NAPLÓK: nélküled
Legutóbbi olvasó: 2024-05-17 04:31 Összes olvasás: 1716531130. | [tulajdonos]: today | 2020-02-24 19:13 |
A mai nap kalap szrt se. Ott kezdődött, h tegnap jókora szorongás volt bennem megint, az a jó bénító fajta- azt hiszem, az osztályfőnökség miatt, a hétfőm teljesen erről szól mindig, nem is billent át ma sem, mert megint szarul ment. Rájött erre, h 0 óra 30 perckor megébredtem, aztán mikor legközelebb megnéztem az órát, h ugyan mióta vagyok fenn, akkor 3.45 volt, pedig legkésőbb 4.30-kor kelnem kellett-na ez se sok jót vetített előre.
Most készülnöm kéne a holnapi 7 órára, lesz még ebédeltetés, utána 8. órában szakkört hospitálok egy pályázat keretében. Utána meg az exbarátnőm szülinapi ünneplése lesz Szegeden, amin nagy eséllyel nem fogok megjelenni. De majd fészbukon kívánok neki jókat, gondolom, s rámegyek az adatlapjára. S ott az van, h szülinapjára azt kéri, h adakozzunk egy szervezetnek, aminek a céljai hozzá közel állnak. S hogy össze is gyűjtötte a leglényegesebb infókat róluk. Rákatt, svédül van. (M. nem beszél nyelveket, tehát a 'gyűjtöttem infokat' másolt egyenszöveg.) Na mindegy, gondolom, ez M. nemesebbik énje, rávall, h ilyesmit kér a szülinapjára. S csak miután kilépek, áll meg bennem az ütő: az a nevük, h SUICIDE zero. egy öngyilkosság megelőző (stockholmi) szervezet.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!