Jó reggelt, Őféregsége! Rögvest bebizonyítom, hogy a vádlott tanúk előtt felfedte: érzései vannak. Úgy is mondhatnám, emberi érzései. Ez nem lesz jó!
Szólítsák a tanárt!
Megmondtam, nem lesz ennek jó vége, bíró úr. Ha csak rajtam állt volna, én móresre tanítom. De kezem kötve volt. A széplelkek és művészek miatt futni kellett hagynom. De ma megkapja, mi jár!
Őrült, komplett eszement vagyok, őrült. Meg vagyok huzatva. Biztos nincs ki mind a négy kerekem. Őrült, elment az esze, komplett őrült.
Na, te szemét, most megkaptad. Remélem, eldobják a kulcsot. Nem ártott volna néha elbeszélgetnünk, de nem! A magad útját jártad. Újabb otthonokat feldúltál-e? Öt percet adjon, Őféregsége, négyszemközt!
Kicsim! Gyere, kicsim, anyucikád hadd öleljen át! Uram, minden vágyam az volt, sose jusson bajba. Csak tudnám, miért ment el tőlem. Bíró uram, haza hadd vigyem!
Őrült, teljesen lökött vagyok, őrült. Rácsos az ablak. Biztos volt itt egy ajtó a falban, mikor bejöttem. Őrült, teljesen lökött, komplett őrült!
A tényállás a bíróság előtt teljesen világos, az esküdtszéknek nem is kell összeülnie. Mióta bíró vagyok, soha senkit sem láttam, ki jobban megérdemelte, hogy a törvény lesújtson rá. A vádlott olyan álnok volt a nejéhez és az anyjához, legszívesebben tüstént lefosnám. De mivel elárulta, hogy fél, és mitől, az ítélet: álljon védtelen a többiek előtt!
Kérdés, hogy a meg nem érintés esetén az író vagy az olvasó készülékében van-e a hiba? ;-) A probléma akkor adódik, ha a hibás készülékű olvasó egyben szerki is, ami itt a dokkon azért elég sűrűn előfordul(t már)... ;-)
"... minden szöveget átengedek magamon, amelyben felfedezni vélek akár csak hangyányi költészetet is, és onnantól már nincs szívem szőrözni–szálazni a gyarlóságait. Ha viszont bármely okból nem érint meg a szöveg, nem keresek rá magyarázatot, egyszerűen tudomásul veszem, hogy mindketten így jártunk – én a verssel, szerzője pedig velem." (Bátai Tibor naplóbejegyzése)
"A lacibácsik tudták, hogy én idegen vagyok, hogy nekem csak egy dolog van a kezemben: saját magam. Az vagyok, ami magamtól lenni tudok, nem örökölök a nagymamától lakást, az lesz az otthonom, amit megteremtek. Az idegenségből létfélelem és életakarás fakad, s e kettő torzulása az asszimiláns devianciája: a gyávaság és az akarnokság.
Az asszimiláns persze nem vidéki, nem keresztény, zsidó, szlovákiai magyar vagy egy fekete, aki az orvosi után itt maradt egy lány miatt, az asszimiláns jöhet a XIII. kerületből vagy Kolozsvárról, érkezhet Miskolcról Budapestre, Budapestről New Yorkba, lehetnek a szülei értelmiségiek, vagy olyanok, akik elhagyták őt gyerekkorában, és nevelőotthonban nőtt föl. Az asszimiláns egyetlen átfogó jellemzője, hogy kívülről jön, s ebből adódnak számukra általános érvényű gondok, és persze specifikusak, hisz nem ugyanaz egy tóratekercset vagy egy vetőgépet vagy egy cigánytelepi múltat összeegyeztetni az aktuális jelennel, és lenyomni az új környezet torkán."
