliodráma Társaság elnökségének prominens tagjai. Vizsga előtt Kenézy-kórház sürgősségi ügyeletén ücsörgünk Anyuval a jobb kezén kiújult seb miatt. Tenyészetre mintavétel. Rohanás vissza, becsekkolni a meetingre. Meeting után rohanás a hazafelé tartó vonathoz. Útközben Karaffa-versek tanulmányozása után, a fordítandó spanyol krimi (La Reina Roja) újabb fejezetei. Útieledel: fahéjas csiga, amit a középső húgom utolsó pillanatban nyom a kezembe. Legyen valami a gyomromban is.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 926. | vajdics: jav. | [tulajdonos]: Helga/hallga | 2023-01-26 12:45 | Kár, hogy csak utólag néztem utána, hogy helyesen lett-e idézve a Facebook-on:
„fényes palástodba öltözve kelek át a végtelen / havazáson, ami az evilág" (Győrffy Ákos) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 924. | [tulajdonos]: Helga/hallga | 2023-01-26 12:33 | 2023. 01. 26.
Tűzpiros, bársonyos bundájú macska szegődött mellém álmomban a Rákóczi utcán azon a ponton, ahol a valóságban kb. tíz éve egy janurvégi estén kishíján kitörtem a nyakamat, mert a frissen esett vastag havat az autók kerekei jégpályává alakították. A metodista templomból tartottunk hazafelé a férjemmel és a gyerekeimmel egy koncertről, és mivel azon a szakaszon nincs járda, az úttesten voltunk kénytelenek haladni. Káprázatos fehérség vett körül bennünket, lelkesen beszélgettünk a férjemel, a fiúk csúszkáltak, a zene és hó mindenkit felvillanyozott. Azon a bozonyos ponton úgy csúszott ki a lábam alól a talaj, hogy esélyem sem volt esés közben megtámaszkodni. Elvágódtam, mint egy fatörzs. Napokig fájt utána a hátam. Megyünk haza, kérdeztem az álombéli cicát, és ő üdvözlésképpen nagyot ugrott a levegőben. Először találkoztunk, mégis úgy viselkedtünk mind a ketten, mintha régóta ismernénk egymást, sőt, mintha összetartoznánk. Ő az enyém, én az övé, és most megyünk haza. Na, és hogyan? Szánkóval, hó nélkül. Láttam én, hogy nincs hó az aszfalton, csodálkoztam is, hogy mégis haladunk, egy idő után el is fogott a kétely: nem kellene megtolni, vagy húzni a járgányt? A kétely hatott: a szánkó azonnal megállt az érdes aszfalton, és nem mozdult egy tapodtat sem. Nem haladunk, szóltam a cicának, és fel akartam állni, de akkor már újra csúszott alattunk a szán. Hogy lehet ez, pattantam fel. Akkor vettem észre, hogy a piros cica felpúposított háttal támasztja alulról a szánkót több méter magasan az úttest felett. Ó, hát persze, örvendeztem, ha repülni is tudunk, mi szükség lenne hóra a szánkózáshoz. Ma Helga napja van, vagyis: hallga! – ezzel a mondattal ébresztet ma a Hang.
2023. 01. 25.
„Schicksalgesetz ist dies, daß alle sich erfahren,/Daß, wenn die Stille kehrt, auch eine Sprache sei.” (Hölderlin)
2023. 01. 24.
Pump-trumpet
Gunhild Carling. Elképesztő nőszemély. És nem csak azért, mert WC-pumpagumit használ trombitatompító gyanánt. Luis Armstong vigyorogva nézi a túlvilágról. Mit nézi! Megállás nélkül veri a taktust.
2023. 01. 20.
Úgy bámultam ma a szállingózó hópelyheket, mint aki életében először lát hóesést. "(…) fényes palástodban kelek át a végtelen/ havazáson, ami az evilág" (Győrffy Ákos). Ezt Bánki Éva tette fel a Facebook-oldalán, nagy örömömre, mert pont azt fogalmazza meg az idézet, amit éreztem. Hogy fekete kabátban, ami a hópelyhektől olyan mint a csillagokkal teli égbolt, át lehet kelni a végtelenen ezen a világon. Néhány másodpercre. Aztán megszokod. Ezt is. Mint mindent. Mint Szilágyi Domokos a hideg vacsorát.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
