NAPLÓK: czékmány sándor DOKK-lét Legutóbbi olvasó: 2026-05-10 18:45 Összes olvasás: 11879| 46. | [tulajdonos]: borsó a falon | 2018-09-14 21:14 |
__nem szószerint: „jobban gyűlölnek engem, mint ahogy szeretik a hazánkat”
ébredéskor nincs fény, csak görcsös fejfájás.
szeretnék minél előbb találkozni magammal,
de mostanában egyre nehezebben, és egyre ritkábban
sikerül.
előbb a katonaság érkezik meg, gúlákba
rakják fegyvereiket, és várakoznak. nem tapasztalni
köztük félelmet, bíznak a parancsnok
ítélőképességében, bíznak betanított mozdulataik
szükségszerű hatékonyságában. amikor és amennyiben.
bár titokban mindegyikükben ott van,
hogy talán mégsem.
hogy nem lesz szükség elkötelezettségük
bizonyítására.
arra, amiről biztosan tudják, hogy nincs, de
tökéletes biztonsággal mutatható volt vele
a létező valóság bármelyik lehetséges változata
hadmozdulati gyakorlataikon.
a ma reggel is pontosan úgy hasogatja piszlicsáré
szavakká a gondolataimat,
mint tegnap.
már nincs bennem semmi méltóság. ellenállni
talán csak akkor tudnék, ha betaníthatnám a maradék
időm
a visszaszámlálás eltörlésére.
vér és sikoltozás nélküli
figyelemmel az eseménysorozat felé úgy,
mintha passiójáték lenne, apály és
dagály egyidejű
applikációja a nézőpontváltozás nélküli térben.
tételezem most, hogy a tizedik emeleten vagyok,
és sejtelmem sincs, hogy mikor, hogyan és
miért vergődtem fel idáig.
és arról sincs, hogyan kerülök le innen.
bámulom magam, mintha
ma találkoztunk volna először, és
végtelenített ködfátyol takarná el előlem a jövőt,
beleértve a mélységet is,
ahová szükségszerűen vissza kell majd érkeznem,
még akkor is, ha folyamatosan felfelé kell néznem,
kihasználva szédüléseim felhajtóerejét.
vetemedő házfalak alattam,
ki-kipattanó ablakaikban függönyként lengő
tapétakiáltványok.
halványodó ébredésnyomok
a nem létező földszint takarásában,
amikor megérkezünk.
| |
| 45. | [tulajdonos]: becsengetés | 2018-09-04 16:23 |
aztán jönnek majd az arra illetékesek,
és megtanítanak bennünket,
hogyan kell megvédeni illetékességünket.
bármivel.
akár a puszta kezünkkel is,
ha más nincs.
és miután jól megtanítottak bennünket
mindenféle harci cselekmény felismerésére
és elhárítására,
kijelölik azt a terepet,
ahol másokat szeretni önpusztító tévedés
lenne.
a mások nem lehetnek mi,
mert szerintük mi vagyunk a mások,
és erre a súlyos tévedésükre azonnal, és
a lehető leghatározottabban
fel kell hívni a figyelmüket.
a védelem
hangsúlyos szó,
jelentsen is bármit egy adott cselekmény közegében.
ha a központi tévedés
olyan lenne, mint egy nyitott seb,
bármit elkövethetnek velünk a mások.
így a velünk elkövethető bármi elhárításának érdekében,
azonnal alkalmazni kell majd a harcicselekmények órán
elsajátított ismereteket.
elsődleges tennivaló,
legyűrni arcunkról szeretetálarcainkat,
hogy láthatóvá váljon sziklaszilárd
gyűlöletünk.
ezzel nyilvánvalóvá válik számukra
-- reméljük,
és ezt csak úgy félremosolyogva jegyzem meg,
a mások számára reméljük --
önvédelmi akaratunk kikezdhetetlensége, és vele
az a természetes adottságunk is, hogy mi vagyunk azok,
akik bármit elkövethetnek másokkal.
hangsúlyozom, elvtársak,
önvédelemről van szó,
tehát bármit.
| |
| 44. | [tulajdonos]: ami már volt | 2018-08-30 00:18 |
ami már volt
mottó: Viga Vendel (korfoglalat)
legyen hát, mert másképp úgysem lesz
közönyös csend.
nincs kereszt. nincs semmi különös
azóta sem,
csak bolygó árnyalak
egy-két mellékes percben, és hamis
vagy hamisnak hitt szenvedése, amin
el-elkérődzik. látomásokat
próbál büfögni, de látod, megfagyott
ez is, mint annyi minden, mit
közel éreztünk. pedig
épp ragyogó napsütés, talán
az utolsó nyaram, utolsó fénye, hogy
most verset írok.
csendes, létező
apróság, mint mézes viszkivel
bélelt sör, hogy lásd,
mennyire hitvány
ízlésem lett azóta.
korral jár.
ez is.
lapos pillantás jobbra, aztán balra fel,
és ha azt hiszed, megúsztad,
felröhögsz,
mert látod középen sem jobb
a helyzeted.
pedig
„ragyog a nap az égen”
de te változatlanul
járdátlan oldalon bukdácsolod
szünetjeled.
