DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2843 szerző 38732 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

P. Ábri Judit: Hála a szerelemért
Tóth János Janus: Hervadó kokárda
Tóth János Janus: Nyárvég
Tóth Gabriella: Puff neki
Tóth Gabriella: Ritka fillér
Tóth Gabriella: vacak
Tóth Gabriella: közöny
Filip Tamás: Leltárhiány
Filip Tamás: Pálma
Filip Tamás: Állásinterjú
FRISS FÓRUMOK

Gyurcsi - Zalán György 8 órája
Vezsenyi Ildikó 9 órája
Csurgay Kristóf 17 órája
Cservinka Dávid 17 órája
Ötvös Németh Edit 21 órája
P. Ábri Judit 23 órája
Kiss-Teleki Rita 1 napja
Szakállas Zsolt 1 napja
Busznyák Imre 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Farkas György 1 napja
Tóth Gabriella 2 napja
Karaffa Gyula 4 napja
Vasi Ferenc Zoltán 5 napja
Egry Artúr 6 napja
Gyors & Gyilkos 7 napja
Pálóczi Antal 9 napja
Filip Tamás 10 napja
DOKK_FAQ 12 napja
FRISS NAPLÓK

 PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 8 órája
Minimal Planet 10 órája
Gyurcsi 12 órája
az univerzum szélén 21 órája
A vádlottak padján 22 órája
Hetedíziglen 23 órája
Bátai Tibor 1 napja
Janus naplója 2 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 4 napja
mix 4 napja
Ötvös Németh Edit naplója 8 napja
négysorosok 8 napja
Zúzmara 9 napja
Bara 9 napja
nélküled 9 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 07:52 Összes olvasás: 63704

Korábbi hozzászólások:  
45. [tulajdonos]: művészet-e ledobni a textilt2018-02-15 12:32
ÓDA A TEGNAPI ÉS A HOLNAPI ASSZONYOKHOZ

(Vas István és Fekete Vince verse)

Vas István : Óda a tegnapi asszonyokhoz.

De szépek vagytok , tegnapi asszonyok!
Hamvadó szemetekben még néha felragyog
A régi büszkeség, amivel az első szeretőt
Vállaltátok papák-mamák, a világ vádja előtt,
Nem sütöttétek le a szemeteket, ahogy illett akkoriban,
És nem bújtattátok a szempillák fátylába démonian,
Ti először itt mifelénk, ti válogatott kevesek,
Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett,
A mi hitünkké, mely szemetekbe sütött, csalatatlan, fiatalon,
És a ti nézésetekből is a Remény, a Forradalom
Hivott bennünket, az ébredő, felszított Vággyal egy -
Ó, micsoda förtelmeket látott később a szemetek,
Micsoda rettegéseket, micsoda mocskot, hány halált,
Hány börtönön át őrizte nekünk megváltó mosolyát,
Mögötte hány holt férfi enyész, hány otthon füstölög,
De ma is hogy tud ragyogni még a romjaitok között,
És fiatalok boldog feje fölött ha összenéz szemünk,
Ma is, mint rég volt, vagy rég se volt, tudással telve ölelkezünk.

És utcán vagy hangversenyen, ha feltűntök, szembe velem,
A fejetek fölvetését már messziről megismerem,
Mert ilyet nem tudnak semmimód az édesek, a maiak,
A macskatekintetű puhák, a sejtelmesek, a démoniak,
A szemükbe hulló hajúak, a lankatag idegbabák,
Ahogy ti értettétek vívni a szerelem párbaját,
És az ősbuja bajvívásnak új értelmű kedvet adott
A tiszta, nagy homlok, a hátrasímult, gretagarbós hajatok,
Ahogy irodában is tudtatok ülni és állni a műhelyekben,
És tudtatok várni keményen, hívőn, hitetőn, töretlen,
A hegytetőn fölszegett fejjel megállni a hajnali szélben,
Az ágyban az új gyönyörökkel szembenézni merészen,
És tisztán a szennyben, a vészben, ti erősek, ti szépek!

Még ma is a tömegben megismerem, ha ti léptek,
Mert izmos lábatok ma is ruganyos még, ma se csoszog.
Mert ma is a jövőbe léptek, ti tegnapi asszonyok,
Mint amikor a lábatok föl, föl a csúcs felé
Kapaszkodott, tar ágakon átragyogó nap elé,
Vagy a lejtőn lefelé nagyokat szökellve rohant,
Vagy sílécen egyensúlyozott az ormótlan bakancs,
Mely kedvesebb volt a szívemnek, mint most a tűsarok,
S hogy tündöklött a lábatok, ti tegnapi asszonyok,
Mikor a Dunán, alkonyi fényben, a gurulópadoson
A deszkának feszült a hosszú szárkapocs izom,
És mennyiféle fáradtság gyűlt össze a lábatokban,
S hol mindenütt járt a lábatok, micsoda sarakban, táborokban,
És fáradt lábatokkal is hogyan karoltatok -
Az erőtök is micsoda gyönyör volt, ti tegnapi asszonyok!

