A mellettünk lévő telken, ahol kiskecskék ugráltak valaha egy keretétől fosztott ajtón, új ház épül pár hónapja. Szól a rádió munka közben. Csupa mai sláger. De mikor tegnap jövök haza azt hallom, hogy 'Ájj, csiki, csiki...'. Palya Bea. Elindul a szám mosolyra, de még nem ér el odáig, mikor az egyik munkás határozott mozdulattal lecsavarja a rádiót. 'Nekem ne csikizz itt' Mindennemű kultúrát kivet a nép egészséges immunrendszere.
** 8. osztályos lányomék elkezdték Radnótit. Időmértékes verselés, hexameter. Az utóbbiról azt mondja a tanár úr, akit tavaly ki is tüntettek, helyben meg zseniként van számon tartva: "És ezt is elvennék tőlünk a migránsok."
a sok belehalás után arra jöttem rá már egy ideje, hogy szégyen, nem szégyen én nem is szerettelek tudod, persze, dehogy, minden társalgásunk képzelt most épp szívességből 5 évvel ezelőtti fotók közt kellett keresnem ki se nagyítottalak annyira nyilvánvaló hogy közöm semmi annyira nem érdekel de ez azt hiszem valamennyi szerelmemről elmondható nagyon tudtam volna szeretni, ennyi tény, igen, mint az a Bovary spiné, szar ügy, tényleg, hogy ennyi lett belőle.
Tegnap voltam állásinterjún. Két tannyelvű képzés, csak szakgimnázium, legalább egy év, kölcsönös elégedettség esetén hosszabbítanak. 10-re érettségi, 11-re nyelvvizsga, 12-re 60%-os emelt érettségi az elvárás. Mármint hogy hozzam ki belőlük. Merőben más, mint amit most csinálok. És minden tényleg tök jó is lenne, ha a testemnek nem pont tegnap kellett volna már megint jelezni, h lehet, h meg se érem.
+++
a furcsán kifényesedett utcán a sötétben ébren kihallani a sorsom dobbanásait
Várom, hogy valaki majd megment. Akkor elengedem magam, és mielőtt leesnék, valaki majd ott lesz. Valaki, aki a mozdulataimat - akár a hajam szálait- számon tartja. Belerakom az életem a tenyerébe. Mire ő, mint egy hátizsákot, rám visszacsatolja. Éppen olyan ősz lesz, mint ez. Elbolyongunk benne. Mire hazaérünk, mindenem merő csatak. És eleven, reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig élő.
Nem mondom, h meglepett, h azzal, h ott hagytam az előző állásom, elvesztettem az embereket, akik ott a barátaimnak tűntek. Úgy tűnt, sokat tettem értük, megvédtem őket, mikor az állásuk ingott, ilyesmi. Képviseltem érdekeik, ütköztem miattuk. Már amikor elbúcsúztattak nagyon rosszul éreztem magam. Kilógott a lóláb, h most, h már semmi hasznom nem veszik, nem tudnak mit kezdeni velem. Kínos látszat volt, nem is azok lettek meghívva, akiknek örültem volna, hanem a 'brancs'. Kisiklik ez a kezemből, pedig csak innen, külső pespektívából világos: az életem kudarc, és így, h megint csak szál magamnak kéne megoldani, miközben a testem totál kezd cserben hagyni (még mindig nincs fogam, 2 hete nem tudok meggyógyulni és 9. napja vérzek, 10 kilót fogytam október óta) semmi biztatót nem látok magam előtt. Nincs erőm, h ebből még bármi jót kihozzak. Csak pusztulás van. Az a hely, ahol most dolgozom, bárkit tönkre tenne. Rendszeresen olvasom az oktatással kapcsolatos cikkeket, tanulmáyokat, meg, persze, a pálya széléről benyögött sok-sok okosságot. Az van, h én csinálom. És látok, mert nyitva van a két szemem. Azt is látom, mondjuk, h a kollégáim tényleg rasszisták. Nem olyan durván, ahogy emberjogi aktikisták gondolnák. Csak rossz következtetéseket vonnak le. Ott van pl a napköziben 10 kettes magatartású gyerek, aki nem hagyja a többit sem dolgozni. Az iskola egyharmada halmozottan hátrányos helyzetű, sok az értelmi fogyatékos. Ezeket úgy integrálják, h nem lettek rá felkészítve, hogy is kéne azt csinálni. Az eredmény tragikus. És akkor hallom a kolléganőt, h ebből azt vonja le, h mert a cigányok reménytelenek. Függetlenül attól, h ezek közül a gyerekek közül jó néhány nem cigány, illetve h jó néhány olyan roma gyerek jár az iskolába, akit öröm tanítani. Tudom, mert csinálom. Az emberek néha szó szerint nem látnak a szemüktől. Az egyéb barátaimból is kifogytam. Azt hiszem, ideje kimondanom, h M., 17 éves korom óta hivatalos legjobb barátnőm, akinek egy időben a családot is pótoltam, miután mindenkije meghalt, akinek több, mint 20 évig asszisztáltam a depressziójához, nem a barátom többé. A szerepemet (megmentő) betöltötte mással, mivel annyi bajom van mostanság, h nem fért be, a rendszeres megmentés. Egyedül vagyok. Ha vmi valódit akartam, tessék. (Külön vicc, h most látom, milyen kódot dobott a gép: 'used' (and thrown away.))
De makacsul szerethetőnek akarom látni. Muszáj, h maradjon ott a szoba sarkában egy meleg folt, kedves öreg néne. Nem, nem boszorkány, nem látom meg a lárvaszerű bőrt, csak a pirosítót, nem akarom meghallani azt a csikordulást a hangja mélyén, nem akarom tudni, ki ez a maskara igazából, ez az én egyetlen menedéken ebben a sűrű, sötét rengetegben, mert akkor nem tudnám tovább titkolni azt, hogy én itt mit vagyok.
Csütörtök délután kaptam egy állásajánlatot. Középiskola, lakhelyemtől 22 km-re keletre. A kéttannyelvű képzésbe hívnak, ami szakmailag állati vonzó, persze, de az iskola vmi ált isk, szakközép (értsd: régi szakmunkásképző) kombó, ha egyszer bekerül az ember, beoszthatják bárhova. A kísérteties, vagy csak rögmagyarvalós része viszont, h azért van szükségük tanárra, mert aug 22-én felállt a munkaközösségvezetőjük és otthagyta őket. Pont mint én. A miért kérdésre azt mondta az úr, h szakmailag sokat veszített vele az iskola, de nagyon nehéz ember volt az illető. Nagyon jól el tudom képzelni a volt főnökömet, amint ugyanezt mondja távozásom indokaként. Szal könnyen lehet, h az a vége, h csak azért álltam fel, h a végén ugyanoda jussak. Mert nincs jobb. Nincs?
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
