NAPLÓK: Árny a fényben Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 00:36 Összes olvasás: 9467| 13. | [tulajdonos]: Depresszió | 2017-09-11 11:29 | | Tudod, azért szar ez az érzés! Hetek óta jól vagy. Úgy látszik, elmozdultál kicsit a holtpontról, és aztán hirtelen megszakad minden. Egyik pillanatról a másikra. Minden, ami addig jó volt. Minden, ami addig szép. Mint a telefonvonal. Az előbb még hallottad szeretteid, a barátaid, az ismerősök hangját. Most süket a telefon. És fentről sem szólnak hozzád. Az égi vonal is megszakadt. Nemrég még jövőt tervezgettél, napokat számláltál, most… Most? Nem érdekel semmi! Bámulsz ki a fejedből. Sírás szorongatja torkodat. Hogy az a… Mi a… Á! Megfogadtad, hogy nem fogsz káromkodni. Pedig jobb lenne talán! Vagy mégsem? Nem is tudod. Ez a kilátástalanság, ez a bizonytalanság, ez a reménytelenség… Tudod még sorolni a szavakat? Mindegy. Ne tűzzük homlokunkra lélekárvaságunkat! Ne, csak azt ne! Nem akarod, hogy bárki is sajnáljon! Ó…, bele is borzongsz, beleremeg a tested ennek a szónak hallatán! Ha rajtad múlna, kiiktatnád, egyenesen likvidálnád a szótárból. Ölni lehet vele! Fázol. Ki a büdös francnak van szüksége sajnálatra?! Vagy, ahogy mások fogalmaztak egyszer: szánalomra?! (Anyám, most fogj meg, mindjárt elájulok!) Kinek, mégis kinek?! Örüljön az, aki ezt akarta! Haragra? Igen! Gyűlöletre? Igen! Utálatra? Igen! Ezek legalább érzések! Komolyak! Férfiasak! (Vigye a fene a szeretetet, meg az egyéb limlomot!) Meg lehet velük küzdeni! Tányérokat csapkodni a falhoz. Üvölteni. Véresre kaparni az arcodat. Pofán verni a sorsot. Szóval, nem akarod!!! Mármint a sajnálatot! Azt aztán, nem!!! Jó, jó, de akkor mégis, mit akarsz? Akarsz-e egyáltalán valamit? Azon kívül, hogy lemenjen a nap, és ha már lement, egy ideig fel se jöjjön?! Mert hát, jól van az ott lenn is! Úgyis bántja a szemedet a fény! Egek! És még csak nyár van. Süt a nap. Ha délben kiállsz az ég alá, elpárologsz. És akkor hol van még az ősz, a gordonka hangú ősz, mikor az életfolyam lassulni és apadni kezd, a tenyészet idejét az enyészet váltja fel?! Az ősz, amikor az évadváltás csöndes nyitányával lekerül a műsorról minden könnyű, szórakoztató műfaj, mert komolyabb előadásra készül a természet: az elmúlásra. Az ősz, mikor a részegítő nyári kalandok emlékké szépülnek, a pusztító, lobogó szerelmek parázzsá szelídülnek, a harsány nevetések mosollyá lágyulnak! (Úristen, voltak egyáltalán ilyenek az életedben?! Vagy csak a hülye képzelet játszik veled?!) Az ősz, mikor lassan hömpölygő fényfolyam fogja elárasztani a búcsúzó világot, s minden lehulló falevéllel egyre bizonyosabbá válik, hogy egyszer minden elmúlik. Az ősz, mikor az élet és halál közti fátyol egy pillanatra fellibben, s ott állsz majd megrendülve a lét és nemlét határán. Nos, ebben a pillanatban az Éjfél után című versed kezdősorai jutnak eszedbe: „Bevérzett szemekkel – éjfél után – / kezembe temetem arcomat. / Nem tudom mit tettem?! Azt csupán: / súlyosat véthettem, jó Uram!” Na mindegy! Csssss! Csituljál, öreg! Inkább vedd elő azt az üveg vörös bort, amit délelőtt kaptál egy jóbaráttól! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
