Noo-wan a kicsi, közeli dolgokra meg illatokra ámul

Noo-wan a kicsi, közeli dolgokra meg illatokra ámul

(Midőn E.P. magyar prózaíróhoz hasonlóan
versként olvasgatta a Tractatust)

Kicsi, közeli dolgok. Neked magadnak.
Wittgenstein egyik fordítója említi az ilyen
ráébredéseket. Tudod,, (két vessző!) egyszer csak
megvilágosodik, földereng, hogy nem úgy tudod.

Ezt a Faber-Castell irónt, teszem,
csak nagyon függőlegesen lehet
használni arra: írásra, amit
kicsi, közeli dolgok rögzítésére
általában egy-egy szál cigaretta
oszladozó füstjének kíséretében próbálsz.
Gyakorítsuk: próbálgatsz.

Nyelvjáték helyett, illetve mellé
azt mondod: közlés-színjáték. Mondd csak.
Úgy veszem észre (bár Dublinban W. is sok
rossz háborús vajat szagolt) te most
a mások által mellőzött illatokkal,
vagy nézzük a dolgot a hardver szempontjából:
orroddal teszel valamit hozzá
a bécsi, cambridge-i, dublini
pontosfogalmazó megjegyzéseihez.

A kérdések más barátaitól kérdem: hogy van az,
hogy a kicsiben, szaggatottban
megorrontjuk néha a nagyot,
s ha figyelmesen szipákolunk,
egy-egy múlékony pillanatra, mintha
az öröklét füstölne orrlikunkban?







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: kéziratban