Fura vers a csendről
Léptem tör a csendből darabot,
s elgurul az út kövén,
az árok mélyén meglapul,
hová nem jut el a fény.
Sötétből csend szökik szárba,
kúszik, teste végtelen,
ága bogas ágvilláján
fészket rak a félelem.
Hangtalanul reszket az éj,
tenyerében fénydió,
felhők jönnek összetörni
a villám hangja koppanó.
Fénydiónak minden húsa
lábam elé lepereg,
a csend sebét összehúzza,
amely sántán elbiceg.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2024-02-20 19:22:34
Utolsó módosítás ideje: 2024-02-20 19:22:34
