NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 02:10 Összes olvasás: 63801| 214. | [tulajdonos]: F. Pessoa-Kétségek könyve | 2018-08-17 00:01 | Én is nagyon kedvelem ezt az írást F. Pessoától:
"Ma váratlanul képtelen és igaz élményben volt részem. Egy belsõ villámlás
ráébresztett arra, hogy nem vagyok senki. Senki, egyáltalán senki. Amikor
felragyogott a villámfény, az, amirõl azt hittem, hogy város, kopár síkságnak
bizonyult; és a baljós fényességben, amely megmutatott önmagamnak,
nem látszott égbolt felette. Megfosztottak attól, hogy létezhessek, még mielõtt
a világ megszületik. Ha újra testet kellett öltenem, önmagam nélkül öltöttem
testet, nem öltöttem testet.
Egy nem létezõ település határvidéke vagyok, terjengõs kommentár egy
meg nem írt könyvhöz. Senki, de senki nem vagyok. Nem tudok érezni, nem
tudok gondolkozni, nem tudok szeretni. Egy megírásra váró regény szereplõje
vagyok, és bár soha nem léteztem, tünékenyen és formátlanul bolyongok
egy olyan valakinek az álmaiban, aki soha nem volt képes megformálni.
Szüntelenül gondolkodom, szüntelenül érzek; a gondolataimban nincs
meggondolás, az érzéseimben nincsen érzelem. Áthullva a fönti csapóajtón,
zuhanok lefelé a határtalan ûrön keresztül, iránytalan, végtelen, testetlen
zuhanásban. A lelkem sötét maelström, roppant forgószél valami üresség
körül, végtelen óceán örvénylése egy semmiben megnyíló lyuk körül, és a
vízben, amely sokkal inkább kavargás, mint víz, ott sodródik minden benyomás,
amit szemmel és füllel felfogtam a világból – házak, arcok, könyvek,
ládák, dallamtöredékek és hangfoszlányok ûzik-kergetik egymást fenyegetõ
és fékevesztett körforgásban.
És én, valóságosan én vagyok ennek az egésznek nem létezõ, csupán a
mélység geometriája által megsejthetõ középpontja; az a semmi vagyok, amely
körül ez az örvénylõ mozgás kereng, csak hogy kerengjen, noha nincs semmiféle
középpontja, vagy csak annyiban, amennyiben minden körmozgásnak
van. Én, valóságosan én vagyok az oldalfalak nélküli, de az oldalfalak összetartó
erejét magamban hordozó kút, a minden középpontja, amely körül a
semmi forog.
És magamban õrzöm, akárha a pokol maga kacagna, bár az ördögök
nemzetsége ezen nem fakad kacajra, a halott világmindenség károgó õrületét,
a fizikai tér körben forgó tetemét, valamennyi világ végét, amely alaktalanul,
oda nem illõen, feketén hánykolódik a szélben, Isten nélkül, amely
megalkotta volna, önmaga nélkül, amely a homályok homályában kereng,
lehetetlenül, egyetlenként, a mindenként.
Tudhassunk gondolkodni! Tudhassunk érezni!
Anyám nagyon korán meghalt, nem ismerhettem õt…"
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
