NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-05-02 21:22 Összes olvasás: 170590| 1166. | [tulajdonos]: home | 2020-03-17 14:24 | Madárcsicsergés, gyönyörű napfény. Mindhárom gyerekem itthon. Dolgozom, agyalok, a diákjaim egyelőre akarnak, bár biztos, h egész nap reggeltől estig itt fogok ma ülni, mire beállnak a dolgok. De nem teljes kudarc, meg akarom is, h menjen, s a mentorálás sokkal inkább az én asztalom, mint a magam promózása. Ha dolgozom, ha tanulok, ha az agyamat kell használni, pláne, ha nekem kell kitalálni rendszereket, intuíciót is bevetve, akkor jól vagyok.
***
Nem hiszem, h bárki felfogná, h mi történt velem. Lemondtam rólad, Olvasó, bár hálás vagyok a figyelmedért, mert van közötted (sic!) jóindulatból olvasó is. De nem hiszem, h érted. Mert én se, nem teljesen, most jövök rá, miközben rohamokban fáj kegyetlenül a nem tudom pontosan mi. De már jobb, csupa olyasmi vesz körül, ami simogat. Amellett, h talán itt az általam eddig ismert világ vége. Az apokalipszis a sarkon túl játszódik egy csikkel: dobja-e, ne dobja-e?
Nem vagyok őrült, csak realista. Néha bele a jövőbe, de ez puszta olvasottság, meg a mánia, h felhasználjam a tanultakat, olvasottakat, h mindenből tudást. Szóval összekötöm, s időnként talál, süllyed.
Le akartam írni, mert számomra fontos. A legtöbbet számomra az jelentette, mikor mellém ült. Boldog voltam, anélkül, h bármit akartam volna, attól, h mellette lehetek. Ennek fényében az, előbb velem szemben ül le, aztán feláll és határozott mozdulattal veszi a székét és odaül a másik mellé. Úgy, h tudja rólam ezt, tudja, h velem csinálta még tavaly, tudja, h mit érzek. Azután, h szerelmet vallottam neki. Ez a válasz.
Mert ez volt a válasza korábban is. Soha nem bántottam egy üzenetemben sem. Biztos volt benne némi anyai ösztön is, de eleve így szoktam szeretni: hogy vigyázok, ne legyen miattam a másiknak rossz. És ezért ő mindig megölt. Előbb azt hittem, mert félt, h akarok vmit. De a végén már lemondtam mindenről, megtakarítottam minden személyes magamnak akarástól, de a reakció maradt: azt adta, ami nekem a legnagyobb rossz.
Vetítés? A jóság benne. Jóindulat, nemesség, ilyenek. Ebben tévedtem, mert félremagyaráztam azt, h elmegy, mert jobban esett jónak látni, mint nem, aztán meg elfajult és megint elkezdtem abban bízni, h ha nem is viszonoz semmit, és nem is érez semmit, de tekintettel lesz arra, h én igen, és nem fog bántani. Meg az ábrándok arról, h nem látva vagyunk egy oldalon, meg szellemi kapcsolatról, tényleg hülye voltam.
De ez vhogy mégsem a lényeg. Nem tudom, mi történt, mert egy ideje én se kapcsolatban gondolkoztam, és még csak nem is a saját sablonjaim mentén. És velem vmi történt. És hogy most nagyon pontosan odaszúrt, ahol a legjobban fájt, most is történik ezzel a vmivel vmi. Ami rajtam kívül senkit nem érdekel, mert sztem nem szokás ilyeneknek történni. Az egyedüllétem ezt is jelent. a tapasztalataim megoszthatatlanságát/reménytelen egyediségét. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
