DOKK

 
2773 szerző 35173 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Nagypál István
  Törless színe
Új maradandokkok

Szikora Erzsébet: intuíció
Bátai Tibor: szeméről a por
M. Szabó Mihály: Útelágazás (vált.)
Szilágyi Erzsébet: (haiku)
Bara Anna: elkerülhetetlen 1.0
Vajdics Anikó: Hajában sárga lepkék
Mészáros László: diadalmenet
Tiszai P Imre: Vakvágányon (2)
Seres László: Bűn-bak
Ilies Renáta: Egy fa panaszai
FRISS FÓRUMOK

M. Karácsonyi Bea 5 órája
Seres László 5 órája
Szigeti György 6 órája
M. Kiss Gábor 6 órája
Nagyító 7 órája
Szilovics Gergő Dávid 7 órája
Petz György 9 órája
Gyors & Gyilkos 9 órája
Dankó Tímea 9 órája
Mészáros Botond 10 órája
Karsai Dániel 12 órája
Vajdics Anikó 12 órája
Bakkné Szentesi Csilla 12 órája
Czechmeister Attila 13 órája
Végh Tamás 13 órája
Ilies Renáta 13 órája
DOKK_FAQ 13 órája
Duma György 18 órája
Kosztolányi Mária 1 napja
Hepp Béla 1 napja
FRISS NAPLÓK

 Sorrento 3 órája
czékmány sándor DOKK-lét 6 órája
Zúzmara 6 órája
Gyurcsi 6 órája
nemoda 12 órája
Árnyékszerkesztõség 14 órája
P 14 órája
Bara 17 órája
weinberger 18 órája
költői kérdések 18 órája
Seholsincs 19 órája
Conquistadores 1 napja
mix 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK
czékmány sándor DOKK-lét bloggernek 1 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.


NAPLÓK: czékmány sándor DOKK-lét
Legutóbbi olvasó: 2018-06-23 03:40 Összes olvasás: 2695

Korábbi hozzászólások:  
30. [tulajdonos]: döntött emlék2018-06-22 21:50
Sorrento
62.    [tulajdonos]: ó, mit találtam    2018-06-22 20:03
http://dokkpalyazat.blogspot.com/2009/11/czekmany-sandor-felrehullt-szavak.html

Te aztán alaposan kibabráltál velem. Már rég elfelejtettem ezeket, és most nézem, majd tíz év múlva, mint egy szégyenkező monomániás kakadu. Ez is onnan:

2009. NOVEMBER 29., VASÁRNAP
Czékmány Sándor: befejezhetetlen mondatok a humanizmusról _ avagy miért nem tudok politikai verset írni


tételezzük fel itt, a nagy semmi öblében, az egyetlen létező
akaratot.
a feltételezés céltalan.
itt elsősorban értelmezhetőségünk határa érdekelne.
az idő mint egy nyíló-csukódó fodrozódás.
a semmibe dobott anyag semmibe dobott anyagként viselkedik.
ott is, ahol lakom.
figyeli az egyetlen létező akarat jeleit.
a bogarak neszezésébe figyel.
és mert most ősz van, a falevelek színváltásaiba is.
az éppen eldübörgő kamion remegtette kék üvegpalackokban
nem érti ugyan a kék kékjét, ahogy
soha nem értette meg a falra akasztott kard nyelébe karcolt
kétésfél keresztet sem.
próbálja magát beletágítani a semmibe.
határokat vés ki belőle.
ezek a határok úgy viselkednek, mint ő.
sövényeket telepítenek maguk köré.
gondosan nyírva, borotválva az átláthatóságot.
a távoli háborúk most pontosan olyanok, mint a közeliek.
térben-időben összefolyó semmitmondások.
nagyapám neve egy kopott márványlapon.
sok kopott név fölött: hőseink.
kiknek a nevei.
kiknek a hősei.