És hányunkat karoltatok, ti tegnapi asszonyok?
Milyen szomorú társaság, ha visszagondolok!
Mindegyitekhez milyen szeretők tartoztak, micsoda férjek,
Kik innen-onnan, amíg lehetett, hozzátok visszatértek!
Társaim, hova tűntetek, ti tegnapi férfiak?
Milyen sírok temettek el, milyen börtönfalak?
Milyen vesztőhely várt titeket, miféle új gyalázató tűz?
Miféle titkos kapcsolat az, mely minket összefűz?
Nekem testvérem mind, aki titeket szeretett,
Ti tegnapi, bátor asszonyok, mind, aki veletek
Akart új életbe kezdeni, nem ahogy adatott:
Ahogy ti tudtátok élni a szépet, ti tegnapi asszonyok.
Csak értetek volt szép a kalandos, kurta átmenet,
Mert szebben éltünk, mi tegnapiak, mint ahogy lehetett.

Ezért hiszem, hogy a föld alá nagyobb kincs soha nem jutott,
Mint mikor lekerülnek oda csontjaitok,
A tatár koponyák, a buksi fejek, vagy a különös keletiek,
A lábszárcsontok, a csodatudó újjak, csigolyák, perecek.
S aki közületek oda rég lekerült, mikor virágban állt,
Azóta átragyogott idefönt minden homályt
S a szépségből, a tegnapiból, nem tudom, mi maradt,
De felsugárzik titkosan, mint földalatti nap.

FEKETE VINCE:

Óda a holnapi asszonyokhoz

(Vas István emlékére Tóth Krisztinának)

Hol vagytok, ó, ti drága holnapi asszonyok,
és hol van fénytelen szemetek,
melyben, mint napnyugvásban izzón
még felragyog tegnapi tüzetek?
Még csak harminc, még csak
negyvenévesek, sejtelmesek, puhák,
kedvesek, hol van meggyötört
arcotok, szarkalábas szemetek?
Elnézem még izmos, ruganyos
lábatok, a még-még elfogadható
feneket, a szülés után kicsit
meglöttyedt melleket,
nézem egyre fakuló fényetek,
ó, ti drága harminc- vagy
negyvenévesek.

Ó, ti drága holnapi asszonyok,
ti majdani zsémbesek,
majdani hervatagok,
Lillák, Annák, Júliák,
Flórák, Ginák, Erzsébetek,
ti, hűek, és ti hűtlenek,
ragaszkodók, ellenségesek,
szeretők, és szeretni képtelenek,
ma még harminc, holnap negyven,
aztán már lassan ötvenévesek,
fáradtak, fásultak, viseltesek.
Benne vagytok
minden vasalónyomban,
minden kimosott ingben,
zokniban, és minden ízben,
minden falatunkban,
hajunk hosszában, stuccolt
barkónkban, bajuszunkban.
Ó, ti drága holnapi asszonyok,
csontjaink mellé kerülnek majd
a csontjaitok, s boldogok
lesztek velünk, mint mikor
nyugodtak voltunk és fiatalok,
és szerelmesek.

(A képen Hyman Bloom: The Old Woman)



Olvasói hozzászólások nélkül
44. Vezsenyi Ildikó: KZ-oratórium2018-02-15 12:11
S hogy miért 7?
Mert az, olyan mágikus szám.
Mint a népmesében, a hét fejű sárkány.

Olvasói hozzászólások nélkül
43. Vezsenyi Ildikó: Hét kocka2018-02-15 12:08
Az első kocka a fogantatás, vagy öntudatra ébredés előtti, az utolsó, a halál utáni. Legtöbbünk számára mindegyik ismeretlen.
Hogy miért kockák? Mert az élet, láthatóan, három dimenzióban zajlik. Talán. Nekem ezek jutottak eszembe.
Egyébként a Nagyvárosi ikonokat középiskolás koromban forgattam nagy szeretettel. Abban olvastam ezt a verset. Meg van nekem is.

42. [tulajdonos]: enmagunk előtt is2018-02-15 11:19
József Attila: IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadits meg a gonosztól.
Akarom.
1924 nyara

41. [tulajdonos]: miről szól a vers2018-02-14 23:39
„Hét kocka van.
Az elsőt nem tudom.
A második: utak és messzeség.
A harmadikban katonák.
A negyedik kockában mi vagyunk.
Az ötödikben: éhség és kenyér.
A hatodik kockában csönd van.
A hetedik kockát nem ismerem.”