így aztán nem lehet
„lenni vagy nem lenni”
ha sehol se vagy.
ha voltál.
a helyzet olyan egyszerű,
mint kitanult látomás,
ha csend.
ha felborzolt félelem.
ha kevés
a józan ész.
a vers.
a hátrahagyott szikkadás.
pedig ott semmi sincs.
kivéve talán önmagad,
ahogy Isten papoltat veled látszat bűnöket
a félig élő valahol semmiben, és remegsz is hozzá
tisztán, míg halott
szavakkal köszönt rád a pillanat. holott
minek.
holott nincs hova,
és nincs kiért,
és az ég is oly sivár.
| |
| 43. | [tulajdonos]: Furim és... | 2018-08-24 20:48 | | néha remélem, hogy én is onnan nézem, csak az az egyik bajom a sok közül, hogy nem mindig látom, pedighát kellene. Magam is, meg azt is, akit nézek. Olvasom néha Pálóczi (volt)barátom főemlősét, és rájöttem, hogy ha ő is más szögből nézné magát (és néznék őt), valószínűleg értékes esélykiegyenlítő kormánymegbízott lehetne: oktatást szervezni olyanoknak, akik hisznek abban, hogy érdemes, mert meg lehet tanítani az életet. De így csak: ehh!! | |
| 42. | [tulajdonos]: Furim és... | 2018-08-24 20:48 | | néha remélem, hogy én is onnan nézem, csak az az egyik bajom a sok közül, hogy nem mindig látom, pedighát kellene. Magam is, meg azt is, akit nézek. Olvasom néha Pálóczi (volt)barátom főemlősét, és rájöttem, hogy ha ő is más szögből nézné magát (és néznék őt), valószínűleg értékes esélykiegyenlítő kormánymegbízott lehetne: oktatást szervezni olyanoknak, akik hisznek abban, hogy érdemes, mert meg lehet tanítani az életet. De így csak: ehh!! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 41. | furim: re | [tulajdonos]: pár szó Fürim felé | 2018-08-24 16:22 | | Az egész vers is tetszik, de igazából az idézett három sorra reflektáltam. Nem gondolom, hogy a szétmálló barátságok érték nélküliek. Akkor már nem lenne semmim. Rájöttem, hogy máshonnan kell ezeket nézni... | |
| 40. | [tulajdonos]: pár szó Fürim felé | 2018-08-23 23:38 | Furim, ugye tudod, hogy ez metafora? mármint az egész vers a DOKKlégkörről szól (még a csekk-sétáltatás is:-)), ami csak annyiban én, hogy én is része vagyok ennek az egyre irracionálisabb világnak. nem véletlen a cím, és nem véletlen a zárókép sem. Persze, ha akarod, kivetítheted az egész országra, sőt, de lehet, valóban lehet úgy kezelni is, hogy a személyes élményanyagom, az általad idézett részben például: barátságok kötődtek, és mállottak szét, értéknélküli létezéseket hagyva maguk után (Czekmanek). De nem folytatom, ha akarod érteni úgyis érted, ha meg nem, akkor kár a szóért (és ez is benne van valahol). Pesszimista vers? Nem. Csak szeretné megmutatni, hogy néha mekkora barmok vagyunk, anélkül, hogy konkrétan utalna a konkrét hülyeségmodellekre. Jó lenne, ha egy Gyurcsi-féle összejövetel fel tudná oldani a sérelemgörcseinket, de nem fogja, de bízzunk benne, hogy talán egyszer mégis, és az árokká taposott útjainkat nem NER-buldózerek fogják kiegyengetni:-)) Ezt csak azért, mert megmosolyogtattál
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 39. | furim: re | [tulajdonos]: keretbe zárt utak | 2018-08-23 11:56 | Ez talált, süllyedt:)
:)
nem szívesen figyelem meg az embereket,
mert folyton kifelé haladnak belőlem, ahogy
én is kifelé haladok belőlük. | |
| 38. | [tulajdonos]: keretbe zárt utak | 2018-08-23 09:37 | mottó: „viga vendel, a halacska bocsánatos élete”
aug. 20 utáni második nap.
kánikula még mindig, és
esik.
nincs semmi kedvem hozzá, de mégis kimegyek.
muszáj,
fel kell adnom egy halom határidős csekket.
lejárt hatáidősek persze.
mint én is,
és mindenki, akit ismerek a környékünkön.
rég lefagyott terep ez,
a maga,
nehezen ugyan, de mégis beazonosítható,
hiányosságaival.