félálomban nézzük már harmadszor ugyanazt a robbantást.
kihunyt tekintetek a kamerába.
kint sötétedik.
úgy szivárog át rajta a csend, mintha csak bennünk történne meg a semmi. kezemben könyv.
félszemem a tévén.
a barmok, mondom.
összecsukom a könyvet.
leugrom a videotékába egy vígjátékért.
öblítsük le az őrületet, mondanám,
de látom, hogy te már alszol
a kék vibrálással telt szobában.
száraz, kihunyt fényű tekintetek.
vannak, akik már gyűlölni se tudnak.
mert nincs szembekapható kit, és oka fogyottá vált számukra a hogyan is.
így csak ezek a zavarodott elpillantásaik maradtak.
akciósorozat.
műszar közt lecsorgó, nyers gyűlölet.
halántékmasszázs.
kitapogatott pulzusban vergődő szégyen.
globalizációs hablaty.
törvényekkel támogatott osztogató fosztogatás.
a magyar történelem legtitkosabb feljegyzései.
a riporter érezhetően felkészületlen.
de az is lehet, csak nem mer felkészültnek mutatkozni.
győzike. benkő.
ugyanaz, de már viktor.
spektrum.
éppen sztálin.
transzparensek egy másik adón.
„meddig tartja magában a magyar nő a szart…”
a többit nem látom, de el tudom képzelni.
utak hidak nélkül.
hidak utak nélkül.
„gerinctelen söpredék.”
„mocskok.”
„hazaárulók.”
dunakiliti.
valami régi téma.
mellette a frissen felmosott padló.
cigánygyűlölet.
kamerán végigcsorgó köpet.
gyűlölöm az altatót.
a májamat szétbaszó gyógyszereimet.
szeretem az életet.
a tejfehér lélegzetek mocorgó rendezgetését.
nagydarab fekete férfi ment el ma a kapunk előtt,
száján maszk, kenguruban négyhónapos kislány,
leállítjuk őket megcsodálni,
a férfi igazgatja a kislány napvédő kalapján a csipkéket.
esetlen, csodalátó érzés bennem.
visszaállítanám a halálbüntetést, hogy legalább a gyerekekre
lövöldöző vadászpuskás őrültjeinktől megszabaduljunk.
egy idő után belefárad az ember a túlélésbe.
gyűlölöm, hogy már nem csak nemzedékeket,
nem csak éveket, évszakokat, hónapokat, napokat,
hanem lassan órákat, perceket kell túlélnem.
gyűlölöm a hazudozó kilátástalanságot, a kilátástalan hazudozást.
már nem bízom abban sem, hogy ez másképpen is lehetne.
gyűlölöm a bankárokat, gyűlölöm a közhivatalok pofátlan tisztviselőit.
gyűlölöm azokat, akik meg akarnak győzni arról, hogy a szegénység
önhiba.
hogy mindenki hülye, aki nem gazdag.
gyűlölöm a felelőtlen országvezetést, mert felzabáltatták velünk
unokáink kenyerét.
eutanáziára kötelezném a nyugdíjasokat.
a gyógyíthatatlan betegeket.
kemoterápiát rendelnék el napalmmal, atommal.
igaz, az utóbbi már nem kemo, de legalább annyira
hatásos eszköz a túlburjánzó én-sejtek likvidálására.
xanax-szal tompítom le magam.
gyűlölöm azokat, akik gyűlöletes gondolatokra kényszerítenek.
gyűlölöm az öngyilkos merénylőket.
nem hiszek a hősiességükben.
gyűlölöm a mulasztásos törvénysértést.
a kiskapugyártó képviselőket.
gyűlölöm magam azért, mert
ostobán korruptnak tartom a törvényhozóinkat,
holott tudom, ez nem az a kategória, amibe
egy politikust be lehetne sorolni, azt is tudom,
hogy nem mind tisztességtelen, de azt is,
aki nem az, már rég nincs ott, vagy úgy ül
önmagát süppesztő gyűlöletében, mint én most
a monitor előtt.
gyűlöleteim szárnyatlanok
és pontosan arra alkalmasak, amire látszódnak.
háborúra.
totális önpusztításra.
bársonyos őszi fény a kerten.
a konyha felől zene.
wieniawski.
felszűrődő sültszalonna- és kávéillat.

