NAPLÓK: nélküled
Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 16:10 Összes olvasás: 170682| 393. | [tulajdonos]: erdő, erdő | 2016-11-07 20:48 |
( A vers, amit először elkövettem. 16 voltam. Nem közkincs, csak pont ilyen témájú videókat néztem.)
Szégyen
Soha nem láttam azt a fát
Nem láttam egyetlen fát sem
Engem nem érdekelnek a fák
Nem tudom, mi lehet egyáltalán
Előttem a végtelen
Süt a nap, körül pusztaság
Mindig előre, csak előre nézni -
Elém egy fa veti árnyékát
Elfordulok - ott van megint
Állok, s lassan elborít.
Éget a nap, már az árnyékon lépdelek
Az árny nő, kitölt minden teret
Fák jönnek mindenfelől
Mindegyik más, mind ugyanaz
Mind sötét, kegyetlen
Elnyel ez a rengeteg
Lépni sem tudok már
Mindig belé ütközöm
Nap helyett ő világít sötéten
Sugara kín, megkötöz
Kivágni az élősködőt!
Röhögve dőlnek rám a fák
Ömlik a sötét fény szüntelen
Azt hiszem küzdök: a földön fekszem mereven
Fekszem, mozdulatlan
Csend van, indulok
Ez a szakadék széle
Egyet még ugorhatok
A mélység fekete
Egy ág sincs benne, csak a Semmi
Lépek
Az erdő miatt sötét a mély
Millió fa árnyéka remeg lenn ...
Lépek
*
Ragyog a nap,
A puszta végtelen
Túl rajta erdő áll
Sötét fák, mind védtelen
Állok az erdő szélén
Karjaim ágak, lombhajam suhog
Körülöttem nő az erdő
Én lassan korhadok
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