írhattam volna elveszettségnek is,
de miért túloznék, ha a valóságban inkább
holtág.
ittrekedt halak, sűrűsödő iszapban.
megszokta a túlélést az, aki még
be tudja fizetni a csekkjeit
a szinte semmire, a szinte semmiből.
nem bosszankodom.
amennyire lehet, behúzódom a mellettem elvonuló falakba,
mert miért is lógnék ki belőlük.
járművek, járókelők, én meg csak a magány
védettségében,
és ha eljutok a postáig,
elő kell majd szednem a laza, minden
akadályt könnyed mosollyal kikerülő
plakátarcom,
addig marad ez az enervált borotválatlan rutin,
az éppen sehová sem tartozni akarás
pillanatfelvételében.
mert tökmindegy, hogy pont most kiről mit
gondolok,
hogy gondolok-e egyáltalán bárkiről bármit is,
amikor a kényszerteendőim kizavarnak
az utcára,
kiszolgáltatva ezzel a lépésről lépésre változó
hangulatáramlatoknak.
nem szívesen figyelem meg az embereket,
mert folyton kifelé haladnak belőlem, ahogy
én is kifelé haladok belőlük.
látható az is,
magam látom benne,
hogy tisztában vagyok a fikció valószerűtlenségével.
tekintetterelő kirakatüvegek pásztázzák
az elém mosott utat.
okafogyott kérdések bukdácsolnak rajtuk,
mintha még mindig válaszokat gyűjtenének
elhibázott céljaim
értelmezéséhez,
bármennyire is nem hagyom, hogy elhatalmasodjon
rajtam a
mindenhiába orvosolhatatlan kábasága.
pedig terelhetőnek kellene lennem ma is.
forgatható, rugalmas világnézet
a homokos árokparton sínylődő gazon.
higgadt fel- és leszámolásokkal.
kisakkozva, hogy ki van kivel,
és alkalmazkodni megint az erősebb kutya teszthez:
figyelni a tisztbábok mozgását,
és figyelmen kívül hagyni a parasztbábok
stratégiai,
véletlenszerűen ismétlődő
mozaikrendeződéseit.
ilyenkor nem dühönghetsz,
nem káromkodhatsz, még félned sem szabad.
kiszámítod a teszthelyzet felületeit,
a behelyettesítés innentől már annyira könnyű, hogy
indokolatlan
az agresszivitás.
sőt.
önkárosító
lenne a
hiánytalan próbálkozások felületein napoztatott
joghézagok,
a kinekmiközehozzáhanekemjó alapelv átgondolása
az érvényesítési lehetőségek személyre szabott
korlátozási rendszerében,
mert arra a kérdésre,
hogy miért látom rossznak azt,
ami másoknak annyira jó, hogy nekem már nem számít,
nem érdemes válaszolni.
talán nincs is rá helyes válasz.
árkok vannak helyette,
és a munkarendbe állított buldózerek
kontúrjai
a kipufogógázzal telített világképben.
| |
| 37. | [tulajdonos]: héjlét | 2018-07-09 00:33 |
mit is tehetne mást,
ha már Jónásként született,
és szolgálni kívánt,
bár minden porcikája jelezte,
ezt ne,
köze hozzá semmi,
csak bajt hoz magára, ha kiáll,
és üvöltözve hirdeti,
ami talán bekövetkezik.
hinne-e neki bárki is?
ágáll ott a tömeg előtt.
bűnös csürhe vagytok!
mondja majd nekik,
és erre kérdezik egyesek:
csak nem rám gondolsz, te futóbolond?
kinek a nevében papolsz?
ki vagy te, hogy idetolod a pofád,
szavakból csomót kötsz a nyakunkba,
végigvonszolsz bennünket a piactéren,
ujjal mutogatsz ránk,
hogy nézzétek, mind ilyenek vagytok?
megvezetett barmok!
és ha igen, mi közöd hozzá?
betéptél nyavalyás?
miféle hazugságokat akarsz elhitetni velünk?
mi jól érezzük magunkat abban
ami a mi életünk, és te idejössz, és
valami sötét képmutató nevében fenyegetsz bennünket,
hogy lesz nemulass,
ha nem teljesítjük, amit kiugatott a szád.
ez a piactér itt a miénk!
szedd össze istened elszórt igéit,
és kotródj innen, ahonnan jöttél,
míg épp lábbal megteheted!
végiggondolta így százszor, és
szavai nyomán százszor pusztult el Ninive,
és már százegyedik alkalommal tápászkodott fel
a cetnyákos homokról,
amikor rádöbbent,
soha-soha nem merészkedett el
a piactérig,
és most sem fog.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