29. [tulajdonos]: tól és eddig2018-05-31 15:00
Lévai Attila akinek nem inger című versére:



figyeli a sodrás irányát erősségét
az örvények jelzik ugyan a kettéhasított eget
amiről érezhetően nem akar tudomást venni
pontosabban
benne ül az egyik félben
de a másikat hagyja partra áramolni
a nap üres csónakként sodródik közte
és beszakadt hegyei között

elmondhatja hogy járt itt is
ott is
kert volt vagy templom
a fordított piramis
valószínűsíti hogy délibáb játszik vele
már megint
és temploma is többnyire sivatag
teles tele eldobált kőtáblákkal

érzékszerve még csakcsak rendben lenne
szélárnyékban veszteglő hajóként
szórakoztatja magát árnyék vitorláin

hogy létezik-e a közjólét
erről
alig alig
talán talán
semmit
de biztosan tudja hogy a létező kínálat
nem tér el az eddig megszokott
tól és eddig
ugyanazt zabálta


28. [tulajdonos]: túl és belül2018-05-28 14:04

néha egymásba érnek a szavak
felszínen tartva a folyamatosan süllyedő időt

látom bennük
ahogy nem marad rajtad semmi
letisztulsz
le
egészen a feleslegességig

egyre nehezebb leszek tőled

pedig mára csak kérdéseim maradtak
hideg
logikus színvallásokat
kereső kérdések

csomóvá merevedő ujjak
a márgásodó sziklafalon

**
a mélységnek itt nincs
nem is volt soha jelentősége
a zuhanásokban mért távolság
póráz
vehetném mentőkötélnek is
de nem az
mert meg-megrezdül rajta a gondviselés

**
vasárnap van kora reggel
nézem a híreket
valahol valamiféle világbajnokságra készülnek
körülötte
megkésett álmaiból
mint egy vers úgy épül fel a valóság
pazar látvány
pazar szállodák pazar játéktér pazar játékosoknak
a pazar játékhoz
a hozzá vezető úttól a közeli települést
magas kerítés takarja
pálinka és hányadékszagú térben
sovány kutyák és még soványabb malacok ténferegnek
asszonyok perlekednek
bebaszott férfiak üres tekintettel
mintegy kísérőzenéül
az omladozó
szakadt tetejű házak
feleslegessé vált holmik
például gödörnyi szarszínűiszap biciklitorzójába
komponálva

szociálkapitalizmus anno most
a szokások összetartanak bennünket akkor is
ha már elfelejtődtek


27. [tulajdonos]: túl és belül2018-05-28 14:04

néha egymásba érnek a szavak
felszínen tartva a folyamatosan süllyedő időt

látom bennük
ahogy nem marad rajtad semmi
letisztulsz
le
egészen a feleslegességig

egyre nehezebb leszek tőled

pedig mára csak kérdéseim maradtak
hideg
logikus színvallásokat
kereső kérdések

csomóvá merevedő ujjak
a márgásodó sziklafalon

**
a mélységnek itt nincs
nem is volt soha jelentősége
a zuhanásokban mért távolság
póráz
vehetném mentőkötélnek is
de nem az
mert meg-megrezdül rajta a gondviselés

**
vasárnap van kora reggel
nézem a híreket
valahol valamiféle világbajnokságra készülnek
körülötte
megkésett álmaiból
mint egy vers úgy épül fel a valóság
pazar látvány
pazar szállodák pazar játéktér pazar játékosoknak
a pazar játékhoz
a hozzá vezető úttól a közeli települést
magas kerítés takarja
pálinka és hányadékszagú térben
sovány kutyák és még soványabb malacok ténferegnek
asszonyok perlekednek
bebaszott férfiak üres tekintettel
mintegy kísérőzenéül
az omladozó
szakadt tetejű házak
feleslegessé vált holmik
például gödörnyi szarszínűiszap biciklitorzójába
komponálva

szociálkapitalizmus anno most
a szokások összetartanak bennünket akkor is
ha már elfelejtődtek