(Pilinszky János: KZ-oratórium-részlet)

Olvasói hozzászólások nélkül
40. Vezsenyi Ildikó: Történet a szerelemről2018-02-14 16:43
A legkedvesebb nekem. A legszebb szerelmes történetnek tartom.

39. [tulajdonos]: mintha2018-02-14 16:38
– A sivatagból jöttél?
– Áthajtottam a homokon.
– És megégetett a nap?
– Rám sütött.
– És betemetett a szél?
– Rám fújt.
Hosszú ideig hallgattak.
– Mintha panaszkodtál volna – szólalt meg végül a bozót remetéje.
Akár egy dobra ütöttek volna, úgy támadt a lányra ez a hang. Súlyosan, nagyon telten.
– Én? – riadt fel Szávitri. – Panaszkodtam?
– Mintha panaszkodtál volna, hogy a bozót beléd karmolt.
– Egyetlen szavammal sem akartam panaszkodni.
– De az arcod véres!
A remete hangja megrovó és szigorú volt. Szávitri bűnbánóan lehajtotta fejét.
– Elfelejtettem letörülni.
– És azt mondtad: a szél rád fújt, a nap rád sütött. A bőrödben, a gyulladt szemedben van a panasz. Tanuld meg az alázatot, lányom. Alázatosnak, sokkal alázatosabbnak kell lenned, különben a nap még tüzesebben fog égetni, s a szél még jobban megperzsel. Feledkezz meg a testről, feledkezz meg a fájdalomról. És ha a tüske hegyes, saját magad szúrd a bőröd alá. A bozót remetéje ekkor elhallgatott. Úgy hallgatott, mintha késsel metszette volna el a szavát. Lefeküdt, többé egy szót sem szólt.

(Illés Endre „Szávitri”-jéből)

Olvasói hozzászólások nélkül
38. Vezsenyi Ildikó: kívülről szemlélve2018-02-13 14:42
Világéletemben gyűlöltem a sejtelmes minősítgetéseket, az ítélkezéseket., a fölényeskedő kiszólákosat a sánc mögül. Embergyűlöletről vallanak. Ha magamban fedeztem fel, magamban is.

37. [tulajdonos]: fear/joy of missing out2018-02-13 13:48
Ha a világ darabjaira hull, „én kellek hozzá, hogy összerakjam”?

Nehéz nem beszállni a világ-visszazökkentő műveletbe. Író-alkotó embernek különösen.

Meg kellene próbálni néha (gyakran) mégis. A beavatkozásról való lemaradás félelme helyett megélni a távolmaradás örömét. Nem felejtve, hogy fél lábbal muszáj mindig a tudatlanság törpéin taposni.

Olvasói hozzászólások nélkül
36. weinberger: lebeg[tulajdonos]: lebegő szigetek -urók2018-02-13 13:21
Érdekes a bejegyzés szóhasználata. Ha jól emlékszem nagyon régről a fizikai definíciókra, akkor a lebegés - úszás - felszínre kerülés - elmerülés jelensége a két érintett közeg relatív sűrűségétől (régebbi szóval: fajsúlyától) függ. Konkrét példával: Ha egy szilárd tárgy és egy folyadék sűrűsége azonos, akkor bármilyen mélyre nyomjuk le a tárgyat, az ott marad. Ha a tárgy sűrűsége kisebb, akkor a lenyomás után a felszínre jön. Ha nagyobb a sűrűsége, akkor elmerül. Ha viszont a "tárgy" képes megfelelő módon energiát közölni a folyadékkal (például csapkod a végtagjaival vagy van egy működő csavarlapátja), akkor hiába nagyobb a sűrűsége, akkor is képes a felszínre kerülni és a felszínen maradni. Persze a köznapi beszéd eltér a tudományostól, úgyhogy a bejegyzésben való használata rendben van.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-04-18 08:29 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-04-26 08:09       ÚJ bírálandokk-VERS: Filip Tamás A torony szavai
2024-04-26 00:05   Új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2024-04-25 23:26   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
2024-04-25 22:18   új fórumbejegyzés: Vezsenyi Ildikó
2024-04-25 21:47   Napló: Minimal Planet
2024-04-25 19:45   Napló: Gyurcsi
2024-04-25 14:45   Új fórumbejegyzés: Csurgay Kristóf
2024-04-25 14:27   új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2024-04-25 14:23   új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2024-04-25 14:16   Napló: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE