NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2024-04-28 06:34 Összes olvasás: 63884677. | [tulajdonos]: ... | 2020-12-16 19:36 | Szécsi Margit
A Visszafelé Olvasott Könyv
Kezdetben volt a mozdulatlan Minden s fölötte az Úr lelke lebegett, de én mondom: nem lesz alatt s fölött, középpont sem lesz, s a Zenít s Nadír eldől akár a céltalan kilőtt nyíl s amint kezdetben volt: úgy lesz a Minden. Még ami van: önmagára hasonlít. Ma éjjel s még egy percig: rózsa a rózsa. Még a halál egyértelmű, mert ordas az ordas s a fogak arkangyali fehére tudjuk hogy fenyegetés. De már a vásáron-vett föltaláló - a legjobb atya, anyjának hű fia - a robbanó lepkét megtervezi, s lesz a végzet jelképe: Angeli Morpho és tücsök, lárva, és selyem-gubó. Nem lesz többé tej a tej, és nem lesz méz a méz. Urak kutyája, hatalom lakája, nem térsz le a flaszterról te sem - araszolva követ, kátrányt eszel, s köszöntöd szűkölve a világból ami még önmagára hasonlít. Üvöltő hattyúcsorda-álmaim úgy úsznak el az űrben - mint az álmok, mint minden ember mai álmai, beíratlan lapok, járatlan hómezők zászló-lapjai lebegnek fúvatlan szélben, félelmetlen bűnök, fehér halálok vérbosszú nélkül magukba-halnak haláltalanul, sütetlen lángliszt havazik szívemre, kókler vigécek, varánuszgyík-tokásak nyúzzák a Bárányt világ-borotvával, látcsövet a látnok szemgolyókra éjkő-üvegeset árulnak fenyegetőzve, és álmodni noha eltiltanak: csillag-ölő munkájuk bennetek kiált haldokló hattyúcsorda-álmaim. Korunk a vonzás halála. Kezünk szerelme az anyag iránt, kezünk egymáshoz-fűződő szerelme, az állatok szerelme, a dzsungel egymást-evő, egymást-szülő szerelme szétszakad. Üzletkötések rabbat-nullái, ropogó számsorok, rabbik, papok, rabonbánok, Jézus meg Barabbás, Allah-kiáltás, rémítő Hallelúja, hang és test szobor-csoportja zuhan az égbe, szétporlad a hang és szétporlad a por, és pártütő lesz a tömegvonzás, a mikró-csillagok égitestté-ölelkező szerelme: szemünk előtt a por-farkú Napok akár a bontás téglái, úgy zuhognak el s mi bámulunk a rengő élet-házban ha eljő a vonzás halála. S midőn eléri a lágy robbanás a te gyönyörű kezeidet, ős-mintáit az emberi kéznek, sebekre és margarétákra-érzékeny írral-tapintó kezeidet, hajakkal és táltos-sörénnyel ismerős kezeidet, a szellem bajnok legényeit, ének-doboló, véreddel-képíró kezeidet, világ-babát világos holdnál elringató kezeidet, bölcső-faragó, barackfa-oltó, kenyéradó kezeidet, harang-kondító kezeidet, midőn ők bokszolnak a széthulló égen s verdesnek, süvöltő táltosi szárnyak a kavargó vetések, robogó tetők, bölcsők és babák tornádós roncsai fölött az értelmetlen csillagképek tumultusában: akkor kinyílik minden értelem s megérti a sívó anyag, mi veszett el, midőn kezeidhez elér a robbanás. A végső mozgás a menekülés lesz. Noé-bárkát a mennyben sem találunk és nem lesz menny, nem lesz honnan hova, rekord-mintái a felbomló anyagnak foszlanak a semmi fotonjaivá, s a semmi sehova vándorol rémületével, s az anyag egyenletes eloszlása megvalósul. Leszünk: a Mindenütt Jelenvalók. Szétrombolt testünk, világunk mindenütt lebeg, betöltünk mindeneket akár az isten, mindenki minden helyen létezik és mint az isten szétlebeg de nem hat. Tengerek, gyönyörű rozsvetések, Galamb meg Olajág, Anyánk Köténye, Tisztaság fogalma, a világ véres fogsorát sikáló élő fogkefe, jóságért sápadó szájunk, az énekes és maga az ének: isten-baromként dermed Minden Helyen. S kik vérünkön akartak lenni cárok és nérók, urán-uralkodók: ők is úristenként a felrobbant időben így lesznek Mindenütt Jelenvalók. Köszöntöm azért az életet mai létében, a hidrogén csodáit, kő-süteményeit világanyánknak: a hegyeket s a gömbölyűre-görgetett követ. Köszöntöm az Özönvizet, első bús remekét a pusztulásnak, s a Gondolat királyi iker-párját: vetélt Istent és vetélt Csillagot. Vonzatlan álmok a vonzatlan űrben: ragyogjatok fehéren, álmaim, havakban, mert az utolsó szín a fehér lesz, keverék-színe vörösen-izzó vágynak, fekete bűnnek, rideg-kék erélynek. Ha a forgás minden színt megkever, fehér marad a forgatag, ha meghal - Jósok, jövők, táguló hópor-testek: ragyogjatok fehéren álmaim. Énekeim, úgy készüljetek hogy el-nem-mondható lesz ami lesz, hogy szájára nem vesz tündöklő Díva, hangtalan lesz a létetlen lét, s a kaszás, ama Kaszás fehér bordái pengve szétomolnak mert nem lesz ami meghaljon, nem lesz többé mellkas, nem dobog átdöfhető szív, a szív, a vércsillag, világnyi por lesz, széthullónak szülessen minden ének. A Visszafelé Olvasott Könyv tartalma rettentően megvalósul, minden hely foglalt lesz a semmiben s nem vész el semmi: ott szunnyad a mozgás, bölcsőnk, koporsónk, vágyunk, mindenünk, angyal-pupillánk miriád fotonban, s a vak sugárzás betölt mindeneket. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|