26. [tulajdonos]: dőlt betűk ürügyén2018-05-27 00:10
nem szeretem ha csend van körülöttem
iszaposak ilyenkor a vágyaim
körbeölelhetetlen nyiladékokkal a világra
amiken keresztül
úgy szüremlenek vissza a múlt történései
mintha mindig is csak zavaros gondolatok lettek volna
kitapintható érzések nélküli mocorgás
az érzéki toporgásban

nem szeretem amikor csak én vagyok én
élmények nélküli vak
a mindenki számára látható világomban
tükörről tükörre tévedt képemen
a dermedten figyelő tekintet
még nem tudja mit lát
de már rég kitalálta
hogy ott ahol bármit is lát
nincs semmi
a kínos
a szimmetriába rendezett gondolatkísérleteken kívül

nem szeretem ha zsarolással vádol
bárki is
ha rajtam visz keresztül az útja
tegye
de a nézőpontom ilyenkor sem változik
mert nincs
és mivel így csakis rajta keresztül láthatom magam
vita nélkül elfogadom hogy már
megint idegenné vált számomra egy arc
ami enyém kellett volna hogy legyen
közhelyes kérdéseim még lennének ugyan
de nem teszem fel őket
viszonyítási alapok nélkül
csak annyit látok most hogy fekete holló lett a nap


25. [tulajdonos]: gondolatok a semmi határán2018-05-26 00:39

nemvers vers


szeretem magam magyarázgatni
de mert az ember hajlamos megszeretni a maga magyarázatait
amikről később rendre kiderülhet
hogy szubjektív hülyeségek
döntésemben inkább csak a saját tűréshatáraimat mérlegeltem
megpróbáltam vele kikerülni
hogy az örkényi tót sorsára jussak
vitatkozni persze lehetett volna
beleszédülni a helyes és helytelen dús dialektikájába
ha lenne hozzá kedv idő használható logika
és partner ahhoz hogy ne váljon parttalan locsogássá személyeskedő szívatássá

és természetesen kell hozzá valamiféle halvány
sejtés is arról hogy talán érdemes
objektívnek hinni a saját nézőpontomat

hiszek abban hogy a
DOKK
a kortárs költészet különleges felülete
alkotója által beépített saját játékszabályai vannak szeretem ezeket
szerettem hogy van
hogy működik
hogy úgy viselkedett természetes körülményei között
mint egy élettel szennyezett folyó
amelyik képes az öntisztulásra

szabályozni lehet
néha kell is
de sterillé tenni vétek
ha az irodalomban nem nyüzsög élettel telin
a mindenkori
saját kora

akkor steril

védhetem a ciánszerű eszmei beáramlásoktól
de desztilláló adekvát instrumenteket
ne építsünk a folyóba ömlő patakok vizére

24. [tulajdonos]: válaszféle magam felé2018-05-23 15:00
kegyetlen kereslet

majdnem mindegy hogy miből
de többnyire őszinteségből

ebben a gondolat
és a gondolat bármilyen megjelenítése közötti
szakadék zavar

mondjuk egy hercegi esküvő körüli felhajtás
és a rongyos tanácstalanság
hogy mi a búbánatot keresünk mi ebben
a nekünk szánt látványosságban

az agyamban cellákra osztott sötétség
amikben kifelé még mindig érzékelem magam
de belül
legbelült megvilágító
tisztázatlan indokkal pásztázó reflektorhidakba
kapaszkodom

*

miért is beszélnénk rólad rólunk
amikor gyakorlatilag nem is ismertük egymást
bár az is lehet hogy igen
csak közben elhagytak az emlékeink
mindkettőnket
mert ha te emlékeznél
biztosan emlékeztetnél rá engem is
hogy van mire emlékeznünk
mert olyan jó és szép volt együtt
és kár lenne kihagyni csak azért mert én
nem tudok
bár szeretném ha volna mire
emlékezni
sétálgatnék közöttük válogatnék
ahogy egy régiségboltban is teszi az ember
nem is annyira a gyűjtőszenvedély vinne rá
hiszen minden darabról tudom hogy mennyit ér
és azt is
bármelyiket választanám ki
már túl késő ahhoz hogy magaménak érezzem
elég lenne számomra
a pillanat rácsodálkozása
hogy jé ez is és talán még az is és
hogy mennyire jól álltunk és állunk még mindig egymásnak

*

rejtett jeleink semmit nem mutatnak abból
amit valójában látunk
csomót csomóra kötünk
bonyolult elképzeléseinken saját igazunkról

és mutatjuk

de aki látja csak romhalmazt lát
és a romok halmazán át saját romhalmazát
és fogalma sincs hogy kerülhettek oda
kik lakhatták és meddig
lakták-e egyáltalán bármikor is
vagy csak átszóródtak egy másik világból nézve
igazolni
Isten létezésének lehetetlenségét
ami most éppen
megfejthetetlen üzenetként gomolyog
arctalanná vált tekintetemben

*

semmi bajom az élettel

szeretek úton lenni és amikor megérkezem valahová
csomagjaim magam köré rakom

kabátgallérom csapzott hajamig felhajtva
úgy
hogy ha akarnék sem tudnék figyelemmel kísérni mást
mint
az ezzel a mozdulattal
körém zárt világot

és közben úgy teszek mintha nem tudnám
hogy ez nem a valóság

a valóság ennél sokkal egyszerűbb

abban mindenki benne van
és minél többen
annál inkább egyedül

*

festő aki csak vonalakat rajzol
és kiszínezi a köztes teret feketébe álmodott színeivel
a tubusból öntött színek
itt-ott
megfolynak
szaggatják a vonalak kesze-kusza egyhangúságát

folyamatosan kifelé vezetem magam velük
és folyamatosan visszacsöppenek

mintha vonalaim árnyéka lennék
a kétdimenziós térben

*

átszállás és a visszatérés szándéka nélkül
készültem
aprólékosan kidolgozott terv szerint csomagoltam be
útipoggyászomba mindazt
ami számomra nélkülözhetetlen
címeket elsősorban
soha vissza nem hívott ismerőseim címeit
és azokét is
akik soha nem hívtak ugyan
de nekem folyton szándékomban állt keresni őket
fontos
halaszthatatlan üzeneteimmel
amiktől ők ők
és én én maradhattunk volna

*

az utak tele vannak felvehető magányos arcokkal
és mind arra vár hogy felvegyük
hogy viseljük őket

23. [tulajdonos]: nopolitik2018-04-30 14:03

Illyés Gyula
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsõben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó õr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hûvös
ítéletében: bûnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tûz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelzõ ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergõdõ jajsikolyban,
a csöndet

növelõ néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengõ szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
elõtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedõl a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
õ, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamezõ; a csillag:
kémlelõ ablak,

a nyüzsgõ égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérõ rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelõdsz ki e körbõl?
õ néz rád a tükörbõl,

õ les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evõdik
velõdig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit õ eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdõtûz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is õ vigyáz már,
gyárban, mezõn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, õt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belõled bûzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hû,
akármilyen mû,

mert ott áll
eleve sírodnál,
õ mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

(1950)

