Májusi csend



Rózsám szirmai rejtik el
az alkony utolsó fényeit,
a hang lassan letérdepel,
fűközt a szavak már nem lelik.

Csend jár, zsebében nesz motoz,
egy csillag pillája kéken rebeg,
kacsint a fenyőről egy  zöld toboz,
de árnyékot vetnek rá  a fellegek.

Hallgatom a csendet, s beszél,
hozzám bújik, lágyan ölel,
hársvirág illatát hozza a szél,
rég voltam a békéhez ily közel.

A csend egy nagy meleg tenyér,
lassan ráhajtom őszülő fejem,
szívemben  csak andalog  a vér,
talán a halál lehet pont ilyen.

Lélegzet oson, a szív néha üt
csend bennem és mindenütt
körbezár az árny és a fény
ma a világ mindene enyém.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-05-16 22:15:10
Utolsó módosítás ideje: 2024-05-16 22:15:10