22. [tulajdonos]: nopolitik2018-04-24 00:11
SZÁMVETÉS

Ha nem is jól, legalább nem megy rosszul sorom.
Van meleg vacsorám, van asszonyom, fiam, van pohár söröm.
S nem azért, mert divat, de én tudom s hiszem, hogy élni jó,
keresni helyünket: kivárni, míg kit-kit elhelyez pályáján a társadalmi
gravitáció
- mint a bolygókat ama másik. -
Néha már szinte seprűszakállú bölcs vagyok:
mindent értő s mindent megértő, nagyon okos s nagyon nyugodt -
de sohasem elégedett, soha, soha, s ez az, ami
torkom bizsergeti legjobb perceimben, kiáltani, kiáltani,
hogy én nem erre szerződtem, Élet elvtárs, családi körre, nem
nyugalomra;
tizennyolc éves csodálatosságom nem ezt, nem amazt - mindent akart -:
nyugtalanságot, mert változást, örökkön-örökké, kívül-belül,
változást előre, országnyi, világnyi kínt, végigcsinálni hittel, emberül
ezt az ötven-hatvan esztendős műszakot, s szűz lélekkel adni át váltáskor
a helyet,
mint még újabbnak az új, mint holnapnak a ma, megértésnek a meg nem
értés, békének a fegyverek.
Ha nem is jól van, legalább nem megy rosszul sorom.
Van meleg vacsorám, van asszonyom, fiam, van pohár söröm.
Volt, hogy kínlódni kellett; van, hogy kínlódni kell, hogy egyszer szűnjék
a kín.
Voltam én is romantikus, míg tejfölösszájú; s az, hogy napjában
egyszer nem ettem, s háromszor voltam éhes,
injekciózta amúgy sem vérszegény kedvem a verekedéshez -
mert eretnek vagyok, minden áleretnek rühellője - eretnek,
s nemcsak engem, de igazam is szeretik, akik szeretnek -;
s most én is, mint egykor ama Márton testvér: itt állok. - Itt vagyok,
hagyom, hogy izmaim-idegeim harapják a hétköznapok.
Ha nem is jól, legalább nem megy rosszul sorom.
Van meleg vacsorám, van asszonyom, fiam, van pohár söröm.
Nem erre szerződtem?
Nem.
Jobbra szerződtünk mindannyian,
csak épp ki kell csikarni a jobbat - magunkban belül, és kívül is -,
mert a boldogság aktív állapot, ez az egy titka van,
a boldogság is társadalmilag determinált - -
Hát higgyük, hogy kezünk nyomán tapintható formát
öltenek a szavak, a szép szavak,
hogy: nyugtalanság, változás, fejlődés és megismerés, világ, béke, jövő -
s ha majd szervetlenné válik bennünk az indulat,
s léptünk nyomán a fű kinő is, az is javunkra nő.

Szilágyi Domokos


21. [tulajdonos]: József Attila A Dunánál2018-04-21 23:45
József Attila
A DUNÁNÁL

1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvű, örök eső módra hullt,
színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen.
Verset írunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kun volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmúlás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. június

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: u8bt  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: hael  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-06-18 22:25 Vajdics Anikó
2018-06-11 23:32 Vezsenyi Ildikó
2018-06-08 17:41 Metz Olga Sára
2018-05-29 16:37 Francesco de Orellana
2018-05-26 21:06 Szokolay Z.
2018-05-25 09:55 Bakkné Szentesi Csilla
2018-05-14 11:04 Pataki Lili
2018-05-03 14:16 P. SZ.
2018-04-28 01:12 Iványi Mónika
2018-04-11 23:30 Fekete Orsolya
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-06-23 01:01   Napló: Sorrento
2018-06-23 00:48   új fórumbejegyzés: M. Karácsonyi Bea
2018-06-22 22:47   új fórumbejegyzés: Seres László
2018-06-22 22:25   új fórumbejegyzés: Szigeti György
2018-06-22 22:22   új fórumbejegyzés: Szigeti György
2018-06-22 22:06   Napló: Gyurcsi
2018-06-22 22:02   Napló: Zúzmara
2018-06-22 21:55   Napló: Zúzmara
2018-06-22 21:50   Napló: czékmány sándor DOKK-lét
2018-06-22 21:36       ÚJ bírálandokk-VERS: Berki Barbara Izabella ((( ))) 2